Sport

Győzni megy Veszprémbe a Szeged

Idén még a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is hibátlan a Szeged kézilabdacsapata, nem úgy a Veszprém, amely már mindkét fronton hibázott, legutóbb például Tatabányán kapott ki David Davis vezetőedző debütálásán. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint a csapategység idén már mostanra kialakult, ezért nem hibázott eddig a Szeged, amely most egyértelmű győzelmi esélyekkel lép pályára a Veszprém elleni, idegenbeli csúcsrangadón. Az ősi riválistól érkezett Mirko Alilovic kapus leginkább arra kíváncsi, szegediként hogyan fogadják majd a hazai szurkolók.

Minden évben ugyanígy kezdünk neki a munkának, csak van, amikor a csapategység nem alakul ki annyira tökéletesen, mint most. Most is mindössze ennyi a különbség: ebben az évben a csapat hisz magában és a rendszerben, amiben dolgozunk. És ennek meg is lett az eredménye

– nyilatkozta a Sport24-nek Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője.

„Nagyon jó itt lenni ebben az évben, mert most sikerült talán a legjobb startot produkálnunk a klub történetében. De ez még csak az első másfél hónap, tovább kell dolgozni, mert az utolsó két hónapban kell igazán csúcsformában lennünk, akkor élesedik a harc a kupákért” – fogalmazott Mirko Alilovic. A MOL-Pick Szeged kapusa az előző szezonban még szenvedő fél volt a Szeged győzelménél, most viszont már örülne ugyanannak az eredménynek. „Nagyon különleges lesz hét ott töltött év után ellenfélként visszatérni Veszprémbe. Kíváncsi leszek, milyen lesz kifutni a pályára a veszprémi szurkolók elé, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápoltam. Kemény meccs lesz, küzdeni kell és remélem nyerni fogunk.”

Öt BL-meccset vívott eddig a csapat, most viszont egy bajnoki következik, ami akár a Bajnokok Ligájában is megállná a helyét: vasárnap jön a Veszprém-Szeged összecsapás. Tavaly Balogh Zsolték bizonyították, hogy nincs lehetetlen: sikerült már győzniük a Veszprém Arénában, sőt a bajnoki címet is elhódították.

Nem volt még ilyen szituáció, most először érkezünk Veszprémbe úgy, hogy mentálisan és az eredmények alapján, amelyeket elértünk, jobb formában vagyunk, de nem fogunk hátradőlni, hogy ez a mérkőzés sima lesz. Komoly ellenfél mindig a Veszprém

– mondta Balogh Zsolt.

Bár a csapat nagyon egyben van Szegeden, a Veszprém elleni mérkőzés mindenkinek más és más okból lesz érdekes. Jorge Maqueda például az első rangadójára készül.

Az előző évben megnéztem a döntőt, elképesztő volt! A két legnagyobb csapatról van szó Magyarországon. Várom a meccset, mert ez a párosítás mindig izgalmas, kemény és küzdelmes. És szerintem meg is van az esélyünk a győzelemre.

A mérkőzés vasárnap 17.45-kor lesz.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik