Az SZDSZ egyéni képviselőjelöltjeként indul Kóka János a jövő évi országgyűlési választásokon. A gazdasági miniszter Mécs Imre körzetében méreti meg magát.
Újabb pontokkal egészíti ki a Fidesz a munkahelygarancia-javaslatot a Gazdasági Konzultáció szakértőivel folytatott tanácskozás nyomán – mondta Orbán Viktor szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A családtámogatási rendszer átalakításáról és a gyermekek érdekében tett intézkedésekről tartott szerdán vitanapot az Országgyűlés. Míg a kormányoldal saját teljesítményeit hangsúlyozta, az ellenzéki felszólalók az adókedvezményt és az ingyenes tankönyveket kérték számon.
Nem használhatják többet ingyen, vagy szimbolikus összegért ingatlanjaikat a pártok, két kormánypárti képviselő kedden elfogadott javaslata nyomán. Mivel a képviselők csak egyszerű többséggel fogadták el a jogszabályt, a nem fizető pártok nem számíthatnak szankcióra. Ha mégis fizetésre kerülne sor, vélhetően az MSZP gazdálkodását érintené legérzékenyebben az elvonás.
Pokorni Zoltán szerint valami nem tiszta a Budapest Airport Rt. privatizációjának ügyében. A Fidesz alelnöke arra a kérdésre vár választ, hogy miről tárgyal zárt ajtók mögött az eladó és a vevő.
A velünk vitatkozók ravaszak, és komoly, húsos giliszták lógnak a horog végén, de ezeket a csalikat nem szabad bekapni - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Rádió Háttér című műsorában. A pártelnök szerint fontos, hogy Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy nem enged a zsarolásnak.
Befejeződött az elektronikus egészségügyi kártyák kiosztása Ausztriában – jelentették be egy bécsi sajtóértekezleten. Magyarországon a Netc@rds projektben kifejlesztett elektronikus kártyát márciustól tesztelik – írja a Világgazdaság.
Huszonkét olyan, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet kimondó alkotmánybírósági határozat van, melynek előírásait mindmáig nem teljesítették a jogalkotók - mondta az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke budapesti évértékelő sajtótájékoztatóján, kedden.
Az egyházi fenntartású közoktatási intézmények jövő évi megnyirbált finanszírozása miatt tartanak demonstrációt pénteken délelőtt 11 órakor az egyházi iskolák a fővárosban, a Felvonulási téren, a Regnum Marianum keresztnél – közölte a szervező Szülői Közösségek elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Lemondott tisztségéről Szentendre MSZP-s polgármestere, aki második ciklusban irányította a Duna-parti település vezetését; a döntést a képviselő-testület keddi ülésén jelentette be.
Módosítaná a választási eljárási törvényt a kisebb ellenzéki párt az átláthatóbb kampányfinanszírozás érdekében. A javaslat tisztázza a választási költség fogalmát, és jelöltenként 2 millió forint elköltését tenné lehetővé.
A magyar egészségügyi és szociális intézmények, alapítványok közül rendszeresen azok kapnak adományokat, amelyekben gyermekeket, vagy daganatos betegeket kezelnek. Karácsonykor azonban jobban kinyitják pénztárcájukat az emberek.
Fabiny Tamást választották püspökké a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei - közölte Hafenscher Károly, az egyház szóvivője a szavazatok keddi összesítése után az MTI-vel.
Magyarországon a nemzetiségi, kulturális vagy vallási alapú megosztottság nem béklyózza a hétköznapokat – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Kisebbségekért-díjak átadását megelőző ünnepi beszédében kedden Budapesten.
Népszavazást kezdeményez a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SZESZE) az oktatási és szociális intézmények értékmegőrző állami normatív támogatása érdekében – közölte Pósfai Gábor, a SZESZE alelnöke kedden az MTI-vel.
Az Országgyűlés készen áll arra, hogy a montenegrói parlamenttel közösen munkatervet dolgozzon ki az európai uniós jogharmonizációs tapasztalatok átadása, hasznosítása, ütemezése érdekében.
Egy fideszes országgyűlési képviselő által vezetett céggel szerződött Kispest a metróvégállomás tervezett beruházására. A helyi Fidesz ellenzi, a szocialisták támogatják a projektet – írja a Magyar Hírlap.
A szülőkkel fizettetné meg az iskolák csökkenő állami támogatása miatt fellépő hiányt az Oktatási Intézményeket Fenntartók Országos Szövetsége. Évi egy-két ezer forintról lenne szó – írja a Magyar Nemzet.
A kuratórium döntésének megfelelően Hollós János és Gőblyös István, a Magyar Rádió két alelnöke hétfőn visszavonta a rádió munkatársainak nyugdíjazásáról szóló döntését. Hollós emellett lemondott az Aktuális Főszerkesztőség vezetéséről.
A Fidesz ezúttal nem indít közös listát az MDF-fel. A kisebbik ellenzéki párt ezzel együtt biztos a bejutásban, a FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint viszont erre nincs sok esély.
A BKV éves bérlettel jutalmazta azt a három fiatalembert, aki megállította azt a mozgó autóbuszt, amelynek sofőrje menet közben meghalt. A segítségükre érkező villamosvezető is jutalmat kapott.
Nem sikerült elnököt jelölni a Magyar Rádió élére, ezért ötödszörre is kiírják a pályázatot. Az országgyűlési választások miatt 2006. június 13-a a pályázat beadási határideje.
Az oktatási tárca vezetője felszólítja és felkéri az iskolákat, hogy a gyermekeket politikai díszletként különféle demonstrációkhoz ne használják. Magyar Bálint erről az egyházi iskolák péntekre tervezett demonstrációja kapcsán nyilatkozott hétfőn az MTI-nek.