Nagyvilág

Ezért győzhette le Orbán a Néppártot

Merthogy átmenetileg győzelmet aratott, az nem kérdés. Az történt, ami szokott, amire az Európai Unió épül: semmi. Amit persze odahaza mindenki úgy magyaráz, mintha történt volna valami. A hatalom pedig a tagállamoknál marad.

Az Európai Unió létezésének egyik fontos oka, hogy úgy igazán nem történik benne semmi. Ez persze erős állításnak hangozhat, ugyanakkor az, hogy az Európai Szén- és Acélközösség, majd az Európai Unió ennyi ideig képes volt létezni, nagyrészt annak köszönhető, hogy irányíthatatlan.

Nyilván sokan elgondolkodtak már azon, hogy pontosan miért is van négy különböző elnöksége és három vezető szerve az Európai Uniónak. Ott a tanács elnöki posztja, a bizottság elnöki posztja, részben a parlament elnöki szerepe, valamint a soros féléves elnökség is. Ráadásul folyamatosan versenyez egymással a bizottság, a tanács és a parlament. Márpedig ez az állandó kötélhúzás egyrészt megakadályozza, hogy az Európai Unió valóban föderális állammá váljon, másrészt lehetővé teszi, hogy mindenki boldog legyen benne.

Európában a valódi hatalom továbbra is a tagállamok kezében van. Ezt azért nehéz beismerni, mert akkor azt is be kell, hogy Európát alapvetően ma is a francia-német tengely vezeti, időnként kiegészülve kisebb, de még mindig jelentős méretű és gazdasági erejű tagországokkal. Ezért született meg az EU kormánya, amelyre a vezetés látszatát át lehetett ruházni, miközben a valódi döntéseket a tagállamok hozzák, már csak azért is, mert ők adják a pénzt a működésre.

A parlamentre azért volt szükség, hogy a tanács által hozott, a bizottság által megszövegezett javaslatoknak demokratikus jóváhagyást biztosítson. Nem volt ez egyébként mindig így, hiszen a parlament tagjait nem olyan régóta választják az állampolgárok, korábban a tagállamok jelölték őket. Sőt, nyugodtan állíthatjuk, hogy a 2019-es európai parlamenti választás volt az első olyan, amelynek valódi politikai súlya volt, és tömegeket szólított meg.

Ez a hatalmi megosztás leveszi a felelősség terhét a tagállamokról, és magáról az unióról is. A szervezet sosem volt különösebben rugalmas, nehezen is lehetne ezt elvárni egy olyan intézményrendszertől, amely 500 millió állampolgárért felel. Politikai szempontból viszont nagyon ritkán történik benne bármilyen érdemi változás.

A győzelem lehetősége

Pont ez teszi lehetővé azt, hogy Orbán Viktor sorra megnyerje minden egyes csatáját, amit az unióban vív. Mert pontosan ez történt az Európai Néppárttal vívott küzdelemében is.

Orbán és az Európai Néppárt viszonya a Sargentini-jelentés elfogadásával romlott meg. A magyar kormánnyal szemben igen sok, jórészt már régóta hangoztatott kritikát megfogalmazó jelentést az EPP-frakció nagy része is megszavazta. Ezt a Fidesz árulásnak tartotta, a viszony pedig innentől kezdve folyamatosan romlott, leginkább a Néppárt balszárnyával, a liberálisabb északi tagállamok pártjaival.

Az igazi balhé akkor tört ki, amikor Orbán a választási kampányban plakátokra rakatta Jean-Claude Juncker arcképét. Az Európai Bizottság elnökével valójában nem volt különösebben rossz viszonya a magyar miniszterelnöknek, de Juncker a fideszes néplélekben tökéletesen személyesítette meg a Magyarországot előszeretettel megtámadó brüsszeli bürokratát. Ezzel csak egy probléma volt: Juncker a Néppárt egyik legfontosabb politikusa.

Merkelnek sem tetszenek Orbánék új plakátjai
A német kancellár Juncker melletti szolidaritását fejezte ki.

Ha a Fidesz árulásnak érezte, hogy a Néppárt egy része elítélte Magyarországot, az EPP ugyanígy reagált arra, hogy a magyar miniszterelnök a pártcsalád egyik fontos politikusa ellen kampányol. Ez már az Orbánnal mindig baráti viszonyt ápoló németeknek is sok volt. Az akkor még az Európai Bizottság élére pályázó, az EPP csúcsjelöltjeként kampányoló Manfred Weber legfontosabb politikai tesztje az volt, tud-e valamit kezdeni azzal a magyar kormányfővel, aki más politikusokhoz képest sokkal jobban érzi, hogy aktuálisan éppen meddig mehet el.

Manfred Weber. Fotó: Frank Hoermann / dpa Picture-Alliance / AFP

Webernek három kérése volt: a plakátkampány befejezése, a nyilvános bocsánatkérés és a CEU Budapesten tartása. Ebből Orbán másfelet teljesített. A plakátokon Junckert Frans Timmermansra cserélték, a bocsánatkérés megvolt, csak nem attól, akitől kellett volna, a CEU viszont Bécsbe költözött. Ez az, amit Orbánnal kapcsolatban gyakran pávatáncnak hívnak, és amiről akkor részletesen írtunk.

Túltolás

Ezután úgy tűnt, mintha Orbán kissé elszámolta volna magát. Már a német kereszténydemokratákat is elkezdte zavarni, hogy minden sajtótájékoztatón Orbánról kérdezik őket, ezért egy ideig úgy nézett ki, hogy a Fideszt kizárják a Néppártból. Ezt Orbán nehezen tudta volna otthon kommunikálni, ezért kilépéssel fenyegetőzött, ha nem hagyják, hogy a Fidesz saját magát függessze fel. Valójában az történt, hogy a Néppárt szavazott arról, hogy a Fidesz felfüggesztheti a tagságát.

A felfüggesztés egy olyan megoldás, amit csak az évtizedek óta az EU-ban tevékenykedő pártok tudnak kitalálni. Valójában nem történt semmi, maximum egy félmegoldás, a probléma megszüntetésének egy kevésbé kényes időszakra történő eltolása. A nyugati és északi konzervatív pártok otthon elmondhatták, hogy megregulázták Orbánt, a Fidesznek pedig maradt menekülőútja a hazai kommunikációban. Közben a gyakorlatban szinte semmi nem változott: a párt ugyan nem szavazhat az EPP belső ügyeiről, de az Európai Parlamentben ugyanúgy végezheti a munkát a pártcsalád tagjaként, ami jóval fontosabb az előbbinél, hiszen a párton belül egyébként is jórészt informális úton intézik az ügyeket.

A Néppárt vezetése felkért három korábbi fontos néppárti vezetőt, hogy készítsenek jelentést Magyarországról. A jelentéskészítés a politikai megúszás jól ismert módja, annyira, hogy komplett szkeccsek épülnek rá. Ez a jelentés is pont ilyen lett. A teljes szöveget csak az EPP elnöke láthatta, de a kiszivárgott információk alapján a három bölcs azt javasolta, hogy maradjon érvényben a Fidesz felfüggesztése.

Ez természetesen továbbra sem oldotta meg a problémát, ráadásul egy ideig úgy nézett ki, Orbán szerencséje rosszra fordul. Az EPP elnöke ugyanis az a Donald Tusk lett, aki a konzervatív politikusok közül talán a legrosszabb viszonyban van Orbánnal. Ez persze nem csak morális-értékrendi kérdések miatt van így: Tusk korábban lengyel miniszterelnök volt, és ismét az szeretne lenni. Legfőbb politikai ellenfele Lengyelországban viszont a magyar kormányfő egyik legfontosabb szövetségese, Jaroslaw Kaczynski.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Mit veszíthet Orbán a Néppárt nélkül?
A napokban kiderülhet, hogy a Fidesz elvesztette-e az összes olyan előnyt, amelyet a Néppárt adhat. Ha igen, tényleg megérheti inkább kilépni.

A két párt közötti huzavona tovább folytatódott, úgy tűnt, hogy februárban akár ki is zárhatják a Fideszt a Néppártból, de Orbán ügyesen kezelte a problémát. Bár a Néppárt konferenciáján nem vett részt, informális csatornákon keresztül nyilván több meghatározó politikussal is egyeztetett. Végül a Fidesz ügyét napirendre sem tűzték. Most úgy néz ki, egészen 2021-ig nem is döntenek majd a magyar kormánypárt sorsáról.

Megfordult a szél

Több dolog megváltozott ugyanis. A nagy német pártok mindig jó viszonyban voltak Orbánnal, de a CDU és a CSU az utóbbi években nagyon meggyengült. Miután az Angela Merkel utódjának szánt Annegret Kramp-Karrenbauer lemondott a pártelnökségről, három lehetséges utód jelentkezett be. Ezek közül a legesélyesebbnek Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke tűnik, aki leginkább a Merkel után üresen maradó centrumot szeretné betölteni, kissé konzervatívabb hangnemben. A másik esélyes Friedrich Merz, aki viszont jelentősen jobbra tolná a pártot. Az viszont, hogy Orbánt kizárják, senkinek nem áll érdekében.

Közben Szlovéniában megbukott a baloldali kormány, és Orbán legszorosabb szövetségeseinek egyike, Janez Jansa kerülhet kormányra. Ezzel az Európai Tanácsban is erősebbé válik a Néppárt és annak konzervatív vonala. Orbán eközben kommunikációs hadjáratba kezdett a Néppárt jobbszárnyának megnyeréséért. Egy olyan memorandumot küldött körbe a pártcsaládban, amelynek hivatalosan a vita generálása a célja.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Párt elnöke brüsszeli találkozójukon 2018. december 13-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A valódi cél inkább az, hogy a Fidesz a pártcsalád jobbszárnyának meghatározó tagjaként pozicionálhassa magát. A szövegben egyébként olyan állítások is szerepelnek, amelyek a Fidesztől kissé komikusan hatnak. Szóvá teszi például a párton belüli viták hiányát. Ezekből vagy egy évtizede nem láttunk a Fideszen belül egyet sem. A másik, hogy kinyilvánítja: a Néppárt eltolódott eredeti értékeitől, és a centrumba ment át, balrább, mint ahonnan indult. Ez az állítás azért vicces, mert amikor a Néppárt jobbról középre kezdett tolódni, Orbán Viktor és a Fidesz még a liberális internacionálé tagjai voltak, mint fiatal liberális demokraták. A világ változik, de a Fidesz ennek mindig csak az aktuálisan számára fontos mozzanatára fókuszál.

Azzal, hogy Orbán a politikai tektonika törésvonalainak változása miatt megússza a felelősségrevonást, pontosan az történik, amitől az Európai Unió még mindig létezhet: semmi. A helyzetet mindenki a saját politikai hasznára tudja fordítani, és nem történik jelentős politikai változás. A valódi hatalom még mindig a tagállamok kezében van, Orbán Viktor pedig ott ül annál az asztalnál, ahol a tagállamok döntenek.

Kiemelt kép: Aris Oikonomou / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.