Sport

Két kézilabdás pofon miatt lehetett olimpiai ezüstérmes atléta

Egy edzőmeccsen azt hitte, lecsavarodik a feje, két akkora pofont kapott – Antal Márta így lett kézilabdázóból atléta. A Vasasnál fedezték fel benne a tehetséget a gerelyhajításhoz. „Néhány kiló bizony ráférne” – írta róla a Népsport, de a törékeny sportolót nem kellett félteni így sem. 1964-ben a tokiói olimpián ért fel pályafutása csúcsára, ahol immáron férjes asszonyként – az FTC válogatott labdarúgója, Rudas Ferenc feleségeként – nyert ezüstérmet.
Korábban a témában:

Éremtáblázat (1964)

Egyesült Államok: 36 arany, 26 ezüst, 28 bronz
Szovjetunió: 30 arany, 31 ezüst, 35 bronz
Japán: 16 arany, 5 ezüst, 8 bronz
Németország: 10 arany, 22 ezüst, 18 bronz
Olaszország: 10 arany, 10 ezüst, 7 bronz
Magyarország: 10 arany, 7 ezüst, 5 bronz

Antal Márta 1937. február 14-én született Debrecenben, ahol kézilabdázóként kezdte meg sportpályafutását. A Kinizsi Húsos, majd a Gázművek tehetséges játékosa elég gyorsan rájött, túl durva neki ez a sportág.

„Két pofon miatt lettem atléta. Pestszentimrére jártam általános iskolába, és a suli kézilabdacsapatában játszottam, majd a Kinizsi Húsosban. Egyszer a Csepel jött edzőmeccset játszani hozzánk, és az edzőm megkért, hogy próbáljam lefogni Kiss Magdolnát, aki akkor olyan neves kézilabdázó volt, mint ma Görbicz Anita.

Nos, olyan jól sikerült a semlegesítés, hogy a meccs hevében két irtózatos pofont kaptam tőle. Tényleg azt hittem, hogy lecsavarodik a fejem, és amikor vége lett a meccsnek, akkor már sejtettem, hogy nem lesz belőlem kézilabdázó

– mesélte a Magyar Hírlapnak 2014. augusztus elsején.

„Tulajdonképpen nagyon tetszett a játék, csak arra untam rá, hogy mindig csak csere voltam. Egyszerűen többre tartottam magamat. Talán nem is alaptalanul, hiszen még 1965-ben is – amikor a tatai edzőtáborban a későbbi világbajnokok, Török Bódog tanítványai készültek az NSZK-beli vébére – bevettek a női válogatottba, ha éppen hiányzott valaki” – tette hozzá egy MOB-interjúban.

A labdát hamar felcserélte a gerellyel

1954-ben rövid ideig a Bp. Kinizsi (a Ferencváros) atlétája volt, majd 1955-től – miután barátnőivel rendszeresen kijárt a Vasas-pályára – klubot váltott, amelyhez 1972-es visszavonulásáig hű is maradt. Ahogy a Népszabadság 1964. május 8-i száma fogalmazott:

„Miután a kézilabdázásnál a karja rendkívül megerősödött, Várszegi Józsefnek nem is okozott különösebb gondot, hogy felfedezze benne a gerelyhajító-tehetséget. Márta a labdát hamar felcserélte a gerellyel. 1956-ban ifjúsági bajnok, egy évvel később a jugoszlávok ellen már válogatott. A folytatás elmarad…

Eredményeivel csak 1961-ben hívja fel ismét magára a figyelmet, amikor 52,69 méteres dobásával feliratkozik az országos rekorderek listájára. 1962-ben 52,81 méterrel, a közelmúltban pedig előbb 53,50, majd 54,11 méterrel állít fel új országos csúcsot.”

Pedig nem volt könnyű dolga, hiszen a kézilabdában megszokott lövőmozdulat nem igazán kompatibilis a gerelyhajító-technikával, így amíg nem tudott az előző sportágban bevett mozdulatoktól elszakadni, sokszor kapott fejmosást az edzőjétől.

Fotó: RDB/ullstein bild via Getty Images

Néhány kiló bizony ráférne

Az Arcanum oldalait lapozgatva 1956-ból találhatjuk az első gerelyhajító hírt vele kapcsolatban.

Olimpiatörténet

1896: A Tapavicza-rejtély – egy meggondolatlan magyar izomember olimpiai története

1900: Sokat köszönhet a magyar sport az elfeledett MÁV-fogalmazónak

1904: Patkányméreg segítségével is lehetett olimpiát nyerni

1908: Meghamisították a magyar olimpiai bajnok élettörténetét

1912: Néha megbotránkoztatta a tornasportot a bohém magyar festőművész

1916-20: Amikor világháború rombolta szét Budapest olimpiai álmait

1920: Egy renegát futónak is köszönhetjük a kézilabdát

1924: Gonosz mostohából vált olimpiai hőssé a puhuló férfiak között

1928: Fél lábbal is jobb volt mindenkinél a magyar póló világklasszisa

1932: Mindössze negyven év jutott a magyar vízilabda atyjának

1936: A világ leggyorsabb futónője, aki még a halálból is visszatért

1948: A börtönben végezte Magyarország egyik legjobb úszója

1952: Dobó Istvánt is az olimpiai bajnok kardvívó készítette fel Eger védelmére

1956: Leszólta a szovjeteket, ezért nem lehetett olimpiai bajnok a magyar delfinkirály

1960: Mindig harcolt a dilettánsokkal a magyarok remetéje

Május 13-án a Népsport arról írt, hogy 40,03 méteres dobással megnyerte a Bástya népligeti pályáján II. és III. osztályú ifjúsági versenyzőknek kiírt versenyt. Hogy el tudjuk helyezni az eredményt: tavaly ezzel még 10. lett volna az országos bajnokságon!

A fent említett Népszabadság-idézet azért is sántít, mert a sportsajtó igenis ünnepelte, és elismerte az ötvenes évek végén is. Az 1958. május 24–25-i hétvégén például az Újpesti Dózsa rendezett rangos nemzetközi versenyt a Népstadionban, ahol Antal Márta 50,77-tel győzött, az olimpiai bajnok szovjet Inese Jaunzeme pedig csak a negyedik lett.

„A szakértő közönség körében mindig népszerű a jó verseny győztese. Ezúttal talán nem is volt elfogultság a közönség részéről, hogy a legnagyobb ünneplésben Antal Mártát, a női gerelyhajítás győztesét részesítette. Teljesen megérdemelten. Antal győzelme kétszeresen is értékes volt. Nemcsak azért, mert győzött egy olyan versenyben, ahol az olimpiai bajnoknő csak negyedik tudott lenni, hanem azért is, mert nemzetközi viszonylatban is számottevő, 50 méteren felüli dobással győzött. Ismét bebizonyította, hogy nemcsak a tudása kiváló, hanem küzdeni is tud.”

Július 4-én már azt írta a Népsport, hogy két és fél év kellett ahhoz, hogy 50 méter feletti versenyző lehessen. Pedig nem volt éppen dobóatléta alkatú.

„Antal Márta 165 cm magas, de nem nyom még 60 kilót sem. Ez bizony kevés. Egy mérőműszer gyár laboratóriumában dolgozik, állásával, beosztásával elégedett. Csak hát egyedül él Pesten, a szülei vidéken laknak. Általában egyszer eszik naponta meleget, nem sok jut a koszt javítására, hiszen a fiatal, csinos lány – érthetően – néha szórakozni és öltözködni is szeret. Néhány kiló bizony ráférne.”

Népsport, 1958. július 4. (Forrás: Arcanum.hu)

1958-ban a csapatbajnokságon lett első, a következő évben második volt az ob-n, de 1960-ban végre magyar bajnokságot nyert, így mehetett a római olimpiára. Abban bízott, képes lesz megismételni a korábbi bravúrját, amikor 52,58-cal legyőzte Helsinki bajnokát, a legendás Dana Zátopkovát. Azonban nem így történt, csupán 50,25 métert teljesített, amivel a 9. lett.

Nem jött össze az Eb-érem

A legeredményesebb sportolók 1964-ben

Don Schollander (Egyesült Államok – úszás) 4 arany
Vera Caslavska (Csehszlovákia – torna) 3 arany, 1 ezüst
Endo Jukio (Japán – torna) 3 arany, 1 ezüst
Sharon Stouder (Egyesült Államok – úszás) 3 arany, 1 ezüst
Stephen Clark (Egyesült Államok – úszás) 3 arany

1961-ben és 1962-ben ismét magyar bajnok lett, ’61 októberében tíz cm-rel megdöntötte és 52,79 méterre javította az országos csúcsot.

„A selejtező szintje elég magas, de a legjobbak igen jó eredményekkel küzdenek majd a bajnoki címért. Szerintem 55–56 méter közt lesz a győztes dobása. Ha ötvenkettő-ötvenhárom körül hajítanék, az első hat között végezhetnék” – nyilatkozta a Képes Sport 1962. január 2-i számában. Nos, szeptemberben, Belgrádban a szovjet Elvira Ozolina 54,93-mal nyert, Antalnak a 49,91 is elég volt az 5. helyhez.

Csak azért lehetett elégedetlen, mert júniusban átírta a saját legjobb eredményét 52,81 méterre, és azt remélte, új csúcsot dob: az Európa-bajnokságon ugyanis már csak az új szabályoknak megfelelő Karhu- és Berg-féle fagerellyel lehetett dobni, ebben pedig benne volt a rekordjavítás lehetősége.

1963-ban sérülésekkel bajlódva nem tudott csúcsformába lendülni, az ob-n meglepetésre csak a harmadik lett (az aranyérmet Dusnoki Zsuzsa szerezte meg), ugyanakkor mégis élete egyik meghatározó éve volt ez, hiszen a pasaréti templomban kimondta a boldogító igent Rudas Ferencnek, a Ferencváros egyszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes, 23-szoros válogatott labdarúgójának.

A szerény álmodozók közé tartozott

1964-re bombaformába lendült, április 25-én 53,50 méterre, 30-án 54,11 méterre, május 10-én pedig 54,45 méterre javította a gerelyhajítás országos rekordját.

Határ nincs, csak cél: az olimpiáig el akarom érni az 55 métert

– nyilatkozta a Képes Sport 1964. május 12-i számában, de ezt napokon belül be is váltotta, Tokióba már 55,46-tal utazott.

Június 30-án már arra is vállalkozott, hogy a tokiói játékokkal kapcsolatban a helyezéssel kapcsolatos elképzeléseit is megfogalmazza: „Azt hiszem, az 55,46 már egészen elfogadható, a tokiói döntőbe jutáshoz talán elég lehet. Én a szerény álmodozók közé tartozom, egy olimpiai hatodik helyezés már nagyon szép lenne. És talán nem is elérhetetlen.”

A sportág tele volt világklasszisokkal, a sajtó úgy vélte, a sportág történetében először 60 méter fölé jutó szovjet Ozolina és a keletnémet Marion Lüttge között dőlhet el az aranyérme sorsa. Utóbbi sérülése miatt el sem jutott az olimpiára, a címvédő Ozolina csupán 54,81 métert teljesítve az 5. helyen végzett.

Ilyen körülmények között az immáron Rudasné Antal Márta néven versenyző magyar abszolút éremesélyessé vált. Olyannyira, hogy edzője, Várszegi József az elutazás előtt adott neki egy kockás füzetet, amiben leírta, hogy melyik nap mit és hogyan kell csinálnia.

A döntő napján reggel kinyitottam a füzetet, és az volt leírva, hogy gyakorolja a dobogóra felállást. Fogalmam sem volt először, hogy mit jelent. De hát aztán rájöttem

– mesélte.

Népsport, 1964. október 17. (Forrás: Arcanum.hu)

Hatalmas országos csúccsal olimpiai ezüst

Tokióban két olyan dolog is történt, amire senki sem számított. Először a selejtezőben a szovjet Jelena Gorcsakova dobott egy félelmetes világcsúcsot (62,40 méter), majd amikor már mindenki elkönyvelte, itt az olimpiai bajnok, a döntőben a semmiből felbukkant a mindössze 17 éves Michaela Penes.

A román első dobására 60,54-et teljesített (a selejtezőben 51,19-ig jutott, a döntőben a második legnagyobbja 53,77 volt), ez pedig sokkolta az egész mezőnyt. Antal Márta másodikra odatette magát, az 58,27 méteres brutális országos csúcsa elegendőnek bizonyult az ezüstéremre. A friss világcsúcstartó Gorcsakovának be kellett érnie a bronzéremmel.

„Éreztem, hogy messze szállt a gerely, pedig nem volt teljesen sikerült dobás, sajnos, behúztam a könyökömet. De erő volt benne és az íve sem volt túl magas. Amikor a melegítőmért indultam, csak azt láttam, hogy mögöttem, a lelátón Harmati Sanyi bácsi, Kulcsár Gergely és a férjem felugrik, boldogan integet” – emlékezett vissza rá a Népsport 1964. november 6-i számában.

Érdekesség: az 58,27 méterrel tavaly még ezüstérmet szerzett volna a magyar országos bajnokságon.

Mire jó egy sorsjáték?

Kellett volna a nemvizsgálat?

Antal Mártának különös érzései lehettek Michaela Penessel kapcsolatban. A Magyar Ifjúság 1978. április 7-i számából még az derült ki, becsülte a román riválisban, hogy Tokió után nem szégyellt kikapni, és hogy ő lehetett volna az első hetven métert teljesítő női gerelyhajító, ha csak egy kicsit is szerencsésebben alakul a pályafutása.

 

(A lap egy fotó erejéig össze is hozta a két egykori sportolót a ferihegyi repülőtéren).

 

Ezek után 2014. augusztus elsején már azt mondta róla a Magyar Hírlapban: „Tudja, akkoriban még nem volt dopping- és nemvizsgálat, mert szerintem, ha ezt az utóbbit elvégezték volna, akkor Penesről lehet, hogy kiderül, hogy nem is nő.”

Az egy külön történet, hogy Rudas Ferenc hogyan lehetett ott a helyszínen, erről Lakat T. Károly idézett fel egy történetet.

„Márta egyik ismerősének a mamája néhány hónappal a játékok előtt egy sorsjátékon tokiói utazáshoz jutott (hatalmas nyereménynek számí­tott ez 1964-ben), ám a sporttól talán csak az állt tőle távolabb az életében, hogy Budapesttől Tokióig utazzon.

Mártában azonnal megmozdult az amúgy is vele született üzleti érzék, egy órán belül megvásárolta a nénitől az utazási jogot, pontosan akkora összegért, mint amennyiért az IBUSZ azt a jelentkezőknek árusította, de ahol már réges-régen elkelt minden hely.

Az atlétikában akkor már a szakedzőség felé kacsingató Ferinél, persze, hogy nem volt boldogabb ember, amikor megtudta, hogy ott lehet a játékokon, s nem itthon, a rádió mellett, hanem a helyszínen szurkolhat felesége sikeréért…

A Tokióba utazó IBUSZ-csoport tagjai Budapestről először Moszkváig, majd Habarovszkig repültek, onnan hajóval folytatták az utat Japán felé. Végül egy tokiói öbölben horgonyoztak le, s ez a hajó maradt a lakóhelyük is a játékok ideje alatt.”

Három olimpián szerepelt

1964-ben és 1965-ben ismét magyar bajnok lett, 1966-ban a 6. helyet szerezte meg az Európa-bajnokságon, és készült élete harmadik olimpiájára, Mexikóvárosba.

Képes Sport, 1972. április 25. (Forrás: Arcanum.hu)

„Az év nagyon jól kezdődött a számomra, később azonban semmi sem sikerült. Pedig mindent megtettem a jó eredmény érdekében, talán majd Mexikóban a sok fáradozás gyümölcsözik. A vetélytársak eredményeit figyelembe véve, remélem, ott leszek az első hat között” – nyilatkozta a Magyar Ifjúságnak 1968. szeptember 13-án.

A terv sikerült, a számban magyar aranyérem született Németh Angéla jóvoltából, a címvédő román Penes lett a második, az osztrák Eva Janko a harmadik. Antal Márta pedig bekerült a hat közé, hiszen a negyedik lett.

1971-ben még nyolcadik lett az Európa-bajnokságon, és ugyan hivatalosan csak 1972-ben vonult vissza, a negyedik olimpiájára már nem jutott ki.

A Mázsa téri borozó

A visszavonulása után edzősködést tervezett, de a Vasasban csak mellékfoglalkozásként dolgozhatott, ami nem elégítette ki. Nem kapott edzői státuszt, így két év után váltott, és a tabdi tsz ügyintézője lett.
Utána kínálkozott lehetőség a vendéglátóiparban, Kőbányán, a tabdi tsz Mázsa téri borozóját vezethette.

1976-ban elvált a férjétől, a sporttól azonban nem teljesen távolodott el, a Vasasnál az atlétikai szakosztály vezetőségében, majd a Vasas SC elnökségében is dolgozott – ezt az angyalföldi klub a Vasas SC Aranygyűrű, valamint Örökös Bajnok kitüntetésekkel köszönte meg.

80 éves korában, 2017. június 5-én hunyt el.

Magyarok az 1964-es olimpián

Aranyérem: Polyák Imre (birkózás, kötöttfogás, 63 kg), Kozma István (birkózás, kötöttfogás, +97 kg), labdarúgó-válogatott (Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Gelei József, Ihász Kálmán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán ), Török Ferenc (öttusa egyéni), Hammerl László (sportlövészet, sportpuska fekvő), Pézsa Tibor (vívás, kard egyéni), férfi párbajtőrcsapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán), Rejtő Ildikó (vívás, női tőr egyéni), női tőrcsapat (Ágoston Judit, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rejtő Ildikó), vízilabda-válogatott (Ambrus Miklós, Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter)

 

Ezüstérem: Zsivótzky Gyula (atlétika, kalapácsvetés), Kulcsár Gergely (atlétika, férfi gerelyhajítás), Antal Márta (atlétika, női gerelyhajítás), Hesz Mihály (kajak-kenu, K1 1000 m), Földi Imre (súlyemelés, 56 kg), Tóth Géza (súlyemelés, 82,5 kg), Makray Katalin (torna, felemáskorlát)

 

Bronzérem: Varjú Vilmos (atlétika, súlylökés), öttusacsapat (Nagy Imre, Török Ferenc, Török Ottó), Hammerl László (sportlövészet, sportpuska összetett), Veres Győző (súlyemelés, 82,5 kg), Ducza Anikó (torna, női talaj)

Kiemelt kép: RDB/ullstein bild via Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.