Sport
Herning, 2019. január 23.
A magyar válogatott játékosai, a német-dán közös rendezésû férfi kézilabda-világbajnokság középdöntõjében játszott Magyarország - Norvégia mérkõzés után a dániai Herningben 2019. január 23-án. Magyarország - Norvégia 26-35.
MTI/Illyés Tibor

Élve boncolták fel a magyar férfi kézilabdát

Egri Viktor
Egri Viktor

2019. 01. 24. 08:04

A világbajnokság tükröt tartott a magyar kézilabda elé. Egyetlen európai ellenfelet sem sikerült legyőznie a Csoknyai-Matics csapatnak. Összegeztük a lehetséges okokat, azokat a játékelemeket, amelyben csak Angola volt gyengébb nálunk a világbajnokságon. Kérdés, a magyar szakemberek is azt látják benne, amit a játék képe és az eredmények kristálytisztán bizonyítanak? Elemzés.
Korábban a témában:

Nincs itt semmi látnivaló! És tényleg nincs. Csak az történt a magyar férfi kézilabda válogatottal a világbajnokságon, amit a dolgok logikája diktált. Még akkor is, ha az utolsó meccsig megközelítően minden a tervek szerint haladt, és közeledni látszott a cél, a 7. hely, és az olimpiai kvalifikációs tornán való részvétel.

Szokott lenni egy bravúr. Ez a magyar férfi kézilabdázás egyik alapvetése, de úgy látszik, hogy azt most a selejtezőben, a szlovénok elleni továbbjutással ellőttük.

Ami pedig utána jött, az a magyar férfi kézilabda élve boncolása. Ha minden betegség nem is, de a szervezet működését jelentősen veszélyeztetők kiderültek.

Tünetegyüttes

Először is, nem kell hozzá nagy tudomány, mert a tünetek évek óta láthatók: nincs szélsőjátékunk. Ez bármely csapat számára egyenlő lehet a fulladásos halállal, hiszen hiába akadnak máshol erősségei, az ellenfelek nagyobb energiákat összpontosíthatnak azok ellehetetlenítésére.

Az, hogy szélsőink vannak-e, szintén kérdéses, de így ki sem derülhet. Azon kívül, hogy meccsenkénti átlagban a magyar együttes próbálkozott Angola után a legkevesebbet a sarokból, ennek a magyar specialitásnak akad más vonzata is.

A magyar kapusok – szintén Angola után (milyen meglepő) – a második legrosszabb hatékonyságot mutatták az ellenfelek szélsőlövéseivel szemben. Lehet összefüggés a között, hogy már-már hagyományosan nem játszanak egy bizonyos kézilabda kultúrában a szélsőkre, és pont ott a kapusok sem jók a sarokból jövő lövések hárításában? Most ezt talán nem magyarázom el.

Mikler Rolandnak nem ment, de tény, a kapusok teljesítményét mindig masszívan befolyásolja a csapat védekezése Fotó: Getty Images Hungary

De feltűnő itt más is. A világ élvonalához tartozó csapatok játékosai – és különösen a szélsők – olyan színes repertoárból válogatnak, hogy ahhoz képest a mieink szemcsés, fekete-fehér filmkockákon látszanak kapura lőni. Ezen a poszton ennek kifejezetten fontos szerep jut, hiszen az élesebb szögekből pörgetett lövéssel, húzott lövésekkel növelhetők a szögek és lehetőségek, és lephetők meg a kapusok.

Ez egy elhanyagolt, nálunk kissé lenézett poszt is. Az itt játszó kézilabdázó kiszolgáltatott a többiek kényének-kedvének, önzetlenségének; védekezésben pedig elvileg a legkönnyebben végrehajtható feladat az övé. A hazai felfogás szerint.

De máshol erről egészen máshogy gondolkodnak: egyre több a támadásban nagyobb terhet cipelő, az átlövők válláról védekezésben súlyt átvenni képes sarokember.

Ne tévedjünk, a képzettségre vonatkozó megjegyzések a játékosaink többségére illenek. A magyar átlövők nagy része nem képes test mellől, elhajlásból, ütemtelen közbelövésből veszélyeztetni. Szinte csak az alapmozdulatok megszokottak. Ez ugyanígy igaz a beállóknál: más csapatokban briliáns technikai megoldásokat felvonultató játékosokat látunk, készség szinten cundereznek ezek az erős emberek is. Ez nem a magyar válogatott játékosainak kritikája, hanem azoké, akiknek ők a nagy világkiállítás kihívásainak leginkább megfelelni képesnek gondolt termékei.

A szél nem az összes gond helye, pusztán csak a legalkalmasabb része a pályának arra, hogy világossá váljon, milyen gondokkal küzd a magyar férfi kézilabda.

De az azért tényleg egészen rendkívüli, hogy a mindenkit sokként érő Argentína elleni nyitómeccs alatt nem akadt olyan a padon –pedig a magyar csapatén kétszer annyi kapitány ül, mint a többin – akinek eszébe jutott volna a szélsőjáték azonnali alkalmazása. Pedig azon a döntetlennel végződő találkozón ennyi elég lehetett volna a győzelemhez. És ha hiszik, ha nem, ez a meccs is az utolsó pillanatig, egészen a norvégok elleni összeomlásig hatott.

Két másik súlyos probléma miatt

  • Az első és második sor közötti minőségbeli különbség ezek közül az egyik, mert tényleg nincs elég nemzetközi szintű magyar kézilabdázó;
  • a másik pedig, hogy a legjobbjaink közül többen is cserélendők támadás és védekezés között.

A világbajnokság előtti felvezető cikkünkben már esett szó róla, hogy támadásban a belső posztokon a Bánhidi-Bodó-Balogh-Lékai négyesnek nincs igazi alternatívája.

Veszprém, 2018. június 13.
A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai ünnepelnek a Veszprém Arénában 2018. június 13-án. A csapat az idegenbeli 29-24-es győzelme után a visszavágón 26-22-re kikapott a szlovén együttestől, és ezzel kijutott az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
A kézilabda-válogatottnak a demográfiai robbanással is szembe kell néznie
A férfi világbajnokságra készülő csapat három kulcsjátékosának is a torna idején születhet meg gyermeke. De nem csak ez szokatlan kihívás, hanem az is: két kapitány irányítja a társaságot.

Jamali a sérüléséig Bodó válláról a sajátjára vette át időnként a mázsás köveket, és Nagy László is talán már a civil életre félretett energiáit élte fel Balogh kiváltására, de ez sem volt elég ahhoz, hogy sikert hozzon a magyar kapitányok örök artista mutatványa: a kártyavár építés kötéltánc közben.

Mert az a feladat, hogy

  • a két legkreatívabb, de védekezésben kevésbé hasznos játékos, Balogh és Lékai;
  • a kiöregedés elől utolsókat szaladó Nagy László,
  • a játékát a fizikai küzdelemre építő Bánhidi,
  • a világszínvonalon folyamatosan maximum negyed órát bíró Bodó

pont a kellő pillanatban legyen friss, és teljesítsen csúcsformában, és közben a cseretaktika is működjön a megszámlálhatatlan védőspecialistával, csak ehhez hasonlítható.

Az pedig egy ilyen sorozatban természetes, hogy ezeket a játszmákat még tovább bonyolítják a sérülések.

Az argentinok elleni döntetlen okozta riadalomban több minden történt:

  • egyrészt a magyar kézilabda nagy revelációjaként az együttes szélsőjátékkal is készült az Angola elleni meccsre, ami olyan mint amikor valaki az első napi leégés után a tengerparti nyaraláson másnap már használ naptejet, mert rájött, hogy kell.
  • Másrészt a tervezettnél lényegesen hamarabb, már a második meccsen egy fél meccsnyit játszott Nagy László, akiről tudtuk, hogy a tartalékaival spórolni kell. De jobb félni, mint megijedni gondolhatták a kapitányok, miután előző alkalommal már megijedtek, és teljesen feleslegesen játszatták Nagyot, és a többi kulcsjátékossal sem takarékoskodtak.

Azaz az argentinok elleni döntetlen miatt máris elkezdődött az energiák felélése, ez pedig a legfontosabb találkozón a magyar együttest tökéletesen ismerő edző figyelmét sem kerülhette el.

A kulcsmérkőzéssé – utólag már tudjuk – az Egyiptom elleni vált

David Davis, a veszprémi klubtréner az ekkor már Balogh sérülése által sújtott magyar csapat fáradására bazírozott a mérkőzésre kialakított alapstartégiájában, ezért legfontosabb játékosai közül többen nem is kezdtek. Terve sikerére rásegített Jamali kiválása az első félidőben. A felborult csererendszer és a meccs alakulása alapján a döntetlennek örülhetett a válogatott, de mint később kiderült ez a reménybe vetett remény pályájára állította.

Ugyanis innentől kezdve a magyar szakvezetésnek nem volt igazi terve, hanem csak abban bízott, hogy majd úgy alakulnak a dolgok, hogy kicsi vereségekkel és Tunézia legyőzésével jobb marad a gólkülönbségünk, mint az észak-afrikai ellenfélé, és akkor a nyolcba kerülünk.

És ezt a kézilabdásaink úgy kiszámolták, ahogy a matekosok kézilabdáznának. A svédek és dánok elleni meccseket alapjában véve fel is adták, a kis gólkülönbségű vereség elégítette ki az igényeket, amit racionális érvekkel alá lehet támasztani, de a sikertelenség jelenéből visszanézve

mégiscsak a sport lényegével mond ellent, hogy egy együttes, amelynek adott az esélye a világ négy legjobb csapata közé jutásra, ezt meg sem próbálja.

Ráadásul a Tunézia elleni találkozó – és a tunéziaiak teljesítménye általában – nem indokolta az elődöntős álmok elvetését az előző napi dánok elleni meccsen. Az egészen biztos, hogy a magyar kézilabdázás előző évtizedeinek nagy része ebben az egyensúlyozásban zajlott: a minimális célok elérésének kell megfelelni.

Az egyiptomiak ezen a téren nyilvánvalóan rászolgáltak a jobb eredményre: legalábbis látszólag minden meccsen a győzelemre mentek.

A magyar szakvezetés, a magyar televíziósok, a magyar újságírók és szurkolók pedig számolgattak, ahogy azt már a futballból nagyon jól ismerik. És hasonló eredménnyel.

Mit hoz a jövő?

Császár Gábor (fehérben) nem kapott lehetőséget a bizonyításra Fotó: Getty Images Hungary/AFP/Philippe Desmazes

A dánok elleni mérkőzés sok szempontból kiemelhető. Császár Gábort előtte cserélte le az edzőpáros, és hozta be helyette Szita Zoltánt a keretbe. Császár Gábor a magyar kézilabdában nem akárki: a magyar válogatott történetének második legjobb góllövője 845 góllal Kovács Péter után, és a mezőnyjátékosok közül ő húzta harmadik legtöbbször magára a címeres mezt, 243-szor.

Nem csak ő mondja, hanem tényszerűen megállapítható: megalázó módon bántak vele.

Valószínűleg részben meggondolatlanságból történt ez, de jóvá tehetetlennek tűnik. Császár a magyar nemzeti együttesben már nem játszhat együtt olyanokkal, akikkel igazán összeszokott lenne, ezért ki lehetett volna hagyni a keretből tisztázva vele a helyzetet, de december elején született csecsemővel a családjában végigcsináltatni vele az edzőtábort, majd sem a felkészülési meccseken, sem a világbajnokságon esélyt sem adni neki a bizonyításra, és végül az egyetlen mérkőzés előtt, amit alapvetően feladtunk, tehát mégiscsak játszhatna, elküldeni, legalábbis méltatlan.

Eközben egy ország ugrándozott örömében, hogy a fiatalok, Máthé Dominik, Juhász Ádám, Szita Zoltán és Ligetvári helytállt az olimpiai bajnok ellen. Azt azért nem árt tisztázni, hogy ismeretlenül és igazi tét nélkül, a játékban lubickolva mindig könnyebb. Ők ezúttal így kézilabdázhattak.

Valóban ők lehetnek a jövő, de rossz hír, hogy mától a jelennek kell lenniük. Az esetükben a mostani feltűnés után sok a kérdés. Például, tudják-e majd olyan irányba navigálni a pályafutásukat, ami segíti a fejlődésüket? Ebből a szempontból a magyar kézilabdában tapasztalható pénzbőség nem feltétlenül segít.

