Két hét alatt már a negyedik fiatalembert lőtték le a brit főváros déli részében, a 20 éves áldozatot szombaton London Hackney negyedében, gépkocsijában érték a halálos lövések - közölte a Scotland Yard.
Újra a cseh állam tulajdonába került a prágai Szent Vítus székesegyház, a közép-európai gótika egyik legszebb alkotása. A cseh legfelsőbb bíróság döntését, amelyben felülbírálta a prágai városi bíróság tavaly augusztusi határozatát, szombaton hozták nyilvánosságra.
A tervezettnél három hónappal korábban vezényelnek Irakba mintegy ezer amerikai katonát a csapaterősítés keretében - közölte pénteken az amerikai védelmi minisztérium.
Az olvasó egy közelmúltban Amerikában, Franciaországban, Németországban megjelent könyv (Inside the Jihad, Perseus Publishing, 2006. november) bemutatójába vág most bele. Egy marokkói menekült útját ismerheti meg a nyugati szegénynegyedtől az al-Kaidáig, a terror mezsgyéjére. Hiteles beszámolónak tűnik, bár erről igazolást senkitől sem kapunk. Számos kétség is adódik, külföldön is vitatják a szerző néhány állítását, egyesek meg is kérdőjelezik a
Az amerikaiak Rudy Giuliani volt New York-i polgármestert látnák legszívesebben az elnöki poszton 2008 után - derült ki a USA Today/Gallup közös felméréséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra.
A francia nemzetgyűlés péntekre virradóra egyhangúlag elfogadta a lakhatási jogról szóló törvénytervezet első cikkelyét, amely kimondja, hogy a Franciaország területén szabályosan tartózkodó személyeknek az állam garantálja az önálló és megfelelő szálláshoz való jogát.
Bejött a tömeggyilkos ETA-vezető taktikája: az éhségsztrájkja miatt jelenleg életveszélyes állapotban lévő Juana Chaos könnyen lehet, hogy hamarosan kiszabadul a börtönből, vélhetően nem függetlenül attól, hogy ha éhenhal a tömeggyilkos, az újabb terrortámadásokhoz vezethet. Kutyaszorítóban a terrorszervezettel tárgyalóasztalhoz ült spanyol kormány.
Mintegy háromezer rendőrt vezényeltek pénteken Jeruzsálem óvárosába, mert az izraeli vezetés attól tart, hogy az imanapon a Mecsetek terére látogató több ezer muzulmán újabb rendbontásba kezd, tiltakozásul a Templomhegy lábánál folyó ásatások ellen.
Mexikó megvizsgálta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat állítólagos fenyegetését, hogy megakadályozza az Egyesült Államokba irányuló mexikói olajkivitelt, de nem talált bizonyítékot az ország ellen tervezett terrortámadásra - közölte egy magas rangú illetékes.
Helyi idő szerint éjjel fél tizenkettőkor a repülőtér forgalma visszaállt a normális kerékvágásba, miután a tűzszerész csapat biztonságosnak minősítette a területet.
Megsebesült az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki vezetője egy összecsapásban Bagdadtól északra - jelentették arab televíziócsatornák pénteken az iraki belügyminisztériumra hivatkozva.
Kezdetét vette csütörtökön Madridban a 191 halottat követelő, 2004 márciusában vonatok ellen elkövetett robbantássorozat 29 vádlottja áll bíróság előtt. Az egyik fővádlott máris tagadta a terhére rótt cselekményeket.
Élőben közvetíti Izrael csütörtöktől a templomhegyi ásatásokat,ily módon próbálva meg lecsendesíteni az amiatt aggódó muzulmánokat, hogy a munkálatok esetleg kárt tehetnek a közeli iszlám szent helyekben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök előléptette bizalmi emberét, Szergej Ivanovot első miniszterelnök-helyettessé, egyben felmentve őt a védelmi miniszter posztjáról egy részleges, de fontos kormányátalakítás keretében, egy évvel az elnökválasztás előtt.
Benyújtotta lemondását Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök csütörtökön, hogy ezzel megnyissa az utat a palesztin nemzeti egységkormány megalakulása előtt.
Az EU szomszédságpolitikája, kisebbségi kérdések és az energiapolitika ügye is szerepelt a napirenden a magyar és a lengyel külügyminiszter tárgyalásán. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan 2007 második felében utazik Varsóba.
Megszigorították a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtér őrzését, mert a hatóságok terrortámadásra utaló jelzéseket kaptak - erősítette meg a Nova kereskedelmi televízió korábbi értesülését csütörtökön Ivan Langer, cseh belügyminiszter.
A kiszabható legsúlyosabb büntetésre, öt év börtönre ítélték csütörtökön Németországban Ernst Zündel közismert holokauszttagadót, 14 rendbeli gyűlöletkeltés, náci és antiszemita propaganda miatt.