Sport

Az Eb szervezői elképesztő dolgot tesznek a magyar kosárlabda-válogatottnak

Még májusban derült ki, hogy a magyar kosárlabdázás egyik legnagyobb tehetsége, Gereben Lívia leukémiában szenved.

Leukémiát diagnosztizáltak a 19 éves válogatott kosarasnál
Gereben Líviát a szakírók is a jövő egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon.

A betegség miatt kénytelen volt kihagyni a Nisben rendezett Európa-bajnokságot is, pedig a 19 éves játékos biztosan kapott volna meghívót. Ennek ellenére a magyar csapat szenzációsan teljesít, megnyerte a csoportját és 2001 óta először negyeddöntőbe jutott.

A Bors pedig megtudta, hogy a csodás szereplés hátterében éppen Gereben lehet. A fiatal játékos képét ugyanis kiteszik a szervezők minden edzés és mérkőzés előtt. Életnagyságban.

Livit hihetetlenül közel érezzük magunkhoz. Lányaink érte is játszanak. És mintha az Eb-szervezők is átéreznék, mekkora erőt ad egy beteg kosarasnak az, ha ők is gondolnak rá. Amint belépünk a nisi öltözőbe, valamennyi meccs és edzés előtt őt látjuk, mert a szervezők a kontinensviadal hivatalos posztere mellé Lívia életnagyságú fényképét függesztették ki. Jó, ha ezt tudja a kórházban

– idézi a napilap Pókász End­rét, a magyar szövetség sajtófőnökét.

A lelki segítség el is kél, Gerebennek a gyógyuláshoz, a csapatnak pedig az újabb csodához, egy negyeddöntős siker olimpiai selejtezőre adna indulási jogot. A magyar csapat ellenfele Nagy-Britannia lesz.

Kiemelt képen Gereben Lívia a válogatott színeiben. Fotó: hunbasket.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik