Sport lineup

Hollywoodot már bevette, most a világot ostromolja az új edzőzseni

2017 januárjában nagyot kockáztatott a franchise-át nem sokkal korábban St. Louisból Los Angelesbe költöztető Stan Kroenke. Addigra a St. Louis Ramset már hosszú évek óta nem lehetett komolyan venni: 2007 és 2011 között összesen 15 meccset nyert meg a nyolcvanból. Később sem ment a csapatnak, így tényleg senki sem értette, hogy a milliomos tulajdonosokon kívül kinek érheti meg a Ramset átköltöztetni az angyalok városába. Pontosabban vissza. A csapat ugyanis 1946 és 1994 között amúgy néhol sikerekben is gazdag éveket töltött Kaliforniában, így történelem, tradíció hiányáról azért nem beszélhetünk.

A visszaköltöztetés másik kezdeti ellenérve a csapat akkori vezetőedzője, Jeff Fisher volt, aki finoman szólva sem Hollywood-kompatibilis. Sőt, hiába járt a Tennessee Titansszel Super Bowlban 1999-ben, inkább azért fogunk rá emlékezni, mert 165 alapszakasz-meccset vesztett el edzői karrierje során, ezzel pedig holtversenyben vezeti ezt az örökranglistát.

Los Angelesben végül egy teljes szezont sem kapott, két fordulóval a vége előtt menesztették – a Rams 4-12-es mutatóval a 14. helyen zárta az NFC-t –, hogy egy új korszak kezdődjön az évtizedek óta szenvedő franchise életében. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a tulajdonos komolyan gondolta a változást, mint az, hogy az új hullám egyik legígéretesebb edzőjét, Sean McVayt nevezte ki a csapat élére.

Nagyot kockáztatott. McVay a szerződése aláírásakor mindössze 30 éves volt – ezzel ő lett minden idők legfiatalabb vezetőedzője az NFL-ben –, de egyszerűen nem volt más választás. A gyalázatos visszatérés, a 2016-os szezon után egyértelművé vált, ingyenjegyekkel is alig lehet majd szurkolót fogni a Los Angeles-i Memorial Coliseumba. Kellett hát valami extra, szokatlan változás, a fiatalos lendület.

Aztán olyan történt, amire csak kevesen számítottak: McVayjel kilőtt a Rams, és egyik napról a másikra a liga egyik legjobb csapatává vált. 2017-ben, 2003 után először zárta pozitív mérleggel a szezont (11-5-ös mérleg), 2004 után újra a rájátszásba jutottak, ahol 26-13-ra legyőzte az együttest az Atlanta, de a döntés a vezetőedző személyét tekintve megkérdőjelezhetetlenné vált.

McVay bemutatkozó éve után a 2018-as szezonra a Ramst már a bajnokság legnagyobb esélyesei közé teszik a szakértők.

Ki az a Sean McVay?

Stan Kroenke tulajdonosnak egy ösztönös zsenit, az újkori NFL legnagyobb koponyáját sikerült kineveznie Hollywoodban. McVay miközben a többszörös Super Bowl-győztes Mike Shanahantől és az éppen 2018-ban, az Oakland Raidersnél visszatérő egyszeres bajnok, John Grudentől leshette el a szakmáz, páratlan módon, elképesztő sebességgel zakatolt előre a ranglétrán. Mindezt egy olyan ligában, ahol általában évtizedeket kell dolgozni a háttérben ahhoz, hogy egy napon vezetőedző legyen az ember.

Már 22 évesen az elkapók egyik edzője lehetett Gruden mellett a Tampa Bay Buccaneersnél, majd egy rövid kitérő után 2010-től 2014-ig a tight endekkel foglalkozott a Washington Redskinsnél.

Aztán 2014-ben jött a nagy bejelentés, Sean McVay lett a Redskins támadókoordinátora. 28 évesen megkapta a kormányrudat. Nem ijedt meg, élt a lehetőséggel.

Noha beletelt két évbe, de az eredmény félelmetes lett. Ha csak a számokat nézzük, akkor

  • a Washington Redskins 2015-ben a megtett yardokat tekintve csupán a 17.,
  • 2016-ban viszont már a harmadik leghatékonyabb csapatnak számított a ligában.

Ez nem ment magától, McVay tudta, mi a recept a sikerhez vezető úton, csak alkalmaznia kellett a tanultakat.

Ne félj az lenni, aki vagy. Figyelj, tanulj, majd vezess. Édesapám és nagypapám mondták ezt mindig nekem, meg azt is, hogy vegyem okosabb emberekkel körül magam, mert csak úgy tudok fejlődni

– mondta McVay, akinek nagyapja, John, a nyolcvanas években öt Super Bowlt nyerő San Francisco 49ersnél dolgozott general managernként. A nagypapa a 49ers Halhatatlanok Csarnokának tagja, értett tehát a futballhoz, érdemes volt hallgatni rá.

Fotó: Ezra Shaw/Getty Images

Sean McVayt egész eddigi életében komoly és sikeres emberek vették körül, ő pedig nem volt rest ezt kihasználni. Elleste és hasznosította az alapokat, kiszűrte a gyenge pontokat, hozzátette a saját kreativitását és ennek köszönhetően most ott tart, hogy rettegnek a csapatok a Los Angeles Rams támadóitól.

Van is miért: a Los Angeles Rams 2016-ban még ligautolsó volt a szerzett pontok terén, 2017-ben, Sean McVay újonc szezonjában első.

Furán hangzik, de kis túlzással nem csinál semmi különöset, egyszerűen csak mindent tud a játékról.

A neten például kering egy olyan videó, ahol évekkel korábbi NFL támadásokat tartalmazó kvízkérdésekkel bombázzák, naná, hogy vágja a válaszokat:

https://twitter.com/BleacherReport/status/1040042380186009605?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1040042380186009605&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.businessinsider.com%2Fsean-mcvay-insane-memory-2018-9

Azt vallja, csupán annyi a titka, hogy úgy fókuszál a futó- és passzjátékok hívásaira, hogy azok egyensúlyban legyenek. Tudatos minden egyes döntése, pontosan feltérképezi az ellenfél védelmét, és így nem érheti meglepetés.

Ha őt nem éri meglepetés, a játékosait sem érheti, úgy pedig nehéz veszteni, ha tudom a másik lépéseit. A futball már csak ilyen sport.

McVay rögtön az első szezonjában megnyerte az Év edzője díjat, amivel természetesen történelmet írt. Los Angeles már a lábai előtt hever, talán csak a Los Angeles Lakershez igazoló LeBron James nagyobb szám nála jelenleg a városban és annak vonzáskörzetében. A 32 éves edző – őrület, de két évvel fiatalabb az NBA-ben 16. szezonjára készülő LeBronnál – a világ (egyik) legfontosabb sportpiacán tornádóként söpört végig, és az első három forduló alapján – három győzelem: Oakland Riders 33-13, Arizona Cardinals 34-0, Los Angeles Chargers 35-23 – egyelőre úgy tűnik, hogy egyenes út vezet számára a februári Super Bowlba.

NFL, párosítás, 4. forduló:

2018. 09. 28., 02.20 Los Angeles Rams–Minnesota Vikings
2018. 09. 30., 19.00 Atlanta Falcons–Cincinnati Bengals
2018. 09. 30., 19.00 Chicago Bears–Tampa Bay Buccaneers
2018. 09. 30., 19.00 Dallas Cowboys–Detroit Lions
2018. 09. 30., 19.00 Green Bay Packers–Buffalo Bills
2018. 09. 30., 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans
2018. 09. 30., 19.00 Jacksonville Jaguars–New York Jets
2018. 09. 30., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2018. 09. 30., 19.00 Tennessee Titans–Philadelphia Eagles
2018. 09. 30., 22.05 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2018. 09. 30., 22.05 Oakland Raiders–Cleveland Browns
2018. 09. 30., 22.25 Los Angeles Chargers–San Francisco 49ers
2018. 09. 30., 22.25 New York Giants–New Orleans Saints
2018. 10. 01., 02.20 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens
2018. 10. 02., 02.15 Denver Broncos–Kansas City Chiefs

Szabadnapos: Carolina Panthers, Washington Redskins

Ajánlott videó

Olvasói sztorik