Merthogy a hispánok kapcsán mind több és több sportágban vetődik fel: valamit nagyon tudnak, amit mások nem Tavaly az egykori francia teniszfenomén, Yannick Noah egyszer már kiverte a biztosítékot, amikor a Le Monde-ban nyílegyenesen nekirohant a spanyoloknak, nagyjából azt állítva, hogy arrafelé szinte nincs olyan világklasszis, aki ne falna valamilyen szert, vagy ne kapna valamiféle extra segítséget.
A Nadal-klán természetesen azonnal felhorkant, a Rafa-teamet vezető nagybácsi, Toni például közölte, hogy szólt az unokaöccsének – momentán második a világranglistán –, többé ne köszönjön Noah-nak, a francia azonban ezt annyival intézte el, hogy magasról tesz arra, ki köszön neki és ki nem. Tény, Nadal karjának vastagsága már évekkel ezelőtt erősen szemet szúrt, ahhoz képest, hogy még csupán 19 esztendős volt, felépítése egy testét legalább két évtizede fejlesztő sportolóét idézte, de kivételek persze mindig vannak, és Nadalt direktben nem vádolta még senki.
Az, hogy a Tour de France-t megnyerő Contador lebukott, gyakorlatilag papírforma: a profi kerekesek világa nagyjából két táborra osztható, akit már elkaptak és akit ezután fognak (aki megússza, azt nem vizsgálták – eléggé). Teljesen nyilvánvaló, hogy azon a szinten, ahogy ők nyomják, képtelenség napi 100-200 kilométereket hegynek felfelé tekerni úgy, hogy kizárólag zöldséget, sovány húst és C-vitamint fal valaki.
Ráadásul egyetlen európai országban sem buktattak le annyi boszorkánykonyhát üzemeltető orvost, mint a spanyoloknál. Más kérdés, hogy hiába dőltek meg a doppingdokik, valahogy a teljes klientúra felderítése elmaradt. Mint ahogy visszatérő hispán motívum, hogy bár megbukott Contador is (el is ítélték – visszamenőleg – így hiába tervezte, nem indulhat a Touron és az olimpián.), továbbá Marta Dominguez világbajnok gátfutónő is, a hazai sportdöntnökök egyiküket sem vették le a tábláról, a biciklistától például elfogadták a fertőzött hús verziót. Szerencsére, a Sportdöntőbíróság (CAS) felülírta a mi kutyánk kölyke alapvetést – szakemberek még a vágóhídra is kimentek, ahol a Contador által megevett marhasült néhai „képviselőjét“ darabolták fel –, ám nagy kérdés, hány hispán versenyez extra hajtóanyaggal a szervezetében.
Bennünket például erősen érint Mireia Belmonte remeklése, elvégre éppen azokban a számokban parádézik az úszó, amelyekben a magyarok is erősek. Már most ő fél órán belül tud nyerni 200 pillangón és 400 vegyesen, ami a két, létező leggyilkosabb úszószám, mindezt megerőltetés és lihegés nélkül, miközben a mieink váltott műszakban igyekeznek helytállni, magyarán egyikük sem vállalja ezt a megpróbáltatást. Sőt, ilyen parádét még férfiversenyző sem képes megcsinálni, Belmonte viszont már kétszer is előadta (2010 év végén Dubajban, tavaly Szczecinben). Ilyen felkészültséggel állócsillagnak kellene lennie az úszósport egén, de nem: ő évente egyszer feltűnik, kissé zavartan mosolyog a győzelmei után, mintha maga sem hinné el, aztán vége, a nyári viadalokon még érmet sem szerez… És nincs igazi magyarázat, miért.
Ahogy mondani szokták, nem erről jut eszembe, hogy egy másik spanyol világbajnok úszót, Rafael Munozt meglehetősen megkérdőjelezhető módon mentették fel 2010-ben, épp a budapesti úszó Eb rajtjának előestéjén: ő – hogy hogy nem – háromszor nem volt ott, amikor az ellenőrök az általa megadott helyen és időben keresték. Az ilyen két év automatikus eltiltás a világ bármelyik részén, ám Munozt végül azzal engedték el, hogy a háromból egy alkalommal „pszichésen nem volt olyan állapotban“, hogy az ellenőrök rendelkezésére álljon (erről papírja volt…). Itt mindig az a kérdés, hogy ha mondjuk ugyanez egy kelet-európai, horribile dictu magyar sportolóval történik, akkor vajon ugyanilyen elnézőek-e vele szemben, vagy máris megy a nyaktiló.
Aztán hallottunk már olyat is, hogy azt a futómennyiséget és intenzitást, amit a Barca produkál, képtelenség bírni a la natúr – de ezt fogjuk fel irigységnek, csapatsportokban mégsem akkora befektetés a kokszolás, és egyébként is, a szent tehén az szent tehén.
Egyszóval, miközben a spanyol gazdaság majdnem olyan lejtmenetben van, mint a görög – a munkanélküliségi ráta egészen ijesztő, 20 százalék körüli –, a spanyol sport emelkedése egészen elképesztő, már-már indolkolatlan méreteket öltött ebben az évtizedben, szinte minden fronton.
Lehet, hogy ez a savanyú a szőlő minősített esete, de még egyszer hadd jelezzem, ezzel a poszttal csak beálltam a sorba, merthogy elég sokan mondják a nagyvilágban: vagy mindenkinek adjanak Contador marhasültjéből, vagy ne engedjék a tehénistálló közelébe.
