Nagyvilág

Trump kontra Haley: villámgyorsan kétszereplőssé vált a republikánus előválasztási verseny

Christian MONTERROSA / AFP
Christian MONTERROSA / AFP

Nyugodjék békében,

üzente január 20-án, szombaton Donald Trump a floridai kormányzónak, Ron DeSantisnak azt követően, hogy múlt hétfőn az Iowában rendezett előválasztáson utóbbi csak a második helyre futott be Trump mögött és Nikki Haley előtt. A DeSantison rendszeresen gúnyolódó volt amerikai elnök kijelentése aztán vasárnap újabb értelmet nyert, amikor ellenfele bejelentette visszalépését az elnökjelölti kampánytól, miközben – a támadásokon túllépve –

Trump támogatására biztatta a szavazóit.

Mégis meghátrált

Egykor úgy tűnt, hogy DeSantis lehet a Republikánus Pártban a Trump nélküli trumpizmus arca, de a volt elnök tartós népszerűségének és egy elbaltázott kampánynak betudhatóan a floridai politikusnak még legalább négy évet kell várnia arra, hogy a Fehér Ház közelébe kerülhessen. Hogy visszalépése kicsit is felkavarja-e az egyelőre Trump előválasztási győzelmét ígérő kampányt, nem tudni.

Ha DeSantis döntése meglepetésnek számít is – legalábbis a korai időpontot tekintve –, érthető azok számára, akik szoros figyelemmel követik az előválasztási kampányt. Ugyan az iowai kaukuszon 30 százalékponttal Trumptól lemaradva, 21 százalékos eredményével meg tudta csípni a második helyet, mindez nem érte meg a befektetett energiát. DeSantis ugyanis az előválasztás előtti hetekben áttette a székhelyét Iowába, a Never Back Down, azaz Soha Ne Hátrálj Meg névre keresztelt politikai akcióbizottsága (PAC) pedig rengeteg pénzt ölt a reklámokba és rendezvényekbe, mégis mindössze 2 százalékponttal lett jobb az eredménye, mint a korábbi dél-karolinai kormányzónak, Nikki Haleynek, aki takarékon folytatta az iowai kampányolást.

Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Ron DeSantis

A New York Times rámutat, hogy DeSantis az utóbbi napokban

  • New Hampshire,
  • Dél-Karolina,
  • illetve Florida

között repkedett, ami kapkodásra utalhat, majd a hétvégén több kampányeseményt is lemondott. Vasárnap reggel aztán a legközelebbi tanácsadóit meghívta a floridai Tallahasseeben található kormányzói rezidenciára, ahol arra jutottak, hogy nincs értelme folytatni a kampányt.

De a visszalépésről szóló beszélgetések már az előválasztás első fordulója után, hétfőn késő este elkezdődtek – számolt be az NBC News. A cikk megjegyzi, hogy a PAC és a támogatói nem tudtak elegendő pénzt gyűjteni ahhoz, hogy pótolják azt a több tízmillió dollárt, amit Iowában elköltöttek, például arra, hogy DeSantis végigjárja az állam mind a 99 megyéjét.

És az sem volt jó előjel, hogy tavaly augusztusban le kellett cserélni a kampányfőnököt, decemberben pedig lemondott a kampány fő stratégája.

Rejtőzködő Haley-támogatók?

Mint minden kampány során, most is sorra jönnek ki a közvélemény-kutatások, így a január 23-i, New Hampshire-i előválasztás előtt is próbálják felmérni a várható eredményt a kutatók. A Washington Post hétfőn közölt eredményei szerint Haley november óta csaknem megduplázta a támogatottságát az államban, és 34 százalékon áll, de ez még mindig 18 százalékponttal kevesebb, mint Trump eredménye. Értelemszerűen ebben a kutatásban még szerepelt DeSantis is, neki 8 százalékot mértek, és ha a támogatói elfogadják a javaslatát, akkor ők beállhatnak Trump mögé.

Ez így elég tisztának tűnik, ám a kutatás kicsit mélyebb betekintést is ad a New Hampshire-ben élő republikánus választók gondolkodásmódjába. Az előválasztáson Trumpot támogatók 82 százaléka vallja azt, hogy 2020-ban Joe Biden csalással nyerte meg az elnökválasztást, míg a Haley-szimpatizánsok 71 százaléka szerint Biden győzelme tisztességes módon született. A trumpisták 78 százaléka nagyon konzervatívnak mondja magát, míg a Haley-re szavazók 56 százaléka mérsékeltként vagy liberálisként határozza meg magát.

Igen nagy a kontraszt a két csoport között abban a kérdésben is, hogy szükség van-e az abortusz teljes betiltására: a Trump-szavazók között 72 százalék azok aránya, akik ezt támogatják, míg Haley esetében mindössze 14 százalék.

JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Nikki Haley

Mindezek alapján az látszik, hogy a mélykonzervatív csoportok egyértelműen Trumpot támogatják, és DeSantis választói között is találhatunk ilyeneket. Van azonban egy választói csoport, amely New Hampshire-ben olyan meglepetést okozhat, aminek Haley is örülhet. Ebben az államban olyanok is részt vehetnek a két nagy párt, a Republikánus Párt és a Demokrata Párt előválasztásán, akik egyik párt támogatójaként sincsenek regisztrálva. A korábbi előválasztásokon az ő arányuk a 45 százalékot is elérte, a Washington Post-Monmouth felmérése alapján pedig a New Hampshire-i republikánusok 47 százaléka nincs regisztrálva támogatóként, és a körükben Haley támogatottsága 48 százalékos, míg Trumpé 38. A CNN azonban még ennél is nagyobb előnyt mért az egykori ENSZ-nagykövetnek: náluk Haley 28 százalékponttal vezet Trump előtt az el nem kötelezett választók között.

Akárhogy alakuljon is a keddi eredmény, nem valószínű, hogy Haley visszavonulót fújna, mielőtt az előválasztás elérné a harmadik helyszínt, Dél-Karolinát, amelyet Haley hat évig vezetett kormányzóként. Ott nyernie kell, ha versenyben akar maradni. Addig is folytatja a kampányt, amolyan harmadik utas politikát folytatva: „A választók megérdemlik, hogy beleszólhassanak abba, hogy ismét Trump és Biden útjára lépünk-e, vagy egy új, konzervatív útra” – jelentette ki vasárnapi közleményben.

Haileyt DeSantis visszalépésének híre egy halas büfében tartott kampányrendezvényen érte. A politikusnő jó kormányzónak nevezte ellenfelét, és sok sikert kívánt neki, majd hozzátette:

Már csak egy fickó és egy hölgy maradt versenyben. Erre annyit mondok: győzzön a jobb – nő!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik