Biztos ismerős, hogy amikor egy sportoló, sportvezető oltári nagyot hibázik, akkor azt érezzük, hogy nincs igazság, minket ennél kisebb mentális kihagyásért is már tuti rég kivágtak volna a munkahelyünkről. Nekünk csak a bosszúság marad, hiszen tehetetlenek vagyunk, léteznek értinthetetlen alakok. Ők azok, akik akárhányszor hasalnak el ugyanabban a kőben, mindig jön valaki, aki segítő kezet nyújt számukra.
Minden ligában, minden sportágban így megy ez. Mi már csak tudjuk, hát körül vagyunk véve velük, az egyik legjobb példa a volt szövetségi kapitány, Georges Leekens, aki az elmúlt 34 évben 18 különböző csapatnál és válogatottnál edzősködött, de két évnél tovább csak legelső munkája során, 1984 és 1987 között dolgozott. Bármi történt, bárhányszor rúgták ki egy év után, mindig talált magának újabb és újabb kispadokat Európa (és Afrika) szerte, sőt, ugye, még a magyar válogatottnál is kapott négy meccset.
Természetesen az NFL-t sem kell félteni, bizony ott is megvannak a bejáratott arcok, akikkel nem lehet mihez kezdeni. Maximum annyit tehetünk, hogy imádkozunk azért, hogy minél messzebb kerüljék el szeretett csapatunkat. Ezek az emberek valamit kiválóan csinálhatnak. A franchise-ok tulajdonosai rettentően büszkék arra, hogy a kiválasztási folyamat során milyen őrült kemény interjún kell megfelelnie a jelölteknek, mégis, majd’ minden évben sikerül olyan embereket alkalmazni, akik máshol nem egyszer óriásit buktak már korábban.
Az idei szezonban sincs ez másképp. Közel járunk az alapszakasz feléhez, amikor a pocsékul álló csapatok edzői körül fokozatosan elkezd fogyni a levegő. Az Arizona Cardinals és a Denver Broncos vezetőedzői is érezhetik, legfeljebb napjaik lehetnek hátra. Pár hete foglalkoztunk az Oakland Raidersszel is, hát ott sem jó a helyzet, hiszen a 10 évre 100 millió dollárért igazolt Jon Gruden hatalmas baklövésnek tűnik.
Nem segít a kilátástalan csapatok edzőinek, hogy az első sakkbábú már ledőlt, a Tampa Bay Buccaneers ugyanis kivágta egyik veterán edzőjét, Mike Smith-t. Nagy a pánik a liga alsó harmadában, a szurkolók és a média egyre hangosabban dörömböl az ajtón, nem érdemes hát meglepődni, ha végre elkezdenek a fejek hullani.
Kreativitás? Nulla.
Már 2017-ben sem lehetett igazán érteni, hogy a Denver Broncos frissen kinevezett, amúgy védekező mentalitású edzője, Vance Joseph mellé miért kellett visszahívni a korábban már annyiszor elhasalt Mike McCoyt támadókoordinátornak. A most 46 éves szakemberről mindenki pontosan tudja, hogy egy velejéig konzervatív, kockázatkerülő, minden újdonságtól ódzkodó edző, akitől az lenne igazán váratlan, ha valaha váratlant húzna.
Nyilván nem szabad mindent egyetlen ember nyakába varrni, de a számok, ugye, általában nem hazudnak. McCoy most már 10 éve dolgozik vezető beosztásban és ennyi idő alatt összesen háromszor sikerült top10-es offense-t összerakni, ha a yardokat, kétszer, ha a pontokat vesszük alapul.
Kis éllel hozzátehetjük, hogy a 2012-es szezonnak és a legendás Peyton Manning történelmi teljesítményének köszönheti igazából a karrierjét, mert azelőtt és azután is nettő bukás a pályája.
Hihetetlennek tűnik, de hiába rúgták ki 2017 novemberében mindössze hat meccs után, McCoy is puhára esett, 2018-ban újra munkát kapott. Az Arizona Cardinalsnál is egy újonc edző, Steve Wilks mellé osztották be, és az eredmény hasonló, sőt rosszabb: míg tavaly a Broncos legalább egy picit vállalható volt, addig ez a Cardinals minden elemében bűnrossz.
Nagyobb gond, hogy amíg a Cardinals csoportjában ott van a korábban már megénekelt 32 éves edzőzseni, Sean McVay, illetve San Franciscóban pedig a 38 éves Kyle Shanahan, addig Arizonában egy 20 évvel ezelőtt is elfogadhatatlan filozófiát képviselő ember kezében van a kormánybot.
Arizonai kinevezésekor elmondta, a Cardinals a futásra fog fókuszálni. Ez még önmagában nem is lenne akkora butaság, hiszen a csapatnál játszik a liga egyik legtehetségesebb futója, David Johnson, de McCoy minden kreativitást nélkülöző játékhívásai megtették a hatását.
Álljon itt egy adat: az Arizona Cardinals a szezon első hat meccsén 115 futójátékot hívott, ám McCoy ebből hetvenkétszer – tehát az esetek 62,6 százalékában – középen támadott, tehát egyszerűen neki küldte legjobb játékosát a híresen silányul blokkoló falnak. Az eredmény? Minden eddiginél nézhetetlenebb futójáték, a Cardinals pedig hat meccsből ötöt elbukott.
Ugyanolyan meccs lesz, mint mindegyik. Ne vegyék sértésnek, de nem nézek tévét, nem olvasok újságot, nem szoktam internetezni. Kizárom a negatív hangokat
– mondta a Denver Broncos elleni csütörtök esti meccs előtti sajtótájékoztatóján Mike McCoy. Ő legalább nyugodt, miközben forrong az egész állam, forrong a média és forrong az öltöző.
Valakinek mennie kell
Van benne valami sorsszerű, hogy McCoynak éppen a Broncos ellen lehet az utolsó meccse – legalábbis egy időre mindenképpen – a ligában. Az is előfordulhat, hogy ha nyer is a csapata, akkor is menesztik, mert az arizonaiaknak pihenő hét következik, és lesz elég idő, hogy a vezetésben átbeszéljék a jövőt.
Nincsen jó helyzetben Joseph, a Denver vezetőedzője sem. Ha most is kikapnak, nagyon könnyen előfordulhat, hogy mindössze másfél év után elköszönnek tőle. Ő még nem az a tapasztalt róka, akinek könnyebben elnézik a vereségeket.
Nem túlzás tehát, hogy életről és halálról fog dönteni a kér franchise egymás elleni meccse, mert eléggé biztos, hogy bárhogy alakuljon, valakinek megköszönik a munkáját. Ha ez így lesz, az lavinát indíthat el. Több csapatnál is komolyan elgondolkozhatnak, hogy ha vezetőedzőt nem is, koordinátort érdemes lehet váltani.
Az ő neve még elég nagy, hogy érinthetetlen legyen egy darabig. Csakhogy ott tartunk, hogy a hangsúly ma már a még-en van.
