külföld

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy nem vesz részt a megválasztott kolumbiai elnök beiktatásán, és megszakíthatja országa kapcsolatait Kolumbiával, mivel Bogotá továbbra is kitart régóta hangoztatott vádjai mellett, amelyek szerint Venezuela menedéket nyújt kolumbiai lázadóvezéreknek.
2010. 07. 17. 08:35
Elérte a Conson tájfun a dél-kínai Hajnan sziget legdélebbi városának, Szanjának a partjait, egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült.
2010. 07. 16. 18:44
Másfél órás beszédet mondott kedden Fidel Castro, amellyel igazolta: nélküle továbbra sem lehet dönteni Kubában. A három év után a nyilvánosság előtt újra megjelenő volt államfő nem szólt a politikai foglyok szabadon bocsátásáról, viszont amerikai agresszióval fenyegetett.
2010. 07. 16. 16:31
A „Salt” című új, kémekről szóló thriller főszereplője, Angelina Jolie az orosz-amerikai ügynökbotrány vörös hajú kémnőjével, Anna Chapmannel szeretne megjelenni a film moszkvai premierjén. A forgalmazók szerint van esély rá, hogy Chapman, akit jelenleg éppen az orosz hatóságok hallgatnak ki 9 társával együtt, megjelenik a jövő heti bemutatón.
2010. 07. 16. 13:53
Ismét megjelent - az elmúlt napokban már negyedik alkalommal - a nyilvánosság előtt Fidel Castro. A volt kubai elnök ezúttal Havannában a nemzeti akváriumba látogatott el egy delfinshow-ra - adta hírül a Cubadebate hírportál.
2010. 07. 16. 09:35
Elsüllyedt csütörtökön a Níluson egy turistahajó, a balesetben vízbe fulladt egy egyiptomi keresztény iskola hat diáklánya - közölte a MENA egyiptomi hírügynökség.
2010. 07. 16. 06:50
Az fn.hu birtokába került egy minapi FBI-jelentés, melyre utóbb a világhálón is ráakadtunk. Tárgya: a New Yorkban lebukott tizenegy orosz kém közül kettő titkos megfigyelésének története.
2010. 07. 16. 06:30
Olvasói sztorik