Ha háborúról vagy politikáról van szó, az emberek egyetlen dolgot nem tudnak csak elviselni:
Pedig sokszor a tétlenség még mindig jobb válasz annál, mint amit tehetnénk. De a tétlenség ritkán része az újkori politikai vezetésnek. A cselekvés, a tenni akarás értékes, a türelem és a várakozás értéktelen. Ez pedig tökéletesen illeszkedik abba a vonalba, amit a vezetőinktől várunk.
Ami egyébként meglepő dolog. Ha egy rendszer – mint a kormányzat – jól működik, akkor a lehető legrosszabb dolog, amit tehetünk, hogy stressz alatt belenyúlunk. A válsághelyzetekre adott cselekvő reakciók sokszor még több kárt okoznak, mint a várakozás, hogy a felépített rendszer reagálhasson a kihívásokra.
Ez az állítás nagyrészt igaz a háborúkra is. A szíriai háború mostani helyzete nem jó, sőt, katasztrófa. Mégis az lehet Barack Obama egyik legnagyobb politikai öröksége (talán az Obamacare és a melegházasság elsöprő győzelmén kívül, bár utóbbihoz nem sok köze volt), hogy úgy döntött, nem vonul be Szíriába.
Cselekvő passzivitás
A hagyományos politikai passzivitással szemben azért Obama is cselekvőként vett részt a szír konfliktusban, de nem tette meg a végső lépést. Az amerikai légierő talán legcsodálatosabb pillanatai voltak az utóbbi évtizedekben, amikor amerikai rakétákkal lőtték az Iszlám Állam katonáit, miközben az elesés szélén álló Kobanit foglalták épp vissza a pesmergák.
Obama másik cselekvő reakciója az Iszlám Állam bombázásán kívül az volt, hogy elkezdte felfegyverezni a nem radikális felkelő csoportokat, akik az Aszad-kormány ellen harcoltak. Ez már kevésbé volt sikeres, már csak amiatt is, mert ilyen nem radikális felkelők nem léteznek Szíriában. Ebben a konfliktusban a legkevésbé vallási fanatikus csoport még mindig az Aszad-kormány, de velük más problémák vannak. Annyira nem volt sikeres a projekt, hogy végül egyre többen kezdték el mondogatni, hogy az amerikai hadseregnek a legpotensebb harcoló felkelőcsoportot kellene támogatnia Szíriában, akik pedig, dobpergés, a helyi Al-Kaida franchise, az Al-Nuszra Front.
Nem rohant
De Obama óvatos beavatkozása még így is sikeresebb volt, mintha egyszerűen lerohanta volna Szíriát. Bár ebben szerepe volt annak is, hogy Obama sokkal kevésbé érzi Amerikára nézve kötelezőnek, hogy rendet rakjon a világban, mint Bush vagy Hillary Clinton.
És ha már Clintonnál tartunk: nagy valószínűséggel ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ezért is egészen ijesztő az a tendencia, amit a Szíriával kapcsolatos politikája mutat. Clinton eddig is ismert héja volt, aki kifejezetten jó kapcsolatot ápolt a tábornoki karral, és a legtöbb döntésben aktív intervencionista vonalat vitt.
Miután a fél világot bejárták a képek a lebombázott Aleppóban szenvedő gyerekekről, Hillary javaslata a megoldásra az lett, hogy hozzanak létre egy úgynevezett No-fly, vagyis repüléstilalmi zónát Szíria nyugati részén, megakadályozva ezzel, hogy Aleppót tovább tudják bombázni. Ez egy iszonyatosan veszélyes ötlet, és hiába van annyira érte oda a politikai vezetés, még a hadsereg is ellenzi.
Nem béke, hanem agresszió
A repüléstilalmi zóna jelentése elsőre pozitívnak tűnik, mert megakadályozza azt, hogy mások bombázzanak egy bizonyos területet.
De ez csak elsőre tűnik így.
A repüléstilalmi zóna valójában azt jelenti, hogy egy adott ország egyszerűen nem engedi felszállni egy másik ország gépeit egy területen, vagy ha felszállnak, akkor lelövi azokat.
A szír háborúban alapvetően négy nagy oldal vesz részt:
- Az Iszlám Állam, aminek nincs légiereje.
- A felkelőcsoportok ezrei, akiknek szintén nincs légierejük.
- A kurdok, akiknek van légiereje, mégpedig az Egyesült Államok,
- Valamint az Aszad-kormány, aminek saját légiereje is van, és az orosz gépek is az ő oldalukon bombázzák a felkelőket.
Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egy amerikai légtérzár az Aszad-kormány és az orosz légierő gépei ellen irányulna. Ha pedig a kettő közül bármelyik megsérti a zárat, akkor azt a gépet le fogják lőni. Az még lehetséges, hogy egy szír kormánygép lelövésénél elkerülhetnék a háborút, de láttuk, hogy akkor is majdnem háború tört ki, amikor a török légvédelem szedett le egy orosz vadászgépet.
Oroszország nem fogja elviselni, hogy az amerikaiak rájuk erőltessék az akaratukat és ne hagyják felszállni a gépeiket. Egy ilyen légtérzár teljesen egyértelmű provokáció lenne Oroszország felé, akik nyilvánvalóan megsértenék azt.
Ráadásul a légtérzár kialakításához körülbelül hetvenezer amerikai katonát kellene Szíriába telepíteni, ami majdnem annyi, mint ahányan a nagy létszámbővítés előtt Afganisztánban voltak. Ez szimpla megszállás lenne, felszíni szövetségesek nélkül.
A légtérzár működéséhez pedig le kellene rombolni a szír kormány elég fejlett légvédelmi rendszerét. Ez a rendszer a nagyvárosok lakott területeire van telepítve, és civilek ezreit ölné meg, ha elpusztítanák. Ezt egyébként maga Clinton is a hátrányok közé sorolta.
És a légtérzár – amellett, hogy nem jelentene megoldást a háborúra – még mindig nem adna választ arra az amúgy elég fontos kérdésre, hogy mit is akar a Nyugat Szíriában. Mert ezt továbbra sem találták ki. Nincs olyan oldal, akit támogathatnának:
- a felkelők nagy része szélsőséges szunnita,
- az Aszad-kormányt már korábban is elvetették,
- a kurdokat a térségben lévő legfontosabb szövetséges, Törökország gyűlöli,
- az Iszlám Államot pedig említeni sem érdemes.
