Szórakozás

Kárpáti Rebeka: Hátborzongató, hogy felírtam valamit egy táblára és most az van

Néhány jóslatától felállt a szőr a hátán.

Kárpáti Rebeka az Instagramon elmélkedett picit arról, hogy az elmúlt években többször lejegyzetelte magának a céljait, álmait, amik hogy, hogy nem beteljesültek.

Nem tudom hogy eddig átjött-e, de nagyon “irogatós” ember vagyok. Szeretem megtervezni a céljaimat az évre (évekre) hónapra, hétre, napra…:) Még ha nem is sikerül minden azonnal, vagy a látszólagos rendet felváltja a kesze-kuszaság, mindig magabiztos leszek , ha az “ütemterveimre” nézek, mert látom és érzem azt a teremtő erőt ami eddig idehozott. 14-15 évesen kezdtem el a leckefüzetem hátuljába felírni az álmaimat, céljaimat, just for fun. Aztán észrevettem, hogy utólag szinte egytől-egyig kipipáltam, sokat akkor amikor már rég nem volt homloktérben…(: Aztán tudatosabban is elkezdtem foglalkozni ezzel. Nevezzük vonzás törvényének, manifesztációknak, tudatos gondolkodásnak vagy csak ábrándoknak. :)

– írta, majd hozzátette, még a hátán is feláll a szőr, hogy ennyi mindent elért azokból, amiket lejegyzetelt.

Az irományaim mellett nèha készítettem inspirációs-bevonzós táblát is. Egyenesen felállt a szőr a hátamon amikor 1-1 költözés alkalmával megtaláltam egy régit, és lám: minden körülöttem van, vagy elértem így-úgy ami a táblán van… hátborzongató.:) Szóval én nagyon hiszek ezekben mert nekem működik, és mivel már nagyon régen volt ilyen kis táblám , csinálok nekünk egyet. ♡ Ti szoktatok ilyesmit ?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rebeka Karpati (@rebekarpati) által megosztott bejegyzés, Márc 30., 2020, időpont: 5:03 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram.com/rebekarpati

Ajánlott videó

Olvasói sztorik