Amikor Donald Trump 2016-ban megszerezte a Republikánus Párt elnökjelöltségét, akadt egy nagy problémája. A párt egy része gyanakodva fogadta a New York-i milliárdost, aki nem arról volt híres, hogy a konzervatív értékek megtestesítője lenne, így hát kellett valaki, aki segít neki egyesíteni a pártot, összefogja a hezitáló konzervatív szavazókat, főleg a keresztényeket, akik nélkül esélye sem lett volna megnyerni az elnökválasztást.
Így jött a képbe Mike Pence, Indiana állam kormányzója, egy országos szinten alig ismert politikus, akit Trump annak ellenére választott alelnökjelöltjének, hogy korábban semmilyen kapcsolatban nem állt vele, és igencsak ellentétes személyiségek. Való igaz, hogy Pince mintapéldája a keresztény-konzervatív értékrendnek. Trump első közös interjújukban le is szögezte:
különbözőek vagyunk.
Míg Trump New Yorkban, egy ingatlanokkal üzletelő milliomos családban nevelkedett, és az üzleti életben szerzett nevet magának, Pence a középnyugati Indiana állambeli Columbus kisvárosában nőtt fel, középosztálybeli katolikus családban, és a jogi egyetem elvégzése után rögtön a politikai élet felé fordult: egy évvel a diploma megszerzése után képviselőjelöltként indult az 1988-as kongresszusi választáson, de kikapott, csakúgy, mint két évvel később.
Pence a kilencvenes években egy konzervatív, szabadpiaci elveket támogató kutatóközpont elnökeként kezdett el dolgozni, de nevét inkább egy sikeres rádióműsor vezetőjeként ismerhették meg az emberek. Trump szintén a médiának köszönhetően vált híressé: egyrészt a New York-i bulvársajtó révén, ahol az 1980-as évektől kezdve előszeretettel számoltak be az excentrikus milliárdos üzletember viselt dolgairól, majd a kétezres években a The Apprentice című reality-műsor vezetőjeként lett még ismertebb.
A 2016-os elnökválasztás előtt a konzervatívok nem véletlenül aggódtak amiatt, hogy Trump nem fogja elnyerni a keresztény szavazókat, hiszen életvitele éppen az ellenkezője volt annak, amit ők képviselnek. Háromszor házasodott, és második feleségével még akkor kezdett kapcsolatot, amikor házas volt, a jelenlegi feleségét pedig egy pornószínésznővel csalta meg, nem sokkal a gyermekük megszületése után.
Ezzel szemben Pence a hűséges férj mintaképe. Feleségével az egyetem alatt ismerkedtek meg, az ő hatására vált katolikusból evangelista kereszténnyé, aki nagyon komolyan veszi a hitét. Míg Trumpról tudni lehet, hogy szeret szép nőkkel mutatkozni, és egy ízben azzal dicsekedett, hogy kérdezés nélkül nyúl bele a bugyijukba, Pence vacsorázni sem ülne le egy nővel, ha nincs ott a felesége, és nem megy el nélküle olyan eseményre, ahol alkoholt szolgálnak fel.
A kívülálló és a politikus
Bár Trump már a nyolcvanas évek vége óta lebegtette politikai ambícióit, az üzleti világban töltötte egész életét, és éppen az volt egyik fő üzenete a 2016-os elnökválasztáson, hogy kívülálló, és emiatt ő a legalkalmasabb arra, hogy megreformálja a korrupt washingtoni politikát.
Pence viszont 2000-ben már sikeresen kampányolt, és beválasztották a washingtoni képviselőházba, ahol 12 évet töltött el mint a republikánus frakció egyik legkonzervatívabb tagja, és idővel a harmadik legmagasabb rangú republikánus képviselővé vált. A párt vezetése annyira megbízott benne, hogy rá akarták venni, induljon Indiana állam egyik szenátori helyéért, de neki más tervei voltak, és inkább a kormányzói tisztségére pályázott, amit 2012-ben meg is szerzett.
Akik végül Pence-nek köszönhetően mégis csak ott voltak Trump eredményváró buliján, amikor megnyerte a 2016-os elnökválasztást.
Az elvek nélküli populista és a hithű konzervatív
„Keresztény, konzervatív és republikánus, ebben a sorrendben” – így határozza meg magát Pence, aki mélyen vallásos, hithű konzervatívként vált ismertté karrierje alatt.
Ezzel szemben Trump volt már demokrata, független és republikánus is (1999-ben kijelentette, hogy a republikánusok az ő ízléséhez képest „őrülten jobboldaliak”), de a kétezres évek végéig jellemzően inkább a demokratákat támogatta pénzzel (2016-os ellenfele, Hillary Clinton szenátusi kampányaira például korábban több mint négyezer dollárt adott, valamint több mint százezer dollárt a Clinton Alapítványnak).
A konzervatívok számára kétséges volt az is, milyen álláspontot képvisel olyan, számukra kulcsfontosságú kérdésekben, mint az abortusz, a fegyverviseléshez való jog és a melegházasság. 2015-ben még olyan cikkek jelentek meg az amerikai sajtóban, amiben azt vetették fel, hogy Trump lehet a leginkább melegbarát republikánus, aki az elnöki címért indult, egy 1990-ben adott interjúban az összes drog legalizálását javasolta, támogatott egyes, fegyvertartást korlátozó intézkedéseket, az abortusz kérdésében pedig előbb nem volt álláspontja, majd abortuszpárti lett, igaz, végezetül abortuszellenes.
Pence esetében ilyen kérdések fel sem merülhettek. A jelenlegi alelnök következetesen ellenzi a terhességmegszakítást: képviselőként támogatott egy törvényjavaslatot, ami még nemi erőszak és vérfertőzés esetén sem engedélyezte volna az abortuszt, csak akkor, ha az anya élete veszélyben van, és kormányzóként az ország akkori legkeményebb abortuszellenes törvényét írta alá, amit később egy bíróság alkotmányellenesnek ítélt.
Kormányzóként országos botrányt okozott, amikor 2015-ben aláírta a „vallásszabadságot visszaállító törvényt”, ami kritikusai szerint lehetővé tette az üzleteknek, hogy visszautasítsák a melegek kiszolgálását. A felháborodás hatására végül visszatáncolt, és az evangéliumi keresztények csalódására belegyezett a jogszabály kiegészítésébe, amivel megtiltották az üzleteknek a melegek megkülönböztetését.
A nagy hangú és a csendes
Stílusukban sem lehetnének különbözőbbek: míg Trump buldózerként gázol át mindenen, Pence visszafogott, halk szavú, és szinte észrevehetetlen. Pont ez volt az a tulajdonsága, ami miatt megfelelő alelnökjelölt lett Trump mellett, aki egy megbízható segédet keresett, és nem olyasvalakit, aki elvonja róla a figyelmet. Pence-szel ezt meg is kapta: hűségesen állt ki mellette minden botránya alatt a választási kampány, majd az elnöksége alatt, miközben szinte teljesen a háttérben maradt.
A hírekben minden nap feltűnő Trumppal szemben róla alig lehetett tudni, hogy mit csinál. Jellemző rá, hogy a legnagyobb figyelmet akkor kapta, amikor néma szoborként ülte végig, ahogy Trump heves vitába keveredett a Fehér Házban a kongresszus két legmagasabb rangú demokrata vezetőjével.
Pence mindenesetre már a 2016-os elnökválasztás alatt teljesítette küldetését: megbízhatóan hozta Trumpnak a keresztény konzervatívok szavazatait. A hűségébe vetett bizalmat is kiérdemelte: Trump elnökségének négy éve alatt a tőle elvárt lojalitással állt ki az elnök mellett, a legnagyobb botrányai idején is. Nem kis részben abban bízva, hogy ezzel 2024-ben elérheti gyerekkori álmát, és ő lehet az Egyesült Államok elnöke. Ami egy olyan lehetőség, ami talán még jobban megrémíti az amerikai baloldalt, mint Trump elnöksége.
Kiemelt kép: Drew Angerer / Getty Images
