Kultúra

Hány bőrt lehet még lehúzni az Amityville-i tragédia halottjairól?

Az Amityville: Az ébredés  koncepciójában bár van néhány eredeti elem, de nem emelkedik ki az 1974-es, hatszoros emberölési tragédiát feldolgozó filmek sokasága közül, bár becsülettel kísérletet tesz rá.

Az Amityville:Az ébredés a már unásig ismert történetre épül: egy család új házba költözik, hogy maguk mögött hagyják a múltat, amit így sem tudnak teljesen elfelejteni, hiszen magukkal hozzák James-et (Cameron Monaghan), a legidősebb testvért, aki egy két évvel ezelőtti baleset következményeként kómába került, otthoni ellátásának terhét pedig anyja és testvérei veszik a nyakukba.

James ikertestvére, Belle (Bella Thorne) szerint szeretett testvére élete így csak szenvedés, mindenki jobban járna, ha lekapcsolnák a gépekről, erről viszont az anyja hallani sem akar, így a mindennapok meglehetős feszültségben telnek, addig, míg James egy napon ki nem nyitja a szemét, és egy számítógép segítségével kommunikálni kezd családjával, ezzel párhuzamosan viszont Belle-t ijesztő és furcsa álmok kezdik el gyötörni – úgy tűnik, a ház újra felébredt.

Mozgás-, beszéd- és hallássérült fiatalokat segítő eszközről mi is forgattunk egy évvel ezelőtt:

Egy nyelven sem beszél, mégis három nyelven ért és ír
A Bliss Alapítványnál olyan fiatalokat ismertünk meg, akik szavak és kontrollált mozgás nélkül is érettségiztek és dolgoznak.

1974-ben, Amityville-ben Ronald DeFeo Jr. váratlanul, hajnali negyed négykor egy sörétes puskával lemészárolta hatfős családját, a bíróságon pedig azzal védekezett, hogy egy démon parancsára tette mindezt. Az eset megrázta a közvéleményt, viszont jó alapanyagot szolgáltatott bármilyen egyszeri horror-szerzőnek, így az első filmes feldolgozása óta, ami a valós tragédia után öt évvel, 1979-ben már kiverte a biztosítékot a mozikban (The Amityville Horror/A rettegés háza), napjainkig minimum tizenhat adaptáció készült. Nem beszélve a regényekről, dokumentfilmekről, sorozatokról.

Ronald DeFeo Jr. az 1974-es rabosításakor készült képen. Forrás: murderpedia.org

Az Amityville: Az ébredés próbál ugyan érdekesen beállni a sorba, de nem jól. Egyfelől Franck Khalfoun rendező adaptációja újít ugyan valamit az Amityville-legendán, és nem egy sima, sokadik feldolgozás akar lenni (de az), egyedinek szánt ötletei a történetet illetően mégsem emelik ki a filmet elődjei közül. Egyfelől mert a színészek közel sem elég jók, pedig pl. Jennifer Jason Leigh és Cameron Monagham is tehetséges színészek.

Előbbi Tarantino Aljas Nyolcasában bizonyította, utóbbi pedig a Gotham című sorozat szegényember Jokereként remekelt, de itt most egyikük sem nagyon tud mit kezdeni a szereppel, vagy mert sablonos, mint Jennifer Jason Leigh anyafigurája, vagy igazából nincs mit eljátszani, mint Monagham esetében, aki a film háromnegyedében kicsavart testtel fekszik, és nagyon parára van maszkírozva.

Bella Throne középszerű jócsaj-alakítása pedig csak egy fokkal komplexebb, mint társaié, de csak azért, mert ő a főszereplő. Ezt egyébként ellensúlyozandó a film legalább felében egy falatnyi franciabugyiban járkál a lakásban, és fél, de egy idő után ez is kevés, hogy az ember rá figyeljen.

Belle a suliban új cimborákat szerez, igaz, inkább ráakaszkodnak, akik felvilágosítják, hogy ő abban a házban lakik, amiben meghalt hat ember.

Belle persze teljesen kiakad, számon is kéri ezt anyján, aki a film egyetlenegy apró csavarocskájával reagál a számonkérésre. Na és kb. ez is volt az utolsó eredeti ötlet az egész filmben. Hiába van pedig egy-két jó felvetődő téma (eutanázia, csonka család, tinédzserkori beilleszkedési problémák), ezek közül egyiket sem mélyíti el a film egyáltalán. Egész pontosan minden esetben csak addig merészkedik, míg felveti ezeket a kérdéseket, de soha többé, semmire nem kapunk magyarázatot, kifejtést.

Van pl. egy jelenet, melyben a a gyerekek felfedezik, hogy a film eseményeihez képest pont negyven évvel korábban történtek a gyilkosságok, (eszerint a film 2014-ben játszódik). Ez a szám pedig egészen megrázza az egyik fiút, mire valami olyasmit mondd, hogy ennek a Bibliához lehet köze, de az már soha nem derül ki, hogy mi köze van a negyven évnek a Bibliához, én magam is csak addig jutottam, hogy Mózes negyven évig vezette ugyan a kiválasztott népet a sivatagban, de hogy a filmnek ehhez mi köze van azt a hagyják lógni a levegőben.

A film parafaktora leginkább a jumpscare-re és az olcsó, hatásvadász zenére épít. Nincsenek hangulatok, atmoszférák vagy ügyesen felépített feszült jelenetek. Nagyjából 7-8 percenként jön egy-egy ijesztőbb jelenet, amiről a legtöbb esetben az derül ki, hogy csak egy álom, egy látomás, egy-egy felvillanó emlékkép, tehát semmilyen hatása nincs a történetre, azon kívül, hogy a szereplők megijednek. De arra megint csak nem kapunk magyarázatot, hogy mi okozza ezeket. Van ugyan egy jelenet, amiben a fiatalok az eredeti The Amityville Horrort nézik, és pont annál a jelenetnél (hajnali negyed négykor ugye) megy el az áram a lakásban, amikor a film szereplői felfedezik  a ház pincéjében lévő “vörös szobát”, amit később Bella is megtalál, és ami elméletileg minden gonosz forrása, csak nem tudjuk, hogy miért.

Szóval egyfelől sok a lyuk a történetben, ahol pedig ijesztő akar lenni a film, ott nem eléggé az, ahol pedig eredeti akar lenni (mint kómában fekvő fiú ébredésének oka, anyuka szörnyű lakásválasztásának miértje vagy a negyven éves átok felfedezése) ott nem tudunk kellően megdöbbenni, meghatódni vagy megértőek lenni, mert a jelenetek rosszul vannak felépítve, és nincs igazán nagy hatásuk. Az Amityville-i tragédia jó alapanyag, és az Amityville: Az ébredést látva a szándék megvolt az alkotókban, hogy újragondolják kicsit az eddigi filmek koncepcióit, de ez nem teljesen sikerült.

A színészek mind sokkal többre lennének képesek (még Bella Thorne-nak sem kellene egy fél filmen keresztül csak a bugyijával játszania) ha nem korlátozná őket a forgatókönyv és a rendezés. A játékidő ugyan csak másfél óra, az expozíció ehhez képest hosszú és tartalmatlan, míg a végjáték összecsapott és lezáratlan.

Miközben a fiatalok az The Amityville Horrort nézik, egyikük elmondja, hogy az adaptációk mindig szarabbak, mint az eredetiek. Ez a mondat pedig inkább tűnik önvallomásnak, mint önreflexiónak. Sajnos.

Fogyasztható, helyenként ugyan ötletes de összességében klasszikus középszerűség lett a végeredmény, ahol a színészek jobb forgatókönyvet érdemeltek volna, és bár a kísérlet megvolt rá, a story ráncfelvarrása nem úgy sikerült, ahogy az alkotók szerették volna.

Amityville: Az ébredés amerikai horror, 86 perc 5/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik