Úgy hirdették meg a múlt szombaton esedékes nyárnyitó rendezvényt Mosonmagyaróváron, hogy annak fő fellépője Majka lesz, a szervezők azonban az esemény előtt jelezték, hogy a koncert elmarad. Hogy milyen okból, az a hivatalos közleményből nem derült ki, viszont az eladott jegyek árának visszatérítése a jegyértékesítő rendszeren belül automatikusan megtörtént.
Majka hétvégén már Törökországból, Belek városából posztolt, ahová a családjával együtt utazott el. A Blikk azt írja, a bejegyzés miatt többen azt feltételezték, hogy az előadó külföldi tartózkodása miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés, ez azonban nem így van. Magát Majkát kérdezték meg, mi történt valójában.
Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel. Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést. A szervezők pedig tudtommal közölték a rajongókkal, hogy nem lesz buli
– mondta el a Blikknek Majka.
