Nemzetközi elfogatóparancs alapján Bosznia-Hercegovinában letartóztatták a szökésben lévő Branimir Glavašt, akit a múlt héten 10 év börtönre ítéltek szerb civilek ellen elkövetett háborús bűnökért.
Nem kizárt a szakadás a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP), mert az MKP vezetősége és a párt parlamenti frakciójából kilépett három képviselő egyelőre nem tudtak megegyezni a helyzet megoldásáról - derült ki az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban szerdán közölt értesülésekből.
A venezuelai rendőrség azzal vádol egy francia-svájci és három dominikai állampolgárt, hogy összeesküvést szőttek Hugo Chávez elnök ellen - adta hírül kedden a Le Figaro című francia napilap.
Oroszország végletesen megosztja az Európai Uniót. Nagy-Britannia és Moszkva viszonya egyre hűvösebb, Görögország és Ciprus viszont akár vétójogukkal is védenék az orosz érdekeket. Mindemellett a kialakuló orosz középosztály fogyasztása miatt az orosz piac egyre figyelemreméltóbb az unió számára.
A nemzetközi kokainpiac többévnyi lendület után most visszaszorulóban van, a kokain beszerzési ára az egekbe szökött – derül ki egy, Nagy-Britanniában készített felmérésből. Nyugalomra azonban semmi ok, a piacra kerülő drogok ugyanis minden eddiginél rosszabb minőségű, rákkeltő adalékokkal kevert porok.
Lettország kiállította a számlát Oroszországnak: a szovjet okkupáció 100 milliárd lett latba, közel 200 milliárd amerikai dollárba került az országnak. Oroszország nem hajlandó fizetni.
Több évi jogi huzavona után hétfőn kitoloncolták John Demjanjukot, az egykori feltételezett náci táborőrt az Egyesült Államokból Németországba, ahová kedden érkezik meg.
Megölte magát líbiai börtöncellájában az al-Kaida terrorhálózat egyik magas rangú tagja, akinek kényszer alatt tett vallomását az Egyesült Államok az iraki háború igazolására használta fel.
Nem született semmilyen haladás Miheil Szaakasvili grúz elnök és a grúz ellenzék vezetői közti hétfői tárgyaláson, amely az ország politikai válságának megoldását célozta.
Több mint húsz személy megsérült a koszovói Donja Korminjana falunál kirobbant zavargásokban. A tiltakozó megmozdulást, mely során a tüntető szerbek összecsaptak a koszovói rendőrséggel, az áramszolgáltatás megvonása váltotta ki.
Az olasz miniszterelnök meggondolatlan megjegyzésével a finnek fatemplomaikkal kapcsolatos büszkeségét tette nevetségessé. Az egyik párt most a kampányában használja Silvio Berlusconi legutóbbi ízetlen tréfálkozását.
A bagdadi rendőrség egyik legmagasabb beosztásban lévő vezetőjét gyilkolták meg hétfőn ismeretlen fegyveresek az iraki főváros központjában - közölte a rendőrség.
Álarcot viselő, több késsel fölfegyverkezett személy hatolt be hétfőn reggel egy Bonn közelében fekvő városka középiskolájába, megsebesítve egy tanulót.
Lemond tisztségéről Ozava Icsiro, a japán ellenzék vezére, hogy ezzel növelje pártja esélyét az októberi választásokon - döntését hétfőn közölte tokiói sajtóértekezletén a politikus.
A magyar külügyminiszter szerint könnyebb lehetne a magyar-szlovák megbékélés, mint az Európai Unióban példaként nyilvántartott francia-német kiengesztelődés, mert a két közép-európai szomszéd nép sosem harcolt egymás ellen.