Az előrelépéshez BL-meccsekre vagy Bundesligára van leginkább szükség a vb tapasztalatai szerint is, márpedig

a magyar BL-csapatokban külföldi klasszisok foglalják a helyet, egy átlagos német csapat pedig nem feltétlenül fizet annyit, hogy érdemes legyen váltani.

Pedig ez a magyar válogatott további sorsát meghatározó probléma. A szövetségi kapitányok szempontjából jó döntésnek bizonyult a fiatalok bevetése, mert ez az, ami jól kommunikálható, magyarázható, holott ezt a meccset ezzel feladtuk.

A norvégok elleni találkozón aztán szembejött a modern kézilabda valósága. A vb egy részében a védőspecialisták cserélgetésének is köszönhetően mozgékony és jól működő védekezés összeomlott a norvégok robogása keltette rengésektől.

A védekezés-támadás cserék és az állandó energiabeosztási kritériumok miatt szinte minden meccsen lassítottuk a játékot, de létezik az a sebesség, ami a mi játékosaink számára alapból is elérhetetlennek tűnik. Most ez közvetlen összevetésben is kiviláglott.

Herning, 2019. január 23.
Lékai Máté (k), valamint a norvég Christian O Sullivan (b) és Goran Johannessen a német-dán közös rendezésû férfi kézilabda-világbajnokság középdöntõjében játszott Magyarország - Norvégia mérkõzésen a dániai Herningben 2019. január 23-án. Magyarország - Norvégia 26-35.
MTI/Illyés Tibor
Lékai Máté (középen) a norvég Christian O Sullivan (balra) és Goran Johannessen szorításában Fotó: MTI/Illyés Tibor

A gyermeke születése óta ingázó Lékai az argentinok elleni meccs óta először nem hozott világklasszis teljesítményt, és nem akadt aki helyette átvehette volna az irányítást. Miután a szélsőinket figyelmen kívül hagytuk az ellenfél betömörülve Bánhidi elől is elhalászta a labdákat, pont mint az Egyiptom és Svédország elleni találkozók hajráiban, és hiába állt készen a képlet, miszerint jó nekünk 5-tel is veszteni, arra sem mutatkozott esély.

A magyar kézilabda történelem egy fejezete most alighanem lezárult.

  • A világ kézilabdázásának előző két évtizedében meghatározó Nagy László,
  • a megbízhatóságot jelentő Ilyés Ferenc
  • és a már említett Császár Gábor

nagy valószínűséggel az utolsó világversenyén szerepelt. Ők hárman a 2004-es olimpiai 4. hely megmaradt hírmondói, nem mellékesen a 2012-es hasonló eredményből is kivették a részüket.

Most a 2020-as olimpiai részvételre alaposan csökkent az esély. A világbajnoki 10. hely nagy szerencsével jogosíthat kvalifikációs tornán való szereplésre, de ehhez az előttünk végzők közül kell kikerülnie az Európa-, a dél-amerikai (Brazília)-, és az Afrika-bajnoknak (Egyiptom) is. Meg persze ki lehet jutni az Európa-bajnokságról is, de ebből a szempontból nem különösebben biztató, hogy minden európai ellenfelünktől kikaptunk. Most akkor mi legyen? Matekozunk tovább?

Eredmény, férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő:

Norvégia-Magyarország 35-26 (16-13)
Herning, 9000 néző, v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 48/35, illetve 43/26
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 6/6
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Magyarország: Mikler – Hornyák, Bodó 4, Bánhidi 4, Lékai 5, Balogh Zs. 11, Bóka 1, cserék: Székely (kapus), Nagy L. 1, Schuch, Ligetvári, Sipos, Ilyés, Juhász, Szita, Máthé, szövetségi kapitányok: Csoknyai István, Vladan Matics

Kiemelt kép: MTI/Illyés TIbor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Swedish 15-year-old girl Greta Thunberg holds a placard reading "School strike for the climate" during a protest against climate change outside the Swedish parliament on November 30, 2018. - In more than hundred cities across Sweden, environmentalists have organised protests, partly inspired by Greta Thunberg, who strikes every Friday against climate change outside the parliament since several months. UN's annual climate talks which this year will take place in Poland starts on December 2, 2018. (Photo by Hanna FRANZEN / TT News Agency / AFP) / Sweden OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.