Külföld

Terrorista voltam az al-Kaidában I.

admin
admin

2007. 02. 17. 07:00

Az olvasó egy közelmúltban Amerikában, Franciaországban, Németországban megjelent könyv (Inside the Jihad, Perseus Publishing, 2006. november) bemutatójába vág most bele. Egy marokkói menekült útját ismerheti meg a nyugati szegénynegyedtől az al-Kaidáig, a terror mezsgyéjére. Hiteles beszámolónak tűnik, bár erről igazolást senkitől sem kapunk. Számos kétség is adódik, külföldön is vitatják a szerző néhány állítását, egyesek meg is kérdőjelezik a valódiságát. Mégis figyelmet érdemel a könyv. A négy legfontosabb fejezetet hétről hétre olvashatja a FigyelőNet hasábjain, szakértői véleményekkel kiegészítve. Jó olvasást kívánunk!

A marokkói születésű Omar Nasziri (ez az írói álneve, amint ezt többször jelzi is) 1994-ben kezdett kémkedni a francia hatóságoknak, elsőként épülve be az európai radikális iszlamista csoportokba, és 2000 tavaszán, német megbízóival kitört konfliktusa miatt fejezte be tevékenységét. Művében személyes tapasztalatait osztja meg arról, hogyan öltött globális méreteket a radikális muszlim közösségek harca, a dzsihád.

Naszirit ellentmondásos kapcsolat fűzte az európai titkosszolgálatokhoz. Könyvében jelzi is azt a bizalmatlan és intrikákkal teli légkört, amely majdnem elterelte a figyelmet arról, hogy az al-Kaida első generációja már a kilencvenes évek közepén beszivárgott Belgiumba, Franciaországba, Nagy-Britanniába és Németországba. Az író kettős élete során felmerülő kétségei végigkísérik a mű egészét, minthogy Nasziri kémkedése alatt részesévé válik az al-Kaida munkájának, számos alkalommal részt vesz terrorcselekmények előkészítésében, melyeket elítél, ugyanakkor sokszor lenyűgözőnek találja a radikális iszlám csoportok szervezettségét és egységét.

Identitáskeresés

A könyv első fejezete a terrorhálózat kialakulásának korai éveibe enged betekintést, a kilencvenes évek elejére, amikor az algériai terrorhálózat észrevétlenül beszivárgott Európába és elkezdte titkos tevékenységét.

Omar Nasziri Marokkóban született a 60-as évek közepén, egy kilencgyermekes család második fiúgyermekeként. Szülei Belgium és a marokkói Tanger között ingáztak, így Nasziri hamarosan mindkét helyen idegennek érezte magát, sem Marokkóban sem Belgiumban nem tudott beilleszkedni teljesen. Omarnál ráadásul nyolcévesen tuberkolózist diagnosztizáltak, s az orvosi kezelés érdekében ezért a család brüsszeli otthonától távoli szanatóriumba küldték ápolásra. Ritkán járt haza és a kúra alatt katolikus iskolában apácák tanították. „A legfurcsább a vasárnapi istentisztelet volt: az ima, a közösség, az illatok olyan mások voltak, mint amit a mecsetekben otthon megszoktam – írja Nasziri. – Mégis a zene döbbentett meg a legjobban, az iszlámban tilos zenélni az isten házában. Itt egy férfi gitározott rendszeresen, ezt olyan viccesnek találtam, előfordult, hogy hangosan felnevettem.”





15 évesen aztán Nasziri családjával egy időre hazatért Marokkóba, ahová már oly régóta visszavágyott. A fiúnak azonban csalódnia kellett. „Ahogy telt az idő, úgy éreztem magam egyre idegenebbnek Európában, és lettem egyre büszkébb arra, hogy arab vagyok, hogy muszlim vagyok. Amikor azonban visszatértünk, rá kellett jönnöm, hogy Marokkó már nem az otthonom többé. A többiek csúfot űztek a francia akcentusomból, és abból, hogy elég gyengén beszéltem arabul. Minden más miatt is gúnyoltak, a ruhám, sőt a szagom miatt is, Belgiumban ugyanis édesanyám textillágyítót kezdett használni, ami itt ismeretlen volt.”

Míg bátyja, Hakim Belgiumban az iszlám hitben talált lelki menedéket, Nasziri a húszas éveiben hasissal kereskedett Marokkóban és napról napra céltalanul élt. Amikor hosszú idő múltán Tangerben újra találkoztak, Nasziri meglepődött a testvérén bekövetkezett hatalmas változáson: „Hét éve nem találkoztunk, és úgy emlékeztem rá, mint egy jóképű fiatalemberre, akit körbevesznek a lányok, buliba jár és iszik. Mostanra azonban teljesen megváltozott. Hosszú szakálla van és bokáig érő ruhát visel (galabiya), a szájából pedig pálcika (siwak) lóg, a szokást Mohamed Próféta hagyományozta követőire: „Használják azért, hogy ima közben édes legyen a leheletük.”

Egy fedél alatt az al-Kaidával

Hakim találkozásuk alatt megpróbálta őt visszatéríteni az igaz hit útjára, de olyan buzgalommal, hogy először gyanakvóvá és szkeptikussá tette a fiút. A munkalehetőség reményében végül együtt tértek vissza Belgiumba. Édesanyjuk Brüsszel külvárosában található háza hamarosan a Hakim által hozott algériai menekültek találkozóhelyévé vált. Algéria a kilencvenes évek elején keveredett véres polgárháborúba azt követően, hogy a hadsereg eltörölte a választások eredményét annak érdekében, hogy megakadályozza a radikálisok hatalomra kerülését. Ekkor számos lázadó csoport alakult, köztük a legveszélyesebb a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA). A GIA radikális fundamentalista szervezet tagjait főleg azok az Afganisztánból hazatért algériai veteránok alkották, akik megedződtek a szovjetek elleni harcban, és hajlandóak voltak brutális taktikák alkalmazására. A GIA azonban hamarosan segítő kézre talált az európai muszlim bevándorlók közösségében.



Nasziri családjának otthonában a hosszú szakállú és galabiyát viselő algériai menekültek napjaikat az al-Anszarnak, a GIA hivatalos újságának szerkesztésével és terjesztésével töltötték, mely propaganda célokat szolgált. A lap idővel a marokkói, egyiptomi és líbiai terrorszervezetek átfogó fórumává vált, lapjain nemcsak az elkövetett merényletek leírását, hanem ideológiai magyarázatát is közölték, mely szerint például nők, gyermekek, sőt szarvasmarhák megölése is indokolt lehet, mivel ezek az ellenséges rezsimet támogatják. Az al-Anszar nagy szerepet játszott a nemzeti iszlám szervezetek globális mozgalommá szervezésében és a ma ismert nemzetközi terrorcsoportok kialakulásában.

Rövid idő múlva Nasziri családjának otthona a GIA belgiumi bázisává vált, ahol viszonylagos biztonságban szervezkedhettek, mivel a környező országokhoz, főleg Franciaországhoz képest Belgium nem járt elöl a terrorellenes intézkedésekben. A ház fokozatosan egyfajta elosztó központ lett, ahol a legfontosabb algériai vezetők és aktivisták rendszeresen megfordultak. Ezzel párhuzamosan a csoport egyre inkább a fundamentalista iszlám szervezet földalatti lázadásának támogatása felé fordult. Céljuk az volt, hogy Európából hamis útleveleket, fegyvereket és robbanóanyagokat szerezzenek a mudzsahedek számára.

Nasziri, aki értett az emberek manipulálásához, talált egy belga fegyverkereskedőt, akit végül sikerült rávenni, hogy 7,62-es kaliberű lőszert adjon el AK-47-es géppisztolyokhoz. Omar Nasziri, nem ideológiai, hanem pusztán pénzszerzési célból vállalt el ilyen feladatokat, ezzel azonban óhatatlanul belebonyolódott a radikálisok tevékenységébe. „Tudtam, hogy mit csinálok, de nem érdekelt, jó pénzt kaptam érte és a munka izgalmas volt. Természetesen ismertem, hogy milyen célra használják a fegyvereket” – írja.

Ebben a fejezetében éles kritikát fogalmaz meg a radikális iszlám ideológiával és annak gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban: „A modern iszlámmal az a probléma, hogy dióhéjba van zárva. A nyugattól való totális függőségbe kerülünk a ruháink, az autóink, a tanulmányaink által, és ezt minden muszlim megaláztatásként éli meg. Kiábrándultságot érez, mert évszázadokig a nyugat előtt jártunk orvoslásban, filozófiában, természettudományokban, a világ legkifinomultabb civilizációjának számítottunk, most pedig még a saját háborúnkat is az ellenség fegyverével kell megvívnia.”

Az árulás

Nasziri rendszeresen eljárt imádkozni a testvérével, és annak barátaival. Habár ő is mindig a csoport tevékenységének sikeréért könyörgött, visszatekintve az akkori időkre – érzése szerint – korántsem volt olyan fanatikus, mint a bátyja. A ház lakói közül többen a dzsihádra készültek, Csecsenföldre az oroszok vagy Boszniába a szerbek ellen, de egy-egy elejtett megjegyzésből kiderült számára, hogy voltak, akik megjárták az afganisztáni kiképzőtáborokat is. Amikor a fegyverek és lőszerek, Kalasnyikovok, robbanóanyagok és orvlövészpuskák kezdtek felhalmozódni édesanyja házában, Nasziri úgy döntött, elárulja őket. Egy alkalommal szobatársa pénzzel teli táskájába botlott és hirtelen elhatározásból kivett belőle nyolcezer frankot abban a reményben, hogy ha észreveszik, rájönnek majd, hogy nem biztonságos a ház és elköltöznek onnan. Tévedett. A lopás gyanúja azonnal rá terelődött, megvádolták, hogy a mudzsahedek ellensége és megfenyegették, hogy megölik. Nasziri számára ez adta meg az áruláshoz vezető utolsó lökést.



Döntésével nemcsak édesanyját és öccsét, Nabilt akarta megvédeni, hanem akkor már komoly kétségei voltak azzal a tevékenységgel kapcsolatban, amit testvére dzsihádnak és minden muszlim kötelességének hívott. Egy reggel aztán a brüsszeli francia konzulátus elé sétált és azt mondta: „Szeretnék beszélni valakivel, aki a francia biztonságért felelős”. Így vette kezdetét ’94 elején az a mintegy hatéves periódus, melyen át Nasziri az al-Kaidába beépülve információkat szivárogtatott ki először a francia, majd az angol és a német titkosszolgálatoknak.

A titkosszolgálatok ekkortájt kezdték felfedezni, hogy az európai emigráns közösségekben elszigetelt csoportok kezdenek formálódni, de mivel ez jóval 2000. szeptember 11. előtt történt, inkább egyedi bűncselekménynek, mint társadalmi problémának tekintették a jelenséget. A könyvben Nasziri a meteorológusok előrejelzéséhez hasonlítja ezt a felfogást, akik lehet, hogy megjósolják a holnapi esőt, de képtelenek észrevenni, hogy ez egy küszöbön álló klímaváltozás jele.

Nasziri elárulta GIA-beli barátait, de megtévesztette a titkosszolgálatokat is azzal, hogy nem mondott el mindent, amiről tudomása volt, és lényegében saját belátása szerint szelektíven adagolta a birtokába jutott információkat. Nasziri úgy vall erről az időszakról, mint amikor egyszerre érezte magát erősnek, mert egyedül volt, és gyengének, mert mindenki másnak ott volt egy szervezet, amihez tartozott: az ügynököknek a titkosszolgálat, a radikális muszlimoknak a GIA.

Air France 8969

1994. december 24-én a GIA négy tagja eltérítette az Air France 8969-es számú járatát, s a túszdráma hatására Nasziri végleg elidegenedett a radikálisok al-Anszarban propagált öldöklésétől. A merénylet része volt annak az erőfeszítésnek, mellyel a GIA megpróbálta Franciaországot bevonni az algériai háborúba. A gépen utazók zöme muszlim emigráns volt, akik Párizsból Algériába és onnan hazautaztak a családjukat meglátogatni. A GIA számára a gép csupán szimbólum volt, a franciák elleni támadás szimbóluma, mellyel erejüket akarták demonstrálni a világnak.

