Bár az első újkori olimpiához képest színvonalban és létszámban is javult a helyzet, az 1900-as játékok mégis a zűrzavarok olimpiájaként vonult be a köztudatba. Pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagyon reménykedett abban, hogy Pierre de Coubertin szülőföldje majd megmutatja és kitesz magáért, csak arra nem számított senki, hogy egy világkiállítás sokkal izgalmasabb, vonzóbb és nagyobb volumenű lesz.
Márpedig ez történt, a párizsiak az olimpiát a világkiállítás részeként kezelték, a májustól szeptemberig (!) tartó játékokon olyan összevisszaság volt, hogy sok versenyszámban nem is maradtak fenn (idő)eredmények. Ami biztos: az éremtáblázat élén Franciaország végzett (26 arany, 41 ezüst, 34 bronz) az Egyesült Államok és Nagy-Britannia előtt.
Magyarországot négy sportág (atlétika, torna, úszás, vívás) 17 férfiversenyzője képviselte. Bauer Rudolf 36,04 méterrel nyerte a diszkoszvetést, az úszó Halmay Zoltán két ezüstöt és egy bronzot gyűjtött be, míg a magasugróknál Gönczy Lajos 175 cm-es teljesítményével lett harmadik.
A magyar sportsajtó róluk sokszor és sok mindent leírt már. A csapatban azonban volt egy atléta, Speidl Zoltán, aki 800 méteren az 5. helyen végzett, de indult 200 gáton és 400 méteres síkfutásban is.
Magyar, cseh és osztrák bajnok
Speidl 1880. március 17-én, az akkor Nógrád megyei (jelenleg szlovákiai) Losoncon született. Az általános iskolát Szatmáron, a gimnáziumot Budapesten, a Barcsay utcai főgimnáziumban végezte. Mivel édesapja, Speidl Bódog MÁV-főfelügyelőként dolgozott, ő is a vasút felé fordult. Ugyan joghallgatóként államtudományi doktorátust szerzett, mégis a MÁV-nál vállalt munkát: 1904. június 1-én segédfogalmazóként állt szolgálatba a szegedi üzemvezetőség I. osztályán. Később fogalmazó és segédtitkár lett.
A munka mellett aktív szerepet vállalt az egyre jobban terjedő sportmozgalmakban. Aktív életet élt, már kisiskolás korában szenvedélyesen úszott és fiatalon a Magyar Úszó Egyesület tagja lett. Atlétaként volt magyar, cseh és osztrák bajnok síkfutásban (kétszáztól kezdve ezer méterig, sőt a negyedmérföldes gátfutásban sorra győzött), futballozott a BEAC-ban, majd a magyar labdarúgás első játékvezetői között vállalt feladatot.
Futástól a súlylökésig
1898-ban már találunk róla szóló híreket a korabeli Sport-Világ számaiban, 18 évesen klubon belül súlylökőversenyt nyert, bajnok volt 200 méteres síkfutásban és egy mérföldön is, de akadt olyan pécsi verseny, amikor távolugrásban lett második.
„Speidl Zoltán, a BEAC tagja, 1896-ban kezdett versenyezni és eleinte nem sokat ígért, 1898-ban azonban 400 m.-en aluli versenyekben mutatott jelentős formát, sőt az év őszén 800 és 1000 m.-ben győzött oly ellenfelekkel szemben, mint Malcsiner Gyula és Gallotsik Sándor, sőt 100 m.-en is leverte az akkori legjobb sprintért, Schubert Ernőt. Legjobb távja 200 m. volt, melyen 3 évben egymás után megnyerte Magyarország bajnokságát, nagy fölénnyel vervén ellenfeleit. Idén tavasszal megnyerte Ausztria 1 km.-es bajnokságát Bécsben és győztes lett az Andrássy-díj 400 m.-es távján Koppán ellenében. Mindez idő alatt mint a M. U. E. tagja szerepelt, ez év tavaszán versenyzett először a B. E. A. C. színeiben és mint ilyen szerepelt Bécsben az 1 km.-es bajnokságban.”
Csillag a magyar athletika egén
Hogy az olimpiára mi módon lehetett benevezni, az nem igazán derült ki a korabeli feljegyzésekből, az biztos, hogy Speidl június közepén még saját klubja, a Magyar Úszó Egylet versenyén vett részt.
„Be kell számolnunk egy sajnálatos eseményről is, ez pedig szépreményű távfutónknak, Speidl Zoltánnak balesete, a ki a 100 yardos versenyben izomrándulást kapott. Még nem állapítható meg a rándulás mértéke és így remélhetjük, hogy nemsokára viszontlátjuk őt a pályán.
Ha azonban komolyabb természetű lenné a rándulás, úgy sokáig várhatunk, míg hozzá hasonló képességű futónk fog feltűnni a magyar athletika egén
– írta a Sport-Világ.
A sérülés nem lehetett komoly, mert a lap július elsejei száma már így írt:
„Az olympiai bizottság junius 25-én tartott ülésén főként a kiküldetésekkel foglalkozott. A tornászok közül Kakas Gyula és Katona Gyula 300—300 korona segélyben részesíttetnek; 600 korona félretétetik az úszók részére, a kiknek versenye csak augusztus hóban lesz. Az athleták közül Koppán Pál, Gönczy Lajos, Kauser Jakab 300—300, Bauer Rezső 200 korona segélyt kap. Speidl Zoltánnak szintén megszavaz a bizottság 300 koronát arra az esetre, ha jó formájáról bizonyságot tesz a bizottság előtt, ellenkező esetben a megszavazott összeg egyenlő részben a kiküldött 4 athleta közt felosztandó.”
Párizsi szereplése nagy csalódást okozott
Az olimpián aztán nem jött ki a lépés, pedig a Magyar Nemzet még július 17-én is arról írt, hogy az edzéseken a magyar vircsaft már megmutatkozott, és felvette a versenyt az amerikaiakkal.
„E mellett hátra van még legkiválóbb atlétánk, Speidl Zoltán szereplése, a kinek körülbelül a legnehezebb munkája is van Párisban. A 200-as, 400-as és 800-as futásokban csupa oly ellenfélre akad, a kik egymásután döntik a világrekordokat és többen eddig a »legyőzhetetlen« jelzővel is dicsekedhetnek. Még sem adjuk fel a reményt, mert Speidl Zoltánban oly elsőrangú futót sejtünk, a ki teljes dicsőséggel fogja megállni helyét. Párisi tudósitónk jelentése szerint Speidl trainingben már összemérte erejét a félelmetes amerikai atlétákkal és a próba a magyar versenyzők teljes megelégedésére ütött ki.”
Ezek után csak 800 méteren jutott be a döntőbe, de ott a brit Alfred Tysoe (2:01.2 perc), az amerikai John Cregan és David Hall, illetve a francia Henri Deloge mögött csak az ötödik lett. A hazai sportsajtó csalódásként értékelte a teljesítményét.
„Párisban a kitűnő amerikai és angol futók ellenében nem tudott érvényesülni és bár bejutott a 800 m.-es világbajnokság döntőjébe, már az előfutamban leverte őt a franczia Deloge, a döntőben pedig 5-ik lett.
Az ő szereplése nagy csalódást okozott a kontinens középtáv futóira, kik közt egyike volt a legjobbaknak, még sem tudott sikert elérni az amerikaiakkal és angolokkal szemben.
Versenyzői pályafutását korai sérülés akasztotta meg. Erejét ettől kezdve a sportélet irányítására, szervezésére fordította.
A játék eszköze akkora, mint egy hevesi dinnye
1900. március 12-én a Budapesti Torna Club 8-0-ra verte a Wiener Fussball Club 98 csapatát, a Sport-Világ külön kiemelte: „A bírói szerepet Speidl Zoltán töltötte be és első kísérletre tapintatos, jó bírónak bizonyult.”
