A műúszók már a pénteki nulladik napon elkezdték a budapesti vizes világbajnokságot, ám az igazi nagyüzem szombaton indul be, amikor a legjobban várt számok, a medencés úszók versenyei kezdődnek el. Bár egy olimpia után rendezett vébében mindig benne van, hogy több sztár is távol marad ilyen-olyan okból (van, aki nem akar kiégni, más sérült, és olyan is akad, aki az érettségit és az amerikai egyetem lehetőségét választja), így is klasszisoktól, életük nagy dobására készülő sportolóktól és berobbanás előtt álló fiataloktól hemzseg majd a Duna Aréna medencéje.
A nemzetközi szervezet, a FINA 2001-től kezdve rendez világbajnokságot az olimpiát követő évben. A covid miatt a tokiói játékok, majd a fukuokai vébé is csúszott 12 hónapot, de a japán versenyt a biztonsági intézkedések miatt még egy évet eltolták. Bár jöhetett volna itt egy üresjárat, így sem maradunk idén világbajnokság nélkül, Budapest – ahogy 2017-ben Mexikó helyett – most is elvállalta a beugró szerepét, ráadásul az öt évvel ezelőtti esemény miatt adva is van minden a rendezéshez – más kérdés, hogy bár annyira elszálló költségekkel nem kell számolni, mint korábban, így is legalább 31 milliárd forintba kerül majd a rendezés…
Visszatérve a sportszakmához és az úszók versenyéhez, mivel mérhető sportágról van szó, nemcsak azt adja meg a mezőnynek és a nézőknek, hogy láthat végletekig kiélezett, akár századmásodperceken múló küzdelmeket, hanem azzal is jár, hogy az úszók saját maguk időeredményeivel, kontinentális és világcsúcsokkal is versenyeznek. Így viszont felmerülhet:
A SwimSwam szakportál vetette fel ezt az érdekes kérdést, és felhozott pár példát 2017-ből is:
- akkor az amerikai Simone Manuel olyan idővel (23,97) lett bronzérmes a női 50 méteres gyorsúszásban, ami egy tizeddel jobb volt annál, ami a riói olimpián az aranyéremhez kellett,
- de a 100 pillangó budapesti döntőjében utolsó francia Mehdy Metalla (51,16) is csak két századdal maradt volna el a Brazíliában holtversenyben ezüstérmes Cseh László, Chad Le Clos, Michael Phelps trió mögött.
Markáns különbségek, még akkor is, hogyha a sportág velejárója, hogy képes akár világeseményről világeseményre is gyorsulni a mezőny. De a statisztika már csak olyan, hogy egy-két kiragadott részlettel nem lehet tendenciákat megmagyarázni, érdemes a teljes képet nézni. Jelen esetben tehát az olimpiákat – 2000 és Sydneytől kezdve – érdemes összehasonlítani a rá következő évben rendezett világbajnokságokon elért eredményekkel. Leszámítva a 2008-as pekingi játékokat, majd a 2009-es római vébét, a cápadresszes eredmények ugyanis torzítanak az összképen.
Huszonegy egyéni szám vizsgálata után látható: ugyan nem kizárt, hogy még egy olimpiánál is jobb idő kell majd ahhoz, hogy valaki a budapesti vizes világbajnokságon győztesnek mondhassa magát, ám összességben aláhúzható, hogy egyelőre az ötkarikás játékok gyorsabb versenyek, mint a világbajnokságok. Erre utal az is, hogy a táblázat szinte összes elemében 50 százalék alatti eredményeket kapunk.
Azt ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jelenleg a világversenyek egyéves csúszásban vannak. Így hiába vagyunk egy olimpia után, a mostani világbajnokságot viszonylag hamar egy Európa-bajnokság követi, jövőre ismét nagymedencés vébét rendeznek, két év múlva meg ismét olimpiai következik. Vagyis, míg a táblázatban szereplő példák egy olimpiai ciklus kezdetét mutatják, jelenleg – az eddig már megszokott menetrend alapján – javában benne vannak az úszók a Párizsra való hangolódásban.
Ilyen szempontból is érdekes lesz nézni a budapesti vizes vb úszóversenyeit, hogy vajon a mostani lesz-e, ami borítja az eddigieket és még egy olimpiánál is gyorsabb lesz.
