Belföld

Két mentősirányító, egy mentősvezető és egy betegszállítást felvevő ellen emeltek vádat Gálvölgyi János ügyében

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Négy fő ellen emelt vádat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Gálvölgyi János ügyében, akihez három évvel ezelőtt hiába hívtak mentőt a hozzátartozói. Az ügyészség pénzbüntetést kért két mentésirányítóra, a betegszállítást felvevőre, és a mentésvezetőre is azzal, hogy határozott időre tiltsák el őket a foglalkozásuktól.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint 2023. május 10-én egy nő az édesapja nehézlégzése és egyéb panaszai miatt hívott mentőt egy budapesti címre. A hívást egy vidéken dolgozó női mentésirányító fogadta, aki beszélt még a rosszul levő Kossuth-díjas színész feleségével is telefonon. A diszpécser mentőegység küldését ígérte a telefonbeszélgetés végén, azonban ezt végül nem tette meg, és nem kezelte a megfelelő sürgősségi szinten az esetet.

Senki nem küldött mentőt

Beszélt ugyan egy fővárosi betegfelvevő kolléganőjével, aki azonban szintén nem intézkedett kellőképpen. A mentésirányítót pedig egyikük sem vonta be közvetlenül. A mentésirányító férfi észlelte ugyan az esetet a rendszerbeli adatokból, azonban ő sem küldött mentőt.

Mivel háromnegyed óra múlva sem érkezett mentő, ezért a színész másik lánya is felhívta a segélyhívót, ahol egy másik vidéki mentésirányítót kapcsoltak: ő az ügy negyedik vádlottja. Ez a férfi arról tájékoztatta a színész lányát, hogy még nem indítottak mentőt az adott helyszínre, majd a beteg állapota felől érdeklődött. A hívó ekkor már nem adott további tájékoztatást, ezért a mentésirányító elköszönt és bontotta a vonalat. Mentő hiányában végül lányai vitték be a kórházba a színművészt. Gálvölgyi hetekig az intenzív osztályon kezelték, lélegeztetőgépen is volt.

Büntetés

A mentő iránti kérés kezelése során a terheltek nem a tőlük elvárható gondossággal és körültekintéssel, valamint nem a munkaköri leírásuk, a szakmai szabályok és protokoll betartásával jártak el. A mentőegység küldéséről egyikük sem intézkedett, pedig annak sürgősségét fel kellett volna ismerniük. Az elkövetők mulasztásai miatt az életveszélyes állapotban lévő színész mielőbbi szakszerű mentőellátása teljesen elmaradt.

Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért az elkövetőkre azzal, hogy határozott időre tiltsák el őket a foglalkozásuktól, és kötelezzék őket a több mint egymilliós bűnügyi költség megfizetésére is.

A mentőknél belső vizsgálat indult. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője pedig elismerte: hibásan mérlegelt a mentésirányító, amikor nem sorolta életveszélyes kategóriába Gálvölgyi rosszullétét, és bocsánatot kért a családtól.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik