Foci

Helyi kötődésű edzőt szemelt ki a Kisvárda

Július 31-én a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban máris megtörtént az első edzőváltás: Kondás Elemér közös megegyezéssel távozott a Kisvárda csapatától, miután az első két fordulóban egyaránt 4-0-ra kikapott a csapatával.

Már nem Kondás Elemér a Kisvárda vezetőedzője
Megvan az első edzőváltás az NB I-ben.

Ezután ideiglenesen Kocsis János és Erős Gábor vette át a csapat irányítását, a duó munkáját pedig Révész Attila sportigazgató felügyeli. Az ideiglenes stáb 1-0-ra kikapott az Újpest FC-től, de a Kisvárda közleményéből kiderül, hogy elégedettek voltak a látottakkal, de minél előbb szeretnék kinevezni a vezetőedzőt. Az is megvan, hogy ki lenne az: Dajka László.

Fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első. Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, hogy az akadémiánkon is lenne számára feladat. Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte. A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőtt csapat vezetőedői szerepkörét ő látja el.

– idézi a klub honlapja Révész Attilát.

Dajka korábbi klubjait felsorolni sem könnyű, a szakember az elmúlt 25 évben már a 22. együttes kispadját veheti át, amennyiben valóban átveszi a Kisvárda irányítását.

Nyitóképünkön a kisvárdai kispad az Újpest FC elleni mérkőzésen. Fotó: kisvardafc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik