Donáth Ferenc tíz éven át volt a magyar válogatott tagja, a torna megszállottjának tartották, akit az edzések végén ki kellett parancsolni a teremből. A Nagykörösről elszármazott sportoló mindig olyan elszántsággal dolgozott, ahogy a földijei a szántásokon, innen kapta a “Kapa” becenevet. Nem volt született tehetség, de szorgalommal szinte mindent pótolni tudott.
Sokat adtam a tornának, de nagyon sokat is kaptam, igaz, hideget és meleget egyaránt. Más volt itthon, és más külföldön, de ha 2019-ben magyar-svájci nyugdíjasként kivonulok a tornasportból, és mindent egybe fogok vetni, azt hiszem, hogy a mérlegemmel elégedett lehetek. Éremszerző svájci versenyzőket készítettem fel az olimpiára, de volt úgy is, hogy 12 külföldön szerencsét próbáló magyar tornászedző munkáját fogtam össze.
– nyilatkozta a 65 esztendős Donáth Ferenc az SzPress Hírszolgálatnak.
Tornászpályafutását 1984-ben, a Los Angeles-i olimpiáról a bojkott miatt lemaradt sportolókat kárpótolni igyekvő, keserű gúnnyal „Los Olomouci” Barátság Versenyként emlegetett pótolimpia után zárta le. Donáth nem mondja ki, pedig akkoriban minden bennfentes jól tudta, hogy a pontozók a sportág urai:
Olykor még azt is ki tudták sakkozni, hogy a hat szeren éppen hat nemzet versenyzői vehessenek át aranyérmet, fittyet hányva a bennfentes közönség tüntető füttykoncertjére, vagy a kiborult edzők gyilkos tekintetére. A sportágán belüli magyar belviszály miatt végül is be kellett érnie egy-egy negyedik és hatodik helyezéssel, az egyéni aranyérem esélye csak álom maradt.
Mi tagadás, ma is hiányérzetem van, mert legalább egy olimpiai vagy világbajnoki éremre rászolgáltam volna, ennyit biztos, hogy ért a gyűrű, a nyújtó vagy a lólengés gyakorlatom. Nem vagyok haragtartó, elpárolgott a méreg belőlem, amúgy sem mondhatom el utólag mindenkinek, hogy a válogatottunk vezetőedzője és az elsőszámú magyar pontozóbíró nem voltak puszipajtások, miközben egymást nyírták, az ostor az én hátamon csattant.
Két részletben közel negyedszázadot dolgozott Svájcban, előbb a férfiválogatott szövetségi edzőjeként a keleti országrész sportközpontjában, aztán hosszabb ideig a női válogatott szakágvezetőjeként és tanácsadóként, emellett az edzőképzésben is szerepet kapott. Megtanult angolul, franciául és németül beszélni, ez minden munkahelyén segítséget jelentett a számára. Tanított a TF-n, a magyar férfiválogatott vezetését is rábízták, de a barcelonai olimpia után a gyengébb szereplésért egyedül őt büntetve menesztették a posztjáról.
Jelenleg – ez már svájci életének levezető szakasza – fiatal tornászok útját egyengeti, hazaköltözését az év végére tervezi.
/SzPress Hírszolgálat
