Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat Biró Ferenc Pállal, az Integritás Hatóság (IH) elnökével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte közleményében az ügyészség.
A nyomozó ügyészek még 2025 januárjában hallgatták ki a gyanúsítottat, melyet követően nyomozást folytattak ellene. Ennek eredményeként az alábbi bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Birót:
- feleségével jogosulatlanul használták a szolgálati autót,
- jogaik gyakorlásában korlátozta és kizárta az igazgatóság másik két tagját,
- hivatali hatáskörével nem összeegyeztethető szerződéseket kötött brüsszeli tanácsadócégekkel, akiknek több millió forintot számlázott,
- fiktív telephelyhasználati szerződést is kötött a hatóság nevében az egyik cég Brüsszeli címére,
- külföldi kiküldetései során a napidíjon felül Biró a rendelkezésére bocsátott bankkártyával 1,5 millió forintot költött saját szükségleteire, jogosulatlanul.
- egy családi barátja oktatást tartott a Integritás Akadémia keretei között az alábbi témában: „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései. A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása.” Mivel ez nem összeegyeztethető a Hatóság feladataival, 11 milliós vagyoni hátrány érte emiatt az IH-t.
Biró Ferenc Pál, aki nemrég lapunknak is nyilatkozott és politikai nyomásgyakorlásról beszélt, összességében 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az IH-nak. Az ügyészség Biró feleségére is büntetést kért: a jogosulatlan gépkocsihasználat miatt próbaidőre felfüggesztetett szabadságvesztésre és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
A politikai nyomásgyakorlással az IH elnöke Tuzson Bence volt igazságügyi minisztert és Bóka János egykori európai uniós ügyekért felelős miniszteret vádolta meg, akik a 24.hu-nak nyilatkoztak és tagadták a vádakat. Biró Ferenc egy korábbi videóban arról beszélt: az Orbán-kormány le akarta állítani őket, feleségét és a gyermekét is falhoz állították.
