Kultúra

Itthon is tarol a Végtelen háború, bár nem annyira, mint másutt

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 05. 02. 13:32

Itthon is döbbenetes eredményeket produkált a Bosszúállók: Végtelen háború, de azért picit kilógunk a sorból.
Korábban a témában:

A filmes univerzumának tízéves jubileumát ünneplő Marvel megkapta az ajándékot, amire vágyott: az évfordulót ünneplő Bosszúállók: Végtelen háborúra úgy áradnak az emberek a mozikba, mintha nem lenne holnap – ki tudja, lesz-e, ha Thanoson múlik, ugye. A film a hazai, Észak-Amerikai és a globális piacon is minden idők legerősebb nyitását produkálta, otthon 250 millió dollárt hozott, globálisan pedig 630 milliót, holott még nincs is kinn minden piacon, és ez csak az első hétvége.

Világszerte letarolta a mozikat a Bosszúállók 3
Film még nem nyitott úgy sem Észak-Amerikában, sem globálisan, ahogyan a Végtelen háború.

A harmadik Bosszúállók-film, persze, nálunk is hatalmasat ment: a filmet 85 moziban lehetett megnézni már szerda estétől, onnantól kezdve vasárnap estig pedig 204 408 néző váltott rá jegyet, ezzel 316, 8 millió forintot hozott a konyhára. Érdemes azonban megjegyezni, hogy míg az észak-amerikai és az össz-globális piacon a film lenyomott minden korábbi nyitóhétvégés rekordot, addig ez a nézőszám és bevétel “csak” minden idők harmadik legjobb helyére volt elég: mindkét legutóbbi Star Wars-film, Az utolsó Jedik és Az ébredő Erő is megőrizte korábbi pozícióját. A film persze tovább menetel, nálunk a mai napon már a háromszázezredik néző ül be rá, és az sem kétséges, hogy hamarosan mindkét Star Wars-rekordert messze meghaladja, és a nemzetközi piacon is számíthatunk még néhány felfoghatatlan pénzösszegről szóló hírre.

Kiemelt kép: Marvel

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Young abused woman defending with pray looking at camera with outstretched arm. Selective focus. Focus on background, on woman face.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.