Belföld

„Már nem first lady” – Lévai Anikóra önkéntesként számítanak

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Generációváltást ígér az Ökumenikus Segélyszervezet új elnöke.

Gáncs Kristófot május végén választotta elnökévé az Ökumenikus Segélyszervezet, amelyet 35 évig Lehel László irányított, de a 2025-ös évről szóló beszámoló elfogadása után visszavonult. Az új elnök szerint a karitatív szervezetnek hidat kell képeznie az emberek között, ezért nem szeretnék, ha politikusok lennének kampányarcaik.

Gáncs Kristóf az Inforádió Aréna című műsorában példának hozta Nagy Ervint. A színész sokáig önkéntesük volt, nagyon jó a kapcsolatuk, megbeszélték vele, hogy a Tisza Párt  politikusaként az eddigi formában nem folytatják a közös munkát, mert megosztó lehetne, ha ő lenne az arca egy adott programnak. Ezt az elvet követték Dombi Rudolf esetében is, amikor a kajakos 2024-ben a Fidesz színeiben indult a polgármesteri tisztségért a II. kerületben.

Az elnök szerint az

Ökumenikus Segélyszervezet létének egyik lényeges eleme, hogy felülemelkedik a megosztottságon.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a kommunikációjuk se generáljon plusz megosztottságot. Ennek kapcsán azt mondta: Lévai Anikó a volt kormányfő feleségeként lett jószolgálati nagykövetük, önkéntesként dolgozott, amikor Orbán Viktor ellenzékben volt.

Nagy szeretettel várják, ha a jövőben is önkénteskedne, mert Lévai Anikó nagyon sokat segített nekik, de „most már nem first lady”.  Gáncs szerint ez csak Magyarországon fura, neki a segélyszervezet elnökeként kifejezett célja, hogy a  rendszert megújítsa. Mint mondta: az az élet rendje, hogy olyan új ikonokat találjanak, akik kompatibilisek a szervezet alapelveivel. Azért nem tudnak felelősséget vállalni, ha valakinek az életében eljön egy pillanat, amely már nem összeegyeztethető azzal, amit ők képviselnek – tette hozzá a segélyszervezet új elnöke.

A volt elnök, Lehel László korábban elismerte, hogy evangélikus lelkészként együttműködött az állambiztonsággal, kilenc éve azt mondta: nem látta jelét, hogy szponzor ezért nem akarta őket támogatni, Orbán Viktor felesége az ügynökmúltját azután tudhatta meg, hogy ő nyilatkozott róla. A Forbes Magyarország legbefolyásosabb magyar nőkről készített 2026-os listájára Lévai Anikó már nem került fel.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik