Kultúra

Meghalt egy néző a Végtelen háború egyik vetítésén

Már halálos áldozata is van a világszerte taroló szuperhősfilmnek.

A Times of India című lap (via The Independent) számolt be róla, hogy India déli részén fekvő Proddatur városában meghalt egy 43 éves férfi, miközben a Bosszúállók: Végtelen háborút nézte a helyi moziban.

A beszámolók szerint a Peddapasupula Baasha nevű férfi halálát már csak akkor fedezték fel, miután teljesen véget ért a vetítés, merthogy a személyzet egészen addig azt hitte, ő is egy azok közül, akik megvárták a Marvel védjegyének számító stáblista utáni jelenetet.

Baasha feltehetően szívrohamot kapott a film közben, és miután a vetítés 3D-s volt, az ahhoz elengedhetetlen szemüveg miatt a mozi dolgozói sokáig nem is gyanakodtak arra, hogy bármi baja lenne.

Mindeközben a Marvel szuperprodukciója továbbra is elsöprő siker a kasszáknál. A nyitóhétvégéjén történelmi csúcsot elérő blockbuster elképesztő ütemben termeli a pénzt és jelen állás szerint már több mint 900 millió dolláros összbevételnél tart.

A Végtelen háború jó úton halad afelé, hogy az egymilliárdos álomhatárt a leggyorsabban elérő filmmé váljon. Ezt a rekordot a Star Wars: Az ébredő Erő tartja, amelynek 12 nap kellett a mérföldkő átlépéséhez.

Világszerte letarolta a mozikat a Bosszúállók 3
Film még nem nyitott úgy sem Észak-Amerikában, sem globálisan, ahogyan a Végtelen háború.
Kiemelt kép: Marvel Studios

Ajánlott videó

Olvasói sztorik