Nagyvilág
Élő
Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat – jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hétfőn Algírban tárgyalt.
Élő
Ezt Manuel Fontaine, az UNICEF vészhelyzeti programjának igazgatója közölte hétfőn.
2022. 04. 11. 18:55
Élő
Az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői ülésén nem született döntés az orosz kőolaj-, és gázimport szankcionálásáról, jóllehet, a szankciók bevezetésének lehetősége szerepel az Európai Unió asztalán – közölte ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
Élő
Olyan sebesülésekkel visznek be gyerekeket Dnyipró egyik kórházában, amilyeneket a harctéren szoktak szerezni a katonák – mondták a BBC tudósítójának ukrán orvosok.
Élő
Az egyesült államok szerint Oroszország megkezdi a Donbászban lévő erők utánpótlását és megerősítését.
2022. 04. 11. 18:00
Élő
Észak-Korea külügyminisztere szerint ok nélküli volt, hogy az ENSZ közgyűlése felfüggesztette Oroszország tagságát az Emberi Jogi Tanácsában.
2022. 04. 11. 17:44
Élő
Nem lehet szavakkal leírni azt, amit láttam és éreztem,
Élő
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, Moszkva nem szünetelteti hadműveleteit az Ukrajnával folytatott béketárgyalások következő fordulója előtt.
2022. 04. 11. 17:08
Élő
Alig több mint egy óráig tartott az orosz elnök és az osztrák kancellár hétfő délutáni tárgyalása a Moszkva melletti Novo Ogarjovóban – írja az ORF honlapja.
Élő
Szijjártó Péter Luxembourgban járt az Európia Unió külügyminisztereinek soros tanácsülésén, majd bejelentkezett a Facebookoon.
2022. 04. 11. 16:24
Élő
Hétfő délután elkezdődött Vlagyimir Putyin orosz elnök és Karl Nehammer osztrák kancellár találkozója a Moszkva melletti Novo Ogarjovóban – számolt be az osztrák közmédia honlapja Nehammer egyik szóvivőjére hivatkozva.
Élő
Leopard 1-es harckocsikat küldene Ukrajnába a német Rheinmetall cég, ha a szövetségi parlament is engedélyezi azt – írja a Handelsblatt.
Élő
Eduard Heger cáfolta azokat az orosz híreket, amelyek szerint megsemmisítették volna a Szlovákia által Ukrajnának múlt héten átadott légvédelmi rendszert.
Élő
Kalandos módon jutott el szombaton Boris Johnson az ukrán fővárosba a Times Radio újságírójának beszámolója alapján.
Élő
Új munkát talált Arina Ovsyannikova orosz újságíró, aki az orosz állami televízió élő adásában tiltakozott Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja ellen - írja a Newsweek. Az újságíró a német Die Welt lapnál helyezkedett el, hogy Ukrajnából és Oroszországból tudósítson.
2022. 04. 11. 13:51
Élő
Ukrajna orosz lerohanása miatt átneveztek egy németországi vadasparkban egy vaddisznót, amely négy éven át viselte a Putyin nevet.
2022. 04. 11. 11:25
Nem kizárt, hogy április 24-én este izgalmas pillanatokat élünk meg: most először nem tökéletesen esélytelen, hogy Marine Le Pen az Élysée lakójává váljon. Ennek ellenére ma még Emmanuel Macronra érdemes tétet tennie annak, aki az esélyesebb jelöltre fogadna a francia elnökválasztás második fordulójában.
2022. 04. 11. 11:04
Élő
Valószínűleg több tízezer ember halt meg a Mariupol város elleni orosz támadásban – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ma reggel a dél-koreai parlamentben.
2022. 04. 11. 11:03
Élő
A költészet napja alkalmából Ljuba Jakimcsuk Hogyan öltem című versével üzentek a miniszterelnöknek.
2022. 04. 11. 10:33
- 08:35 JD Vance szerint aggasztó dolgokat gondol a pápa a bevándorlásról
- 08:14 Újra kiállítottak egy focistát, amiért eltakarta a száját a vébén
- 07:55 Szerdán eleinte hőség és napsütés várható, de aztán beindul a gomolyfelhő-képződés, és jöhet a felhőszakadás
- 07:43 Szárnyaló franciák, rettenthetlen mexikóiak és örömmámorban úszó norvégok – ez történt a világbajnokság 20. napján
- 07:34 Szinte minden kiderült a szeptemberben megjelenő iPhone-ról, miután kibertámadás érte az Apple beszállítóját
- 07:27 Havasi: Orbán nem az ukrán aranykonvoj, hanem a közel-keleti helyzet fokozódása miatt járt a TEK-központban március 5-én
- 07:04 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Egyre több vitát szülnek a szomszédok közt a kerti kamerák
- 06:58 Drágulnak a nem lakossági víz- és csatornadíjak
- 06:49 Megszűnik a paksi Fidesz-frakció
- 06:46 Egy brit szuper sportkocsit is lefotóztak a korrupciós ügybe keveredett Hungast tulajdonoscégének mélygarázsában
- 06:13 Trump szerint iparággá vált a várandós nők beutazása az Egyesült Államokba
- 06:02 „25 százalék elfolyik a talajba” – az infrastruktúra már nem képes kiszolgálni a kánikulai vízfogyasztást
- 05:56 Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének
- 05:45 Pokoli hőségek és porzó medrek – történelmi kánikulák és nagy magyar aszályok kvíz
- 18:12 A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- 20:53 Új helyettes államtitkárt nevezett meg Görög Márta igazságügyi miniszter
- 05:56 Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 02:32 Egy órás csúszás, egy félidő dominancia, szájeltakarásért kiosztott piros lap – így jutott a legjobb 16 közé Mexikó
- 19:40 Válaszolt a bíróság: Szabályos volt a felszámolási eljárás a Doktor24 ellen
- 21:25 Négyezer embernél nincs áram Kecskeméten
- 16:19 Három főt hallgattak ki gyanúsítottként a nagykőrösi fideszes polgármester luxusautója ügyében
- 16:03 Nem az a legnagyobb baj a Balatonnal, hogy kevés benne a víz