A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901. február 4-én tartották első tanácsülésüket, amelyen Speidl Zoltán megválasztották titkárnak. Kihasználva szakmai tudását, mindent elkövetett, hogy népszerűsítse a futballt, így még a korszak legnagyobb képes, ismeretterjesztő hetilapjában, a Vasárnapi Ujságban is publikált. Az 1901. 48. évfolyam 15. számában „A football-sport nagyhete” címmel írt sportágbemutató cikket, felhívta benne a figyelmet arra, hogy az új játék a „testet mindenféle mozgásban foglalkoztatja, s az ügyességet, éberséget, leleményességet fejleszti.”
119 év távlatából megmosolyogtató a szabálymagyarázat.
A játék eszköze egy levegővel töltött labda, mely akkora, mint egy hevesi dinnye. Ehhez nem szabad kézzel nyúlni, csak lábbal. A játék czélja pedig az, hogy ezt a nagy, erős, de könnyű labdát berúgják az ellenség «várá»-nak kapuján
„A játszók két csapatba állnak föl. Hogy mindenik könnyen megkülönböztethető legyen, a csapatok más-más szinű zubbonyt viselnek. Kimérik a játszó helyet, mint a magyar métában. Egyik részén az egyik fél, másikon a túlsó fél. Két kapu van, jó széles. A kapuhoz oda illesztenek egy hálót, a mitől a kapu olyan, mintha lugasnak készítették volna. Ha a labda a kapunak se fölötte, se mellette el nem röpül, hanem berúgják egyenesen a hálóba, az győzelem. Angolúl úgy hívják goal, így hívják nálunk is, de mondják már helyette széltében ezt is: «belőttünk». Aki meghatározott idő alatt több goal-t csinál, azaz többször berúgta a labdát az ellenség kapujába, az a győztes.”
Bobversenyen a lábát törte
Az 1908-as londoni és az 1912-es stockholmi olimpián megfigyelőként vett részt. A stockholmi játékok tapasztalatait az általa szerkesztett könyvben adták közre, melyben az atlétikával kapcsolatosan az akkor először alkalmazott, félig elektromos időmérésről is szó esett” – írta róla a Népsport 1976. február 28-i számában egyik rokona, akit szintén Speidl Zoltánnak hívtak.
Jobbszélsőt játszott a BEAC- ban, ahol társai közt szerepelt Gönczy Lajos, a párizsi olimpia harmadik helyezett magasugrója és Halmay Zoltán, a későbbi kétszeres olimpiai bajnok úszó. Kedvelte a természetet, a téli sportokat. Ennek ékes bizonyítéka; egyszer bobversenyen a lábát törte
– olvasható a cikkben.
Tevékenyen részt vett a főiskolai sportélet minden mozgalmában, komoly szerepet vállalt a természetjárás népszerűsítésében, és részese volt 1904. július 5-én a Magyar Turista Egyesület Egyetemi Osztályának megalakulásában, amelynek első jegyzője lett.
A Magyar Jogász Sportegylet megalakításánál is jelen volt, 1910-ben pedig régi álmát valósította meg, amikor Kiss Gyulával és Vida Henrikkel megalapították a Sporthírlapot, amelynek első száma február 10-én jelent meg.
A MÁV jogügyi osztályának fogalmazója, a Sporthirlap alapító főszerkesztője, a Budapesti Egyetemi Athletikai Club főtitkára hosszú szenvedés után, súlyos betegségben 1917. július 3-án, mindössze 37 évesen halt meg. Emlékére a két világháború között még rendeztek vándordíjas atlétikai emlékversenyt, de aztán neve feledésbe merült.
Kiemelt fotó: Turistaság és alpinizmus 1917-1918 (Arcanum.hu)
