Sport

Dr. Szabó Tünde az Európai Úszószövetség új alelnöke

Budapest helyett a világhálón tartották meg az Európai Úszó Szövetség választókongresszusát a járványhelyzet miatt, amelyen a LEN alelnökévé választották meg dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt. A magyar úszósportot 16 éven át képviselő Gyárfás Tamás a LEN tiszteletbeli tagja lett – számolt be közleményében a Magyar Úszószövetség.

Eredetileg idén májusban, az úszó Európa-bajnokság rajtja előtt tartották volna a LEN tisztújító-közgyűlését Budapesten, ám a koronavírus-járvány miatt magát a sporteseményt 2021-re halasztották, míg a kongresszust most vasárnapra. Bár a tervek szerint a küldöttek a magyar fővárosban gyűltek volna össze, ám az Európát sújtó második hullám miatt végül a LEN – más sportszervezetekhez hasonlóan – a világhálón megtartott közgyűlés mellett döntött.

A választási procedúrát egy, a területre szakosodott nemzetközi cég programjával bonyolították le, amelynek londoni központjában egy közjegyző felügyelte a folyamatot. A szavazás nem hozott meglepetést: a 2012 óta hivatalban lévő olasz elnök, Paolo Barelli elsöprő többséggel nyert újfent francia kihívója, Gilles Sezionale ellenében, így harmadik terminusát kezdi meg a szövetség élén.

Magyar szempontból az alenökök megválasztására irányult a legnagyobb figyelem: dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár rögtön az első körben megkapta a szükséges szavazatmennyiséget, így négy éven át töltheti majd be ezt a tisztséget (a magyar szövetség két regisztrált delegátusaként Wladár Sándor elnök és Szabó Tünde vett részt a kongresszuson a MÚSZ margitszigeti székházában).

Óriási megtiszteltetés és elismerés ez számomra és természetesen a magyar vizes sportágak számára. Magyarország mindig is fontos szerepet játszott az európai úszósportban, mi rendeztük az első Európa-bajnokságot 1926-ban, rekordot jelentő, hatodik alkalommal leszünk házigazdák jövőre, és ezek csupán a legrangosabb események voltak számtalan más, emlékezetes viadal mellett. Sportdiplomatáink mindig is fontos pozíciókat töltöttek be, Gyárfás Tamás az elmúlt tizenhat esztendőben rendkívül sikeresen képviselte a magyar érdekeket – ezentúl rám hárul ez a feladat, de őszinte várakozással nézek ezen új kihívás elé. Ami igazából nem is kihívás, hiszen egykori úszóként, a sportág elkötelezettjeként minden, LEN-alelnökként töltött pillanat tartalmasnak és örömtelinek ígérkezik. Úgy gondolom, kiemelkedően sikeres négy esztendő vár ránk

– mondta megválasztását követően Dr. Szabó, aki versenyzőként olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó volt.

Szabó Tünde megbecsültségét jól mutatja, hogy a nemzetközi szervezetek tradícióihoz képest kissé szokatlanul azonnal alelnöknek választották, erre korábban nemigen volt példa: az új tagok általában elnökségi tagként kezdik, és aztán emelkednek a „belső hierarchiában”. Szabó Tünde ugyanakkor egyike annak négy Bureau-tagnak, akik sportolóként komoly eredményeket értek el: rajta kívül az elnök Paolo Barelli, illetve a sportolói bizottság elnöke, a román Camelia Potec, valamint a szerb Alekszandar Sosztar mondhatja el magáról, hogy egykoron olimpián szerepeltek (utóbbi kettő aranyérmes is volt).

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke az eseményeket értékelve kiemelte:

Minden úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Szabó Tünde államtitkár-asszony révén rendkívül erős képviselete lesz Magyarországnak, és az is fontos, hogy régi barátunk, Paolo Barelli újabb négy éven át irányíthatja a LEN-t, ez sportdiplomáciai szempontból tökéletes végkimenetel. A Magyar Úszó Szövetség jövőre egy fantasztikus Európa-bajnoksággal kíván hozzájárulni a LEN sikertörténetének folytatásához. Őszintén remélem, 2021 májusában már minden adott lesz ahhoz, hogy a hagyományokhoz méltó, kimagasló színvonalú Eb-t rendezhessünk.

A Magyarországot 2004 óta képviselő, korábban az alelnöki, majd 2012 óta a gazdasági vezetői (LEN Treasurer) tisztséget betöltő Gyárfás Tamást a közgyűlés a LEN tiszteletbeli tagjának választotta.

Paolo Barelli mellett a brit David Sparkes maradt a szervezet főtitkára, az új gazdasági vezető pedig a spanyol Fernando Carpena lett. Szabó Tünde mellett a LEN Bureau legrégebbi, 1990 óta rendre újjáválasztott tagja, a görög Dimitrisz Diatheszopulosz, a dán Pia Holmen, az ukrán Andrij Vlaszkov és a holland Marius van Zeijtz lett még a LEN alelnöke (a LEN történetében először lesz két női alelnöke a szervezetnek, Szabó Tünde mellett a dán szövetség ügyvezetője, Pia Holmen révén).

Az egyes sportági szakbizottságok, illetve a további testületek összetételéről a következő hetekben dönt a LEN Bureau.

(Kiemelt kép: Dercsényi Dávid, musz.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik