Kultúra
Silhouette of Barbed Wire fence against a Cloudy Sky

Feladványt rajzolt áldozata vérébe a gyilkos

24.hu
24.hu

2017. 12. 31. 09:00

Egy ismeretlen férfit holtan találnak New Yorkban, a gyanúsított az észak-koreai származású matekzseni, Kil-mo. Krimiből matinézunk.
Korábban a témában:

Hazug vagyok? Kinyitom a szemem. Ablaktalan, négyzet alakú helyiségben vagyok, amelynek egyik fala fémrácsokból áll. Ágyban fekszem. Fájdalom nyilall a jobb combomba. Ránézek. Be van kötve. Egy férfi ül mellettem, és hozzám beszél. Azt mondja, letartóztattak egy gyilkosság helyszínén. Eszméletlenül találtak rám. Valaki meghalt, és én öltem meg.

Ki volt az? Kit öltem meg? Nem emlékszem.

Nem tudom, mit kerestem ott. Miért öltem volna meg? Ki ölte meg?

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként, és most a két ünnep között egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

A halál egy bonyolult egyenlet, amelyet képtelen vagyok  megoldani. Két ismeretlen változó és egy állandó: c1 a halál, c2 a gyilkos, és én vagyok az állandó. A c1-hez meg kell találnom a c2-t, a c2-höz ismernem kell c3-at. Annyit tudok, hogy valaki meghalt, és állítólag én vagyok a gyilkos. c2=c3. De ha nem én vagyok c2? És nem én vagyok c3 sem?

Mit tudok c1-ről?

Lekattintani egy kapcsolót, ilyen a halál.

A szem, amely valaha csillogott, csukva marad, a szív, amely hatvanat ütött másodpercenként, nem mozdul. Semmi nem folytatódik. Minden véget ér. Az 1-ből 0 lesz.

Nyílik a cella ajtaja, még több férfi lép be: az első magas, a második alacsony, a harmadiknak ferde az orra, a negyedik
izmos, az utolsónak ritkul a haja. Komoly képet vágnak. Kérdéseket zúdítanak rám. A baseballos Randy Johnson gyors
dobásai jutnak eszembe.

– Neve?

– Kora?

– Születési helye?

– Lakcíme?

– Hol volt február huszonhetedikén este?

– Jól ismerte az áldozatot?

– Miért ölte meg?

– Mi történt akkor éjjel?

Ez nem kihallgatás, ez káosz. Nem bírom elviselni.

Üvölteni kezdek. A  ferde orrú befogja a számat, az orra fölém mered.

Az arca aszimmetrikus. A marka könyörtelen, mint egy rák ollója. Felránt az ágyról, és egy székre dob. Közli, hogy ő Russell Banks FBI-ügynök. Gyilkosnak nevez. Terroristának. Banks azt mondja, a következőket találták nálam:

– Egy kék sárkánytetoválást a jobb alkaromon.

– Egy golyósebet a combomon.

– Négy heget a felső testemen, és hetet az alsón, mind minimum két centi hosszú.

– Annak nyomát, hogy a bal kisujjam el volt törve.

Aztán sorolja, mit találtak a hátizsákomban:

– Egy 750 ml-es flakon fertőtlenítőt és vattalabdacsokat.

– Négy hamis útlevelet, a kiadó országok: Kína, Makaó, Dél-Korea és Japán.

– Kínai, angol és koreai hírlap- és magazinkivágásokat.

– Tizenkilenc papírlapot tele matematikai képletekkel és azonosíthatatlan nyelvű írással.

– Egy elnyűtt kis noteszt A lehetetlen lehetőségei címmel.

– Két háromszögvonalzót, egy háromméteres mérőszalagot és egy régi japán számológépet.

Fotó: Thinkstock

Banks pofát vág.

– Ez a sok hamis útlevél! Ez a sok álnév. Csiang Csia-csie, Vej Csen-min, Ahn Kil-mo, Macumoto Jodzsi. Ki maga igazából?
Milyen viszonyban áll ezekkel a nevekkel?

Hallgatok. Nem mintha nem tudnám, mit jelent a „viszony”: két vagy több fogalom, tárgy vagy személy közti kapcsolat.
Tudom, mit jelent, hogy „viszonya van”.

Értem a matematikai és tudományos viszonyokat, például a Merkúr és a Vénusz, vagy a fekete lyuk és a csillagok között, értem a funkcionális, szimmetrikus és arányos viszony fogalmát. De a viszony köztem és valaki más között? Köztem és a világ között?

Banks a homlokát ráncolja.

– Magyarázatot követelek!

Rám akar ijeszteni, de én nem ijedek meg. A legtöbb ember fél az érthetetlen vagy bizonytalan sorstól. Én nem. Azt hiszem, azért nem, mert a viszony nekem kihívás.

Banks megragadja az ingemet, és a padlóra lök. Kemény ökle van, és fényes cipője. Nedves, összegyűrt zsebkendő vagyok.

Engem szétszakíthat, de a hallgatásom sértetlen marad. A rácsok mögött a folyosó elhomályosul. Körülöttem elolvad a szék, az asztal, a szürke falak. Az ügynök komor képe pacává folyik össze.

Fémes csengéssel kicsapódik az ajtó.

– Állj! – kiáltja egy éles női hang.

Banks marka ellazul. Vér tódul a fejembe. Merev lábbal feltápászkodom.

– Éppen egy kihallgatás közepén tartok – mondja Banks. – Ez az alak az Interpol körözési listájának az élén szerepel.

– Ez az ember egy páciensünk – mondja a nő. – Tudja, hogy ez szabályellenes.

Banks lenyom a székre, és a betolakodóra mered.

– Nézze ezt a sok hamis útlevelet. Egy tucat bűncselekményhez lehet köze a tiltott szerencsejátéktól a kábítószercsempészésen át a gyilkosságig. Ha beszél, ha nem, egész életére rács mögé kerül.

Most, hogy a vér újra szabadon áramlik a testemben,

végre látok. A nő szőke, és fehér öltözéket visel.

Kissé molett, és az álla már megereszkedett; magabiztosan áll, akár egy szikla, sugárzik belőle a tekintély.

– Kérem, konzultáljon velem, mielőtt kihallgatja. Most meg kell vizsgálnom, álljon félre.

– Ki maga egyáltalán?

– Angela Stowe, ügyeletes nővér – feleli a nő éles hangon.

Banks és az emberei egy pillanatig haboznak, majd távoznak.

Angela meghőmérőz. 97,7 Fahrenheit. Az 36,5 Celsius-fok. Leírja a kórlapra.

Milyen ember lehet Angela Stowe? Egy személyre szabott rejtvény segítene megértenem. Sokat elárul az emberről az, hogyan áll egy rejtvényhez, és hogyan oldja meg. A türelmetlen ember gyorsan feladja, a ravasz kitalálja a választ, és onnan fejti vissza. Persze én is szeretek rejtvényeket megfejteni. Megbizserget, amikor az összetettet egyszerűvé redukálom.

Minden a helyére kerül, amikor rendszerezem a káoszt.

Élvezem a magányos pillanatot, amikor egy problémával szembesülök, az időt, amíg birkózom vele, a hadakozást a késztetéssel, hogy feladjam. Minden rejtvény egyformán lenyűgöz, szerepeljen benne bár márványgolyó, papír, kocka, geometriai forma, gyufa, katicabogár, csomó, ív vagy egyenes vonal.

Azt írom egy papírra:

Eszembe jut a hőmérsékletem. 36,5 Celsius-fok. Egy évben háromszázhatvanöt nap van.

Angela felveszi a lapot. Az írótáblájára teszi, és firkál valamit. Megmutatja:

Ez az! Úgy gondolkodik, ahogyan én.

– A szimmetria a legszebb jellemző a világon – jelenti ki Angela. – És a legszebb szám a prímszám. – Ért engem.

Szép rejtvényt kínáltam neki, és ő szépnek is találja. A szív a 2, vagyis az első prímszám szimmetrikus reprezentációja.
A lóhere a következő prímszám, a 3 tükörképe. Ha pedig megfordítod a következő prímszámot, az 5-öt, egy kulcsot kapsz.
És az ő szimbólumai az én sorozatomat folytatják.

Rám néz.

– Azt szeretem a szimmetriában, hogy akármit csinál az ember, nem változik. Ha megfordítasz egy szívet, attól az még
szív marad. Elforgathatunk egy lóherét jobbra vagy balra, fel vagy le, az ugyanúgy lóhere lesz. A kör mindig kör, és a gömb
is gömb marad. Látom, te is szereted a szimmetriát. Vagyis hiszel az igazságban, igaz? Akármit csinálunk, az igazság mindig
igazság marad.

Talán az ABBA-t is szereti, a kedvenc, szimmetrikus nevű zenekaromat? Kicsit kevésbé feszengek.

Azt hiszem, vele tudok beszélni.

– Nekem az egyenlőségjel a kedvencem – mondom, majd elhallgatok. Folytassam? – Akármilyen hosszú vagy bonyolult
is a képlet, az egyenlőségjel mindkét oldalt egyenrangúvá teszi.

Elkezdek felskiccelni egy háromszöget az = jellel a közepén. A kedvenc geometriai formám.

1×1=1

11×11=121

111×111=12321

1111×1111=1234321

11111×11111=123454321

111111×111111=12345654321

Angela rám néz, majd a piramisra.

– Honnan jöttél? – A kérdése teljesen más, mint Banksé, gyengéd és lágy.

A szépséges piramisomra nézek.

– Az nem számít. Az a fontos, hol vagyunk és hová tartunk.

– Az igaz – bólint Angela. – Talán nem fontos. Csakhogy a gyilkosság helyszínén egy ugyanilyen rajzot találtak, mint amit most te rajzoltál. Most már vége. Meséld el nekem, mi történt. Nekem mindent elmondhatsz, amire emlékszel.

A papírt bámulom. Óriási piramis emelkedik ki emlékeim ködéből. Látom a szomorúfűzek városát, amelyet oly rég elhagytam, és a toronyház csúcsos tetejét, amelyet mindenhonnan láttam, akárhol is voltam.

 

J. M. Lee: Szökés a Pokolból

Animus Kiadó, 2017

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.