„A házunkban nem volt televízió, tiltott dolognak számított, de az események olyan gyorsan történtek, hogy nem értem be az újságok általi híradással, ezért vásároltam egy tévét, bezárkóztam a szobámba és a szörnyű események napjai alatt szinte el sem mozdultam előle.” A gép feletti hatalomátvétel egy gyilkossággal kezdődött. A terroristák Kalasnyikovot csempésztek a fedélzetre, és fejbelőttek egy algériai rendőrt, majd a holttestet a kifutópályára dobták. Ekkor felszólították a hatóságokat, hogy tegyék lehetővé a felszállást, különben újabb utasokat végeznek ki. Az algériai hatóságok megtagadták a kérést. Ezután néhány óra múltán az eltérítők újabb lelőtt utas testét dobták ki a kifutópályára.


1985-ben az Athénból Rómába tartó TWA 847-es járat eltérítése során a terroristák által készített felvétel


Egy nappal a túszdráma kezdete után a gép még mindig a felszállópályán állt, és a hadsereg még mindig nem engedélyezte a felszállást. December 25-én a terroristák aztán újabb áldozattal végeztek. „Borzalmas volt a holttesteket az aszfalton látni, egyfolytában a repülőn lévő többi ártatlan utasra gondoltam és arra a rémálomra, amit át kellett élniük. Valósággal fizikai fájdalmat éreztem, és végig azért imádkoztam, hogy ne öljenek meg több embert. Amikor aztán egyszer lementem a földszintre, azt találtam, hogy a többiek izgatottan, örömmel beszélnek az eseményekről, és reménykednek, hogy a mészárlás felhívja a világ figyelmét az iszlámra. Ezek a gondolatok még betegebbé tettek” – így őrlődött Nasziri.

A túszdráma három nap múlva ért véget, amikor a hatóságok engedték a gépet felszállni. A terroristák utasították a pilótákat, hogy Marseille-ben landoljanak. Ott aztán a francia rendőrség megszállta a gépet, tűzpárbajba keveredve a terroristákkal: az utasok közül többen megsérültek. „Később tudtam meg, hogy a terroristák előzetesen nagy mennyiségű dinamitot helyeztek el a fedélzeten, és azt tervezték, hogy az egész gépet Párizs felett felrobbantják, hatalmas tűzgolyóként, amit majd az egész világ lát. Meg is tették volna, ha tudják, hogy hogyan kell a gépet vezetni, de e helyett kénytelenek voltak az akció végrehajtásában a francia pilótákra hagyatkozni. Évekkel később az al-Kaida tanult a hibájukból.”

Egy küldetés alkalmával a GIA megkérte Naszirit, hogy vigyen el egy régi típusú zöld Audit Marokkóba. A szőnyegekkel, elektromos eszközökkel és robbanószerekkel telezsúfolt valóságos mozgó bombát Tangerbe kellett eljuttatni 1994 végén. Spanyolországnál Nasziri már éppen komphajóra tette volna a gépkocsit, amikor a motor váratlanul felmondta a szolgálatot. Ekkor három készséges biztonsági ember a segítségére sietett és feljuttatta a rámpán a lerobbant autót. Néhány héttel később jött a hír, hogy Algéria központjában egy személyautón elhelyezett bomba robbant, 42 ember halát okozva. Naszirit saját bevallása szerint még mind a mai napig gyötri a gondolat, hogy akkor az az autó okozta a merényletet.

A belga hatóságok és a francia titkosszolgálatok 1995-ben a GIA európai szervezeteinél razziát tartottak, mely az első rendőri fellépés volt az Európában működő algériai csoportok tevékenysége ellen. Az akció során feldúlták a Nasziri-család brüsszeli otthonát, hamis papírokat és fegyvereket foglaltak le, többek között egy nyolcezer oldalas, kézzel írott dokumentumot is, melyből a hírszerzés számára először vált világossá Oszama bin Laden vezető szerepe a terrorhálózatban.

Egy évvel később bombatámadást hajtottak végre a párizsi metró ellen, mely után többek között letartóztatták Nasziri bátyját, Hakimot is, aki barátaival együtt részt vett a merényletben. A titkosszolgálatok mindezt úgy értékelték, hogy az algériai polgárháború megérkezett Európába, első jelét adva annak, hogy a radikális iszlám sejtek fejlődésnek indultak a kontinensen. Nasziri ekkor Isztambulba repült, és elhatározta, hogy Afganisztánba, a szent háború helyére utazik, ahol az alkohol és a dohány tabunak számít. Indulásának estéjén lerészegedett és elszívta utolsó szál cigarettáját.


A szakértők mondják:

Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő:

Véleményem szerint Nasziri felkapja az elmúlt években tucatszámra megjelent könyvek szociológiai és pszichológiai leírásait a gyökerét vesztett szegény, meg nem értett bevándorlóról, aki már nem arab, de még nem is francia. Berlintől Párizsig rengeteg fiatalkorú bevándorló nyilatkozott szívszaggatóan erről a témáról, ezzel próbálva magyarázni saját sikertelenségét az iskolában, a munkahelyen és általában az életben.

A nyugaton élő muzulmán emigránsok számára a nyelvtudás hiánya, sok esetben az analfabetizmus meggátolja az emberi kapcsolatok létesítését. Ezt az emigráns úgy értékeli, hogy őt nem fogadják be, nem fogadják el, mert ő más. Holott gyakran nem képes a kommunikációra és nem tartja be a szociális normákat. Ám az okot tipikusan nem magában keresi. Ez vezetett az úgynevezett „parallel-társadalom” kialakulásához: a bevándorlók és befogadók egymás mellett és nem egymással élnek.

Ha az író foglalkozott volna a repülőgép eltérítésével, tudnia kellett volna, hogy nem a rendőrség, hanem a francia kommandósok, a GIGN (ejtsd: ZsiZsiEn) szabadította ki az Air France 8969-es járat utasait. Szerintem a zöld Audi története sántít, ugyanis egyetlen terroristacsoport sem reszkírozná, hogy Európán keresztülautózzon egyik emberük egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsival. Elég egy alapos rendőri ellenőrzés vagy egy baleset és az egész akció kudarcra van ítélve. Marokkóban sokkal egyszerűbb robbanóanyaghoz jutni (például a kőbányák robbantómestereit lefizetni), mint Franciaországban vagy Belgiumban.

Kiss-Benedek József, nyugalmazott állományú ezredes–Nógrády György biztonságpolitikai szakértő:

Omar Nasziri története nem szokványos esetnek számít, hiszen önkéntesen, érzelmi és racionális motívumok alapján vállalt együttműködést több ország titkosszolgálatával, miközben aktív kapcsolatot tartott a terrorszervezettel. Valójában egyik helyen sem kötelezte el magát. A titkosszolgálatokkal fenntartott kapcsolatában érzékelteti azt a bizalmatlanságot, ami szinte minden szervezet részéről megnyilvánult irányában és nyilvánvalóan módjában állt érzékelni a szolgálatok közötti különbségeket is. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy nincs a világon olyan titkosszolgálat, amely ne kezelné fenntartással az önkéntesen jelentkezőket.

Az al-Kaida a 90-es évek végén többé-kevésbé bizonyítható kapcsolatokat épített ki Kasmírban, Üzbegisztánban (Iszlám Mozgalom), a Fülöp-szigeteken (Abu Sayaf Csoport), Algériában pedig a GIA-val. A könyvben említett 8969-es Air France-járat 1994-es túszdrámája, illetve a párizsi Eiffel-torony ellen tervezett repülőgépes merénylet bizonyítottan a GIA „műve” volt. A szerző szemléletesen érzékelteti az észak-afrikai iszlám csoportok megjelenését Nyugat- és Délnyugat-Európában, jelezve azt is, hogy akkor még a titkosszolgálatok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget nekik és főként szervezett bűnözői szempontból kezelték őket.

Következtetések:
1. Az első generációs iszlám bevándorlók képesek voltak a nyugati társadalomba történő beilleszkedésre, a második generációsok viszont identitászavarral küszködnek.
2, A nyugati országokba történt algériai beszivárgások azt jelentették, hogy a Nyugatnak választania kellett a demokratikusan választott győztes szélsőségesek, vagy a hozzá hű nem demokratikus erők között. Az Egyesült Államok többnyire a nem demokratikus erőket választotta.
3. Az Afganisztánból visszatértek nem voltak képesek visszailleszkedni a nyugati társadalmakba.
4. Az iszlám világ lakossága a nyugati értékek nélkül (technológia, fegyver stb. nem tud élni és felismerte, hogy az iszlamista társadalom lemaradt a Nyugat mögött.
5. A nyugati titkosszolgálatok 2001-et követően másként reagáltak, mint azt megelőzően.



(Folytatása következik: 2007. február 24-én!)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.