Sport

Centiken múlt dicsőség és kudarc a Bika otthonában

Színtiszta profizmus és a lehető legpontosabban megtervezett sportgépezet jellemezte a Red Bull Air Race szezonzáró futamát, miközben a pilóták minden idők egyik legdrámaibb végjátékát mutatták be a spielbergi pályán.

A Red Bull Ring és környéke – a hangulatos kis falvakkal és hófödte hegycsúcsokkal átkarolva – még akkor is impozáns látványt nyújt, ha az ég világon semmi sem történik az aszfaltcsíkon, így el lehet képzelni, milyen az atmoszféra akkor, ha osztrák világbajnoka lehet a levegő Forma-1-ének. Második helyről, hazai pályán, nagyon nagy elszántsággal. A csillagok állása is Hannes Arch-nak kedvezett. De jött a dráma, az igazi hollywoodi sztori, csak épp nem örömkönnyekkel.

Szombaton, órákkal a kvalifikáció előtt már fél házzal üzemelt a spielbergi pálya, pedig a nagyok ekkor még csak a repülőiket állítgatták a hangárban. Gokart, ringlispil, koncertek: minden adott volt egy családi hétvégéhez, ezt pedig köszönték is az osztrákok, az időmérőre teljesen megteltek a lelátók. Még úgy is, hogy a Red Bull Ringre belépőt kell váltani, miközben mondjuk a budapesti futamot ingyenesen lehet megtekinteni a Duna két oldalán.

 Fotó: Red Bull Media House

Jött Hannes, a “local hero”, a második vb-címére hajtó osztrák pilóta, és simán lenyomott mindenkit szombaton. Ujjongás, öröm, talán zsebben az aranyérem, na de majd vasárnap az igazi erőpróba eldönti, ki is a levegő ura.

Másnap alig múlt délelőtt tíz óra – kettőkor kezdődött csak a verseny -, de már ekkor is alig lehetett megközelíteni a ringet. A pálya felé vezető úton ugyanis kilométeres dugó, aki élt és mozgott, mindenki a szezonzáróra volt kíváncsi. Persze nem idegeskedve, anyázva és mutogatva. Chill out a leállósávban.

Idő tehát van egy kávéra, betolni valami helyi specialitást, vagy csak simán egy emberes hamburgert, mert gördülékenyen megy minden, csillagos ötös és nagy pacsi a szervezőknek.

 Fotó: Red Bull Media House

Besenyei Péter, akinek sajnos nem úgy jött össze ez az év, ahogy szerette volna, még nagyban aláírásokat osztogatott és a pilóták felvonulására készült, miközben a hangárban elárulta, jövőre, ha új szárnyat kap, versenyképes lehet a gépe, így talán Budapesten mi is megőrülhetünk egy kicsit, ha csak két-három napra is.

Közben a magyar világbajnok szorgosan dedikált, volt aki a fejére kérte a szignót. Hiába, az Air Race “keresztapját” nem csak idehaza szeretik.

Fotó: Red Bull Media House

A hétvége fénypontja – az osztrákoknak inkább árnyoldala – aztán maga a verseny volt. Arch a legjobb 12, majd a Super8 futamaiban is az egyik leggyorsabb tudott lenni, miliméterre kiszámolt és tökéletesített köröket rótt a kék égen, így a fináléban, a legjobb négyben már csak egy dolga volt: nyerni, de közben szurkolni a társaknak, hogy a vb-pontverseny éllovasát, Nigel Lambet legalább egyikük verje meg.

A francia Ivanoff ezt megtette, vagyis utolsóként Hannes Archnak annyit kellett volna tennie, hogy a már korábban látott mesteri produkcióval a leggyorsabb időt repeszti. Dobogó, pezsgő, érem, szelfi a trófeával, a csinos osztrák lányokkal, majd a világbajnoki interjú. Szépen hangzik, csak semmi sem lett belőle. Még csak dobogó sem.

Van akinek meg sem kottyan, hogy 35 ezren ordítják a nevét, és a lelátóra a Go Hannes feliratú élőképet varázsolják a szurkolók, mást pedig ez teljesen leblokkol. Arch talán nem az utóbbi típus, de megmutatta, ő is ember, tud hibázni, csak ezt a legrosszabb pillanatban tette meg.

 Fotó: Red Bull Media House

Lamb lett a világbajnok, az osztrák célbaérkezésekor, a pocsék kört követően síri csend borult Speilbergre. A maroknyi brit viszont örömünnepet tartott, az 58 esztendős Lamb kilenc ponttal megnyerte a 2014-es idényt, Hannes Arch pedig mosolyogva és baráti öleléssel fogadta a vereséget.

A sajtótájékoztatón viszont megígérte, jövőre megpróbálja elvenni a vb-címet riválisától. Reméljük, ebbe a meccsbe már Besenyei Péternek és a Corvusnak is lesz beleszólása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik