Egri Viktor

Nem érdemes a piros és zöld pöttyöket nézegetni a képernyőn, csak a rúgót kell figyelni, tanácsolja Egri Viktor.

Miért nem Vinícius lőtte a 11-est? Miért választ valaki lajhárt a gepárd helyett, ha vadászni akar? Megannyi kérdés merült fel a brazilok kiesése után.

Carlo Ancelottinak ezen a világbajnokságon gyakorlatilag minden pillanatban igazolnia kell, hogy szakmája Miles Davise. Ha Norvégia ellen is sikerül, húszéves átkot győzne le.

Higgyünk-e a technológiának, ha az érzékszerveink mást állítanak? Egri Viktor eszmefuttatása a vb egyik legvitatottabb esetével kapcsolatban.

Minden csapat életében fontos pillanat, amikor az edző először ismételheti meg az összeállítást jó szívvel. Márpedig Carlo Ancelotti minden jel szerint ugyanazt a tizenegyet küldi majd ki Japán ellen, amely nagyon könnyedén győzött 3-0-ra a skótokkal szemben. Megérkeztünk, gondolhatják ez alapján a brazil drukkerek. Akik persze tévednek.

A futballsztárok egytől-egyig dubajoznak, állapítja meg Egri Viktor a foci-vb kapcsán megfogalmazott társadalomkritikájában.

Ha valamit nem tudtunk eddig Marcelo Bielsáról, az nem az volt, hogy hűtőládán szeret ülni meccsközben, vagy hogy szívesen megy bele konfliktusokba a sajtóval, hanem az, hogy karaktergyilkosságokat is vállal.

Ha pályára lép a brazil klasszis a skótok ellen, akkor 981 nap után tér vissza a válogatottba. A napokban már látták labdával edzeni.

Marcelo Bielsán múlik, hogy először a világbajnokságok történetében véd-e két 40 feletti hálóőr

Brazília természetesen vigasztalhatatlan, még csak más nagyok, spanyolok, portugálok és hollandok döntetlenjei sem enyhítenek fájdalmán. A vigasz amúgy is mindig sovány.

A világbajnokság Lionel Messi égig érő mesterhármasának – és elmaradt piros lapjának – árnyékában vált hivatalosan is cirkusszá.

Igaz, az elszánt, agresszív és szervezett Marokkó elleni meccs előtt Ancelotti csapata sokkal inkább lutri, mint bizonyosság.

Az emberi történetek eleve függőségekről szólnak. Mind. A labdarúgás pedig helyiértékekkel előzi meg az élet még ki nem kutatott számjegyében az egyes emberek ügyeit: az emberiség függősége. Az addikció mindig megkéri a maga árát. Mit ad fel az emberiség a mostani foci-vb-ért?

Sokan kardoskodtak a meghívása mellett, a szponzorok és a FIFA biztosan örül annak, hogy ott lesz a vébén. De vajon a brazil válogatott mennyit profitál majd belőle? Egri Viktor írása.

Itt az idő, hogy hálát adjunk a Nemzetközi Kézilabda Szövetség meglehetősen versenyellenes autokratizmusának, ugyanis ez maradt a magyar férfi kézilabda-válogatott egyetlen reménye a világbajnokságon való részvételre.

Pont halat pucoltam, amikor kivételesen a sajátjánál háromszor nagyobb stadionban fogadta a Santos a Coritiba csapatát brazíliai idő szerint délelőtt. A szurkolók nem tudták, hogy temetni jönnek, nem dicsérni.

A brazil futballsajtó észre sem vette, hogy történelmi fordulót rendeztek az ország első számú bajnokságában. Létezhet ilyen?

Kiderült, hogy Neymarból nem lesz új Ronaldo (Nazario de Lima). Pedig ennek reményében látogatott ki Carlo Ancelotti a Santos-Corinthians brazil bajnokira, meg azért, mert ki hagyná ki Neymar és Memphis Depay találkozását? Ritka az olyan meccs, ahol két akkora válogatott, mint a brazil és a holland történetének legjobb gólszerzője egymás ellen játszik.

Az Arsenal csatára hosszas kálvária után szerzett ismét gólt, de nehéz dolga lesz, ha be akar kerülni a brazil vb-keretbe.

Nagy, egyben nem létező esélyt szalasztott el a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon. A nagy esélyt az előző időszakok eredményei és egy emelkedőnek tűnő pálya mellett a kedvező sorsolás kínálta, de a lejátszott meccsek alapján igazából ez csak látszat volt.

Egyetlen játékos is képes más szintre emelni egy klubot. Nem kellenek ehhez hatalmas gólok, eszelős cselek, elég, ha a futballistával tizenhat évesen ügyesen kereskednek, és a pénzt jól használják fel. Luiz Araujo, aki messze nem váltotta meg még Brazília futballját sem, így lett a Mirassol nemrég kezdődött aranykorszakának legfőbb letéteményese.

Van, hogy arra ébred az ember, hogy jó lett volna ezen az éjszakán nem aludni, hanem a világ másik végén lenni, és meccset nézni. Az Allianz Parque esetében ráadásul a beleélési képességet a létező és szívet melengető helyismeret is aládúcolja. Két órán át tényleg a Palmeiras stadionja lehetett a világ közepe.