Találgatások övezik a hágai börtöncellájában szombaton elhunyt Slobodan Milosevics volt jugoszláv elnök halálának lehetséges okait, ezért a holttestet boncolásnak, illetve teljes körű vizsgálatnak vetették alá.
Repülőtereket, falvakat és utakat zárt el vasárnapra a Nagy-Britannia északi és középső részére lehullott hó. Súlyos közlekedési problémákat okozott vasárnap Csehországban is a sűrű havazás.
Elutasított kormányprogramjában a Hamasz szilárdan tartotta magát az Izrael elleni fegyveres harchoz – közölték vasárnap palesztin források. Mahmúd Abbász két hetet adott a Hamasznak, hogy új programot dolgozzon ki.
Pokolgép robbant vasárnap az iraki fővárosban egy rendőrségi járőr útjában, s a detonációban hat ember halt meg, tucatnyi pedig megsebesült. Ezzel az elmúlt órákban az áldozatok száma elérte 31-et.
Szombaton 64 éves korában meghalt Slobodan Milosevics. Vezető politikusok sajnálják, hogy ítélethirdetés előtt elhunyt a volt jugoszláv elnök. Sokan azonban örültek a hírnek.
Végleg lekerült a napirendről az a moszkvai javaslat, hogy Irán atomerőművei számára Oroszországban dúsítsanak urániumot – jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnap teheráni sajtértekezletén.
Több mint hétezer egykori csecsen felkelő tette le önként a fegyvert a kaukázusi köztársaságban 1999-ben kirobbant második háború eleje óta – közölte a Moszkva iránt lojális csecsenföldi miniszterelnök.
Politikai és pénzügyi támogatást ígért Szaúd-Arábia a kormányalakításra készülő Hamasznak a radikális palesztin mozgalom egyik tisztségviselőjének közlése szerint.
Slobodan Milosevics belgrádi orvosa azt állítja, hogy a bíróság felelős a vádlott haláláért. A hágai szakorvosok is tudtak a „jelentős egészségügyi kockázatról".
Legalább két órán át szünetelt a forgalom pénteken a New York-i La Guardia repülőtéren a Delta légitársaság termináljánál, miután a biztonsági berendezés robbanószert jelzett az egyik utas cipőjében - jelentette a CNN hírtelevízió.
A francia rohamrendőrség szombat hajnalban kiürítette a párizsi Sorbonne egyetem csarnokát, amelyet előző este mintegy négyszáz - más források szerint hatszáz - diák szállt meg az új foglalkoztatási törvény ellen tüntetve - jelentették újságírók a helyszínről.
Nem látják szívesen Fehéroroszországban az Európai Parlament képviselőit, akik megfigyelőként részt kívánnak venni az elnökválasztáson - közölte a fehérorosz külügyminisztérium.
A Szerbia által háborús bűnökkel vádolt Agim Ceku egykori gerillaparancsnokot választotta koszovói miniszterelnökké a főként albánok lakta dél-szerbiai tartomány parlamentje.
A német parlament két háza elé került a német szövetségi berendezkedés hosszú ideje húzódó szerkezeti-hatásköri reformja, amelynek központi eleme az eltérő fejlettségű tartományok közötti pénzügyi „közteherviselés" újrarendezése.
A szudáni kormány pénteken beleegyezett abba, hogy az ország polgárháború sújtotta nyugati tartományában, Dárfúrban az ENSZ átveheti a békefenntartást az Afrikai Uniótól (AU), de csak akkor, ha békemegállapodás jön létre a tartományi lázadók és a hatóságok között.
Az amerikai hadsereg három hónapon belül bezárja Irakban az Abu Graib börtönt, és az ott lévő 4500 foglyot más iraki börtönökbe szállítják át –közölte egy amerikai katonai szóvivő.
További két hetet kért a kormányalakításra a Hamasz radikális szervezet, amely pénteken is folytatta a tárgyalásokat egy esetleges koalíciós kormányról a választásokon vesztes mérsékelt Fatah szervezettel.
Hadüzenetnek nevezte a Hamasz pénteken Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő korábbi kijelentését arról, hogy Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait. Az EU közölte, hogy leállítja a pénzügyi támogatásokat, ha a Hamasz fegyveres eszközökhöz folyamodik.
Vádemelést indítványozott a milánói ügyészség Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és brit ügyvédje, David Mills ellen korrupció és hamis tanúzás gyanúja miatt - jelentette pénteken az olasz média.
Jonh Bolton amerikai ENSZ-nagykövet helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban közölte: az ENSZ Biztonsági Tanácsának "nyomatékos választ" kell adnia az iráni nukleáris törekvésekre, vagy pedig a világszervezetnek más lépéseket kell megfontolnia.