Otthon

A járvány hatása: kevesebbszer zuhanyoznak az emberek

Getty Images
Getty Images

Ugyan az emberek a járvány idején jóval több időt töltenek otthon, egyre kevesebbet vannak a fürdőszobában, már ha a higiéniáról van szó, írja a Telegraph.

A brit kormány a közelmúltban végzett el egy kutatást, amelyből kiderült, hogy a zárás idején jelentősen kevesebbet zuhanyzik a lakosság.

A tanulmány szerint az emberek 17 százaléka vesz fürdőt kevesebbszer a járvány kezdete óta, negyedük a haját mossa meg kevesebbszer, harmaduk pedig nem vesz fel tiszta ruhát minden nap.

A válaszadók fele már a haját sem igazítja meg reggelente, kétharmaduk pedig sokkal ritkábban sminkeli ki magát. Minden tizedik kitöltő gyakrabban mossa a fogát, de ugyanennyien vannak azok is, akik ritkábban teszik mindezt a korábbiaknál.

Kapcsolódó
Ezek lesznek 2021 fürdőszobatrendjei
Erre lehet számítani az egyik legfontosabb élettérben jövőre.

A lapnak a Yale Egyetem egyik kutatója arról beszélt, nem is lenne egyébként szükséges a teljes testünket beszappanozni, mert elmondása szerint ez nincs is tudományosan alátámasztva. Mint fogalmazott, ezzel is védhetjük a bőrünk felszínén lévő mikroorganizmusokat, amik erősítik az immunrendszert.

A cikk olvasóinak ez az elképzelés azért annyira nem tetszett, sokan kommentben háborodtak fel ellene, mondván a zuhanyzás szent.

Kapcsolódó
Ilyen lesz a jövő luxus fürdőszobája
A Kohler intelligens WC-vel és sokfunkciós fürdőkáddal rukkolt elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik