Nagyvilág

Chávez szakításra készül

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy nem vesz részt a megválasztott kolumbiai elnök beiktatásán, és megszakíthatja országa kapcsolatait Kolumbiával, mivel Bogotá továbbra is kitart régóta hangoztatott vádjai mellett, amelyek szerint Venezuela menedéket nyújt kolumbiai lázadóvezéreknek.

Chávez “őrültségnek” nevezte a kolumbiai vádakat, és leszögezte, hogy nem vesz részt Juan Manuel Santos megválasztott kolumbiai elnök beiktatásán a folytatódó vádaskodás miatt.

Bogotai kormányilletékesek régóta állítják – jobbára magánbeszélgetések alkalmával -, hogy Chávez menedéket nyújt a két legnagyobb kolumbiai lázadószervezet vezetőinek. Csütörtökön azonban a kolumbiai védelmi minisztérium újságíróknak videofelvételeket, fényképeket és műholdfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag ezt bizonyítják.

Hugo Chávez elutasította a leköszönő kolumbiai elnök, Álvaro Uribe kormányának vádjait. “Nem bújtatunk senkit” – szögezte le. Hozzátette, hogy amennyiben Uribe kormánya folytatja ezt az “őrültséget”, az elkövetkező órákban megszakítja országa kapcsolatait Kolumbiával. Tiltakozásul konzultációra hazahívta Venezuela bogotai nagykövetét, Kolumbia pedig az Afrikai Államok Szervezete állandó tanácsának.

Két évvel ezelőtt Kolumbiai csaknem háborús konfliktusba keveredett Ecuadorral, miután a kolumbiai fegyveres erők megsemmisítették a szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláinak egyik bázisát Ecuador területén.
A támadásban legalább 26 ember vesztette életét, köztük a FARC második számú vezetője.

A határon átnyúló akció miatt Ecuador megszakította kapcsolatait Kolumbiával, és hazahívta diplomatáit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik