Nagyvilág

A cseh államé lett a prágai Szent Vítus székesegyház

Újra a cseh állam tulajdonába került a prágai Szent Vítus székesegyház, a közép-európai gótika egyik legszebb alkotása. A cseh legfelsőbb bíróság döntését, amelyben felülbírálta a prágai városi bíróság tavaly augusztusi határozatát, szombaton hozták nyilvánosságra.

A majdnem 14 éve húzódó vita ezzel ismét visszakerült a prágai első kerületi bírósághoz, amelynek most újra kell tárgyalnia az egész ügyet – mondta újságíróknak Marika Komonová, a legfelsőbb bíróság szóvivője.

“A testület arra az álláspontra jutott, hogy a Szent Vítus székesegyház, valamint a per tárgyát képező további ingatlanok a csehszlovák kormány 1954-ben meghozott döntése alapján az állam tulajdonába kerültek, s ez jogviszony ma is érvényben van, fennáll” – indokolta az új döntést Pavel Kucera, a testület alelnöke.

A kommunisták által ellenőrzött csehszlovák kormány 1954-ben úgy döntött, hogy a Szent Vitus székesegyházat és a hozzá tartozó ingatlanokat az állam kezeli. Ezt a döntést a rendszerváltás utáni cseh kormányok úgy tekintették, hogy a székesegyház tulajdonosa is maga az állam.

A városi bíróság tavaly augusztusban ezt a döntést érvénytelennek minősítette. “A (korabeli) kormánydöntés olyan mértékben nélkülözi a konkrétumokat, hogy annak alapján nem jöhetett létre a tulajdonosváltás” – indokolta tavaly döntését a városi bíróság.

“A székesegyház a felépülésétől kezdve a cseh államiság jelképe, építéséhez mindenki hozzájárult függetlenül vallásától, s az építkezést az első (csehszlovák) köztársaság fejezte be” – hangsúlyozta korábban egy államügyész. Szerinte ezért egyértelmű, hogy a tulajdonosi jog nem a katolikus egyházat, hanem az államot illeti meg.

A cseh katolikus egyház azonnal bírálta a legfelsőbb bíróság döntését, s jelezte, hogy újabb pert indít a Hradzsinban lévő katedrális és a hozzá tartozó ingatlanok megszerzése érdekében. Miloslav Vlk prágai érsek éppen a héten bírálta élesen a cseh kormányt, hogy súlyosan megkárosítja az egyházat, mert nem hajlandó visszaadni egykori vagyonát. Az egyház szerint a katedrális az egyház tulajdona.

Felmérések szerint a cseh lakosság többsége viszont úgy véli, hogy a neves történelmi emlékműnek az állam tulajdonában kellene maradnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik