Nagyvilág

Öngyilkos lett Milosevics?

Találgatások övezik a hágai börtöncellájában szombaton elhunyt Slobodan Milosevics volt jugoszláv elnök halálának lehetséges okait, ezért a holttestet boncolásnak, illetve teljes körű vizsgálatnak vetették alá.

A vád

Milosevicset háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel, valamint népirtással vádolta a Nemzetközi Törvényszék a horvátországi és boszniai (1991-1995), valamint a koszovói etnikai tisztogatásban és háborúban (1998-1999) játszott szerepéért. A háborúkban 200 ezer ember vesztette életét, a menekültek száma megközelítette a négymilliót. A véres konfliktusokat a nemzetközi közösségnek kellett megállítania, és az egykori háborús helyszínek többségén máig nem állt helyre teljesen a rend.

Az első jelentések természetes halálról tettek említést, de felmerült az öngyilkosság lehetősége is, illetve a szerb szélsőségesek feltételezése, hogy a nagybeteg volt jugoszláv elnök fogva tartói készakarva hagyták romlani egészségi állapotát.

Pere 2002. február 12-én kezdődött, s azóta a vádlott egészségi állapota miatt sokszor szakították meg a bírósági eljárást , a per jelenleg is szünetelt. Az ötévesre nyúlt eljárásból már legfeljebb csak hetek lettek volna hátra, és legkésőbb az év végére az ítélethirdetés is várható volt.

Természetes halál?

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) közleménye szerint Milosevics holttestére a fegyintézet egy őre talált rá, majd azonnal értesítette az ügyeletes tisztet és az orvost, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A 64 éves Milosevics gyakori fejfájással, krónikus szívpanaszokkal és magas vérnyomással küszködött, bár egyesek azzal is meggyanúsították, hogy szándékosan túladagol bizonyos gyógyszereket állapotának súlyosbítása, perének elnyújtása érdekében. Kirendelt ügyvédei kérték, hogy Oroszországban kaphasson orvosi kezelést, ezt a törvényszék februárban elutasította.

Nem kezelték megfelelően?

Moszkvában élő bátyja, Borislav Milosevics és a szerb szocialisták, valamint több vezető orosz politikus ezért az ENSZ-testületet tette felelőssé a haláláért. A hágai bíróság visszautasította a vádat, leszögezve, hogy a lehető legjobban gondoskodott a vádlottakról, s különösen igaz ez Milosevics esetében. Ivica Dacic, Milosevics pártjának, az ellenzéki Szerbiai Szocialista Párt (SPS) egyik magas rangú vezetője máris kijelentette: a volt elnök nem meghalt Hágában, hanem megölték. Azt ugyan nem állítja, hogy közvetlenül vetettek véget életének, de azt hangoztatja: Milosevicset fogva tartásának négy éve alatt módszeresen ölték meg, azaz készakarva hagyták, hogy a nagybeteg férfi egészségi állapota egyre rosszabbra forduljon.

A szerb nacionalisták most felteszik azt a kérdést: a Milosevics-pert vezető bíró, Patrick Robinson vajon miért nem tett eleget annak a moszkvai kérésének, hogy a szívbeteg, állandóan magas vérnyomásban szenvedő és gyakran influenzás rohamoktól gyötrődő férfi átmenetileg oroszországi gyógykezelésre utazzék, holott az orosz kormány garanciát vállalt arra: Milosevicset felgyógyulása, vagy legalábbis részleges felépülése után visszajuttatják Hágába.

Megmérgezték?

Milosevics egyik Hágában tartózkodó ügyvédje közölte: hatoldalas levelet írt Slobodan Milosevics volt jugoszláv elnök pénteken, a halála előtti napon, a levélben azt állítva, hogy a vérében “erős gyógyszer” nyomait találták, és attól fél, hogy megmérgezik. Zdenko Tomanovic megmutatta a levelet újságíróknak a Nemzetközi Törvényszéken, és panaszolta, hogy a törvényszék elutasította a család kérését, miszerint Milosevics boncolását Hollandián kívül (pontosabban Moszkvában) végezzék el.

Rövid időn belül ez a második haláleset a hágai börtönben. Múlt héten öngyilkos lett cellájában Milan Babic, a háborús bűncselekmények vádjával már elítélt egykori horvátországi szerb vezető. Őt Milosevics egyik legfőbb szövetségesének tartották, bár a két férfi kapcsolata a múlt évtized elején feszültté vált. Babic volt az egyik legfontosabb tanú Milosevics perében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik