Kultúra

Ők lettek idén a magyar szinkronszakma legjobbjai

Gordon Eszter
Gordon Eszter
A vasárnapi Szinkronünnep és Díjátadó Gálán az elmúlt év legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták.

A három hónapon át tartó Szinkronszemle 2021 záróakkordjaként, idén újra élőben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték meg a Szinkronünnep és Díjátadó Gálát, ahol szakmai- és közönségszavazásra is sor került.

A SzíDosz-Szinkron Alapszervezet (SziA) által felkért zsűri tagjai (Aprics László, Bánsági Ildikó, Márkus Tamás, Novák Péter, Réz András, Takácsy Gizella) és a szakmában dolgozó alkotók, szakemberek két lépcsőben döntöttek, véleményük azonban egy ponton összecsengett, hiszen mindkét csoport szerint a Női részek lett az év legjobb filmje, így annak készítői Pogány Judittól, illetve Tóth Enikőtől és Stohl Andrástól is díjat vehettek át.

A sorozatok közül a szakma az Easttowni rejtélyeket, a közönség A nagy pénzrablást tartotta a legjobbnak. Az Easttowni rejtélyek további két szakmai díjat is besepert: A legjobb női főszereplő díját Kate Winslet hangjaként Pálfi Kata vehette át az előző évi díjazottól, Nagy-Német Borbálától. A sorozat egészén végzett munkájáért Szalay Csongor a legjobb szinkronrendezőnek járó díjat kapta. A díj átadói Orosz Ildikó és Nikodém Zsigmond szinkronrendezők voltak.

Gordon Eszter Pogány Judit és a Női részek az Év legjobb filmje elismerést átvevő stábtagjai

A Richard Jewell balladája című film két szakmai jelölést váltott díjra: A címszereplő (Paul Walter Hauser) megszólaltatójaként Elek Ferenc kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, amit Rátóti Zoltán adott át. A hangját a főhős ügyvédjének (Sam Rockwell) kölcsönző Rajkai
Zoltán pedig a legjobb férfi mellékszereplő lett.

Ugyancsak szakmai elismerésben részesült Peller Anna, aki A csodálatos Mrs. Maiselben nyújtott alakításáért (Alex Borstein hangja) a legjobb női mellékszereplő díját kapta. A legjobb gyerekszereplő Maszlag Bálint, a legjobb csoportos szereplő pedig Mohácsi Nóra lett. Természetesen a közönség is megszavazta a legjobb női és férfi szinkronhangokat: Csifó Dorina és Epres Attila vehették át ezeket a díjakat.

A gálán összesen hét, az elmúlt évtizedekben a szinkronizálás területén maradandót alkotó művészeknek és szakembereknek járó életműdíjat többek között Kovács Nóra és Lőte Attila vehette át. A szinkronszakmában dolgozó szakemberek külön posztumusz életműdíjjal emlékeztek meg Németh Piroska gyártásvezető munkásságáról. Az életműdíjakat Mihályi Győző színművész, a SzíDosz elnöke és Tomasevics Zorka, szinkronrendező adták át.

Szintén a rendezvény alkalmával hirdették ki a Selmeczi Roland Tálentum Díj legújabb nyerteseit is. A Selmeczi Roland Tálentum Díjra a magyarországi tévé- és mozifilm-forgalmazók jelölnek azon negyven év alatti színésznők és színészek közül, akik kiemelkedő tehetséggel szinkronizáltak az elmúlt évben. Az idei év díjazottjai Szilágyi Csenge és Varga Rókus lettek.

Mivel az elmúlt évben a járvány miatt nem volt mód személyesen találkozni, ezért a karanténidőszak alatt megrendezett Online Farsangi Szinkronszemle korábban már kihirdetett díjait is ezen az estén vehették kézbe a nyertesek.

A gálán végig jó hangulat uralkodott, igazi örömünnep volt minden díj és minden találkozás. A sok nevetés mellet a köszönet és hála jellemezte leginkább az estet, a SziA elnöke, Rajkai Zoltán is ezek fontosságát hangsúlyozta beszédében.

A műsor első részében a 2020-as, a másodikban az idei díjak kerültek átadásra. A díjesőt néhány ponton a szinkronizáláshoz kapcsolódó rövid műsorszámok szakították meg, így többek között azt is megtudhattuk, hogy kollégák előtt szerepelni még a legrutinosabb művészek számára is extra izgalommal jár. A gálán külön kisfilmmel, szinkronhangok felidézésével és egy Szabó Máté által előadott dallal megemlékeztek az elmúlt két évben
elhunyt kollégákról is.

A díjazottak teljes listája

Az év szinkronizált filmje: Női részek
Az év szinkronizált sorozata: Easttowni rejtélyek

 

Az év női főszereplője: Pálfi Kata
Az év férfi főszereplője: Elek Ferenc
Az év női mellékszereplője: Peller Anna
Az év férfi mellékszereplője: Rajkai Zoltán
Az év gyerekszereplője: Maszlag Bálint
Az év csoportos szereplője: Mohácsi Nóra

 

Az év szinkronrendezője: Szalay Csongor
Az év szinkrondramaturgja: Szojka László
Az év gyártásvezetője: Bogdán Anikó
Az év vágója: Kajdácsi Brigitta
Az év hangmérnöke: Tóth Péter Ákos
Az év szinkronsúdiója: Mafilm Audio

Életműdíjasok
Színésznő: Kovács Nóra
Színész: Lőte Attila
Rendező: Vajda István
Gyártásvezető:
Németh Piroska (posztumusz)
Dramaturg: Szeredás András
Vágó: Katona Edit
Hangmérnök: Balogh Mihály

 

Közönségdíjak
Az év szinkronizált filmje: Női részek
Az év szinkronizált sorozata: A nagy pénzrablás
Az év női szinkronhangja: Csifó Dorina
Az év férfi szinkronhangja: Epres Attila

 

Selmeczi Roland Tálentum Díjban Szilágyi Csenge és Varga Rókus részesült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik