Foci

Már nem Kondás Elemér a Kisvárda vezetőedzője

24.hu
24.hu

2018. 07. 30. 19:49

Korábban a témában:

Alig pár órája írtuk, hogy Kondás Elemért kirúghatja az NB I újonca, a Kisvárda, hétfőn kora este pedig jött a hivatalos közlemény:

a vezetőség közös megegyezéssel szerződést bont a vezetőedzővel.

A klub honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint mérlegelték a csapat eddigi teljesítményét és a két bajnoki mérkőzés összképét és megbeszéléseket folytattak a trénerrel. Ezek után a felek arra jutottak, hogy

a csapatnak más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó szakvezetőre van szüksége,

ezért közös megegyezéssel elválnak útjaik. Az utód még nem ismert, az e heti első edzést, a keddit Kondás eddigi segítői, Erős Gábor és Kocsis János tartják meg.

Ez a labdarúgó NB I mostani idényének első edzőváltása.

A Kisvárda a címvédő MOL Vidi FC otthonában elszenvedett 4-0-s vereséggel kezdte a szezont, majd vasárnap ugyancsak 4-0-ra maradt alul a Budapest Honvéd vendégeként, így jelenleg sereghajtó. 1950 óta nem kezdte ilyen rosszul csapat a magyar elsőosztály aktuális szezonját. A Kisvárda emellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy 17 légiós szerepel a keretben.

Egyetlen beszédes képben a magyar utánpótlásképzés helyzete
Szinte hihetetlen futballeseményen van túl Várda, olyanon, amelyből a bemutatott játékosok egy kukkot sem értettek.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.