Az egyaránt francia állampolgárságú Bassam Ayachit és Raphael Marcel Frederic Gendront azzal gyanúsítják, hogy franciaországi és nagy-britanniai terrorakciókra készültek. Mindketten már tavaly november óta őrizetben voltak illegális bevándorlásban való közreműködés címén, miután Bari kikötőjében elfogták őket. A francia és belga terrorizmus-ellenes nyomozások során azonban a szálak elvezettek hozzájuk.
Az olasz ügyészek szerint a két gyanúsított őrizetbe vételük után is terveztek különböző terrorcselekményeket többek között a párizsi Charles De Gaulle nemzetközi repülőtér ellen. Bűnlajstromukon szerepel továbbá olyan emberek toborzása, akiket öngyilkos merényletekre, illetve iraki és afganisztáni harcokra képeztek ki. Mindehhez fejlett informatikai hálózatot is kiépítettek, és a terjesztett propaganda-anyagokat részben az al-Kaidához köthető “Global Islamic Media Front” nevű szervezet készítette.