Nagyvilág

Rengetegen meghaltak a harminc órán át tartó mogadishui terrorakcióban

Hassan Ali ELMI / AFP
Hassan Ali ELMI / AFP

Harminc órán át tartó küzdelem után szombat éjfélre véget ért a terroristákkal folytatott tűzharc a szomáliai főváros, Mogadishu Hayat nevű szállodájában, a biztonsági erők minden támadót megöltek, de sok civil is meghalt, és 117-en megsebesültek – közölték nevük elhallgatását kérő, magas rangú biztonsági és polgári tisztségviselők, később pedig Ali Haji egészségügyi miniszter.

A közkedvelt szállodát az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab iszlamista milícia tagjai támadták meg és foglalták el pénteken. Robbantásokkal hatoltak be az épületbe. A támadók számát az illetékesek nem közölték pontosan, de az AFP szerint legalább heten lehettek. Fültanúk szerint szombatra virradóan is több robbanás történt a szállodában, amikor a biztonságiak megpróbálták visszaszerezni az ellenőrzést a szálloda felett a fegyveresektől. A harcok során az épület nagy része megsemmisült. Vasárnap hajnalra kiderült, hogy a kommandósok is használtak robbanószert a magukat elsáncoló támadók ellen. A nyilatkozó biztonsági tisztségviselő szerint át kell vizsgálniuk az épület megmaradt részét, mert elképzelhető, hogy van még bent robbanószer.

Azon túl, hogy az incidens sok civil halálos áldozattal is járt, a biztonságiak az akció során százhat civilt – köztük gyerekeket – ki is tudtak menekíteni. Ali Haji egészségügyi miniszter később az állami tévével közölte, hogy az életüket vesztő civilek száma legkevesebb huszonegy, ez azonban csak a kórházakba szállított holttestek száma, mint mondta, mert elképzelhető, hogy további halottakat hozzátartozóik vittek el a helyszínről, és maguk eltemetnek. Egy rendőr úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a biztonsági erők tagjai közül tízen vesztették életüket.

Az al-Shabaab már rögtön a támadás után jelentkezett az terrorakció elkövetőjeként. Szóvivőjük, Abdiaziz Abu-Musab később azt állította a szervezet saját rádiójában, hogy jelentős veszteséget okoztak a biztonsági erőknek. Szomáliában a biztonsági helyzet rendkívül rossz, elsősorban az al-Shabaab merényletei miatt. A szervezet célja az iszlám törvények szigorú értelmezésén alapuló uralom megteremtése az országban. A szálloda elleni támadás az első jelentősebb incidens Mogadishuban, amióta Haszán Sejk Mohamud új elnök májusban hatalomra került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik