Nagyvilág

Kim Dzsong Un „megkoronázását” jelentheti a jövő hétvégi pártkongresszus

Az optimista forgatókönyv szerint alábbhagy a nukleáris kardcsörtetés, és a gazdasági fejlődésre összpontosítanak Észak-Koreában.

Fordulóponthoz érkezik a jövő hétvégén Kim Dzsong Un uralma – négyévnyi, kivégzésekkel tarkított hatalmi harc után bebetonozhatja hatalmát a Koreai Munkapárt kongresszusán. A 33 éves „Bölcs Vezér” még meg sem született az utolsó kongresszus idején, 1980-ban – emlékeztet az AFP hírügynökség, amely a szöuli Yonsei egyetem Észak-Korea-szakértőjét kérdezte a kongresszusról.

Valójában Kimnek szól

John Delury szerint Kim Dzsong Unnak nagyon sokat jelent ez a kongresszus, itt demonstrálhatja, hogy mindenki az ő utasításai szerint cselekszik. Az AFP egyenesen a diktátor koronázási szertartásának nevezi az eseményt. „Névleg ez a kongresszus a párté, de valójában Kimnek szól” – mondta a szakértő.

Kim Dzsong Il 2011-ben bekövetkezett halála után sokan kételkedtek benne, hogy a svájci iskolát végzett fia helytáll az észak-koreai politikai életben. Ugyanakkor Kim Dzsong Un kegyetlenül leszámolt a pártban, a kormányban és a hadseregben is azokkal, akikről úgy gondolta, nem elég hűségesek hozzá, még saját nagybátyját és politikai mentorát, Csang Szongtheket is kivégeztette.

Újabb rakétakísérlet jöhet

Míg Kim Dzsong Il politikáját az jellemezte, hogy mindenek elé helyezte a hadsereget, Kim Dzsong Un a gazdasági fejlődést párhuzamba állította a nukleáris fegyverkezéssel. Eddig azonban inkább az atomfegyverek tekintetében sikerült eredményt elérni. Victor Cha, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának Korea-szakértője szerint az volt a cél, hogy a kongresszusnak már úgy menjenek neki, hogy komoly nukleáris elrettentő erővel rendelkezik az ország.

Ugyanakkor az elmúlt hetekben kínos kudarcot vallottak az észak-koreai közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta-tesztek, így a jövő héten még lehet arra számítