Buksó

Dobray Sarolta: A valóság minden egyes szeletében egy egész világ van

Megszállottan hisz abban, hogy minden ember érdekes. Vélhetően ez adja számára a motivációt ahhoz, hogy megírja, amit lát, érzékel, tapasztal. Dobray Sarolta újságíróként 2004 óta publikál szocioriportokat a Nők Lapjában, első könyve pedig 2011-ben jelent meg. Beűzetés a paradicsomba című legújabb kötetének történetei szerkesztője szerint riportok, Tóth Krisztina szerint novellák, ő maga pedig „igaz mesékként” hivatkozik rájuk. Egyebek mellett arról is mesél, hogyan hatnak egymásra édesapjával, a dokumentumfilmes Dobray Györggyel, illetve miként lehet úgy közel kerülni, majd érzékenyen nyúlni a témákhoz, hogy az ne befolyásolja az objektivitást. A beszélgetés előtt a mesterséges intelligencia és a könyvírás jövőjéről lesz szó, végül húsz tényirodalmi kötetet ajánl Nyáry Krisztián.

10+10 tényirodalmi kötet (irodalmi riport, dokumentumregény, szociográfia)

Nemzetközi (az eredeti és a legutóbbi magyar kiadás dátumával)

Magyar (az első és a legutóbbi magyar kiadás dátumával)

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik