Kultúra

Érdekli az embereket a menny és a pokol, már ötvenezren látták a Bosch-kiállítást

Balaton József / MTVA
Balaton József / MTVA

Kicsivel kevesebb, mint egy hónapja nyílt meg a Szépművészeti múzeumban a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítás, és az első hónap látogatói adatai szerint nagy az érdeklődés a festőművész képei iránt. Eddig ötvenezren voltak kíváncsiak a tárlatra – írja a kultura.hu.

A múzeum világviszonylatban is az utóbbi fél évszázad egyik legnagyobb Bosch-kiállításának ad otthont, a németalföldi festőtől csak mintegy húsz festmény és hasonló mennyiségű rajz maradt fenn, ennek közel felét sikerült Budapestre hozni. A rajzok és festmények mellett több műtárgyat is felvonultat a tárlat. A főművek közül látható többek közt A bolondok hajója, A szemfényvesztő, és Bosch egyik legismertebb műve – A gyönyörök kertje mellett, amely soha nem hagyhatja el a madridi Pradót – az Utolsó ítélet triptichon is. Szintén megtekinthető a Túlvilági látomások-sorozat két darabja: A pokolba vezető folyó és Az üdvözültek mennybemenetele.

A tárlatot még bőven van idő megtekinteni, mivel egészen július 17-ig látható a kiállítás a Szépművészetiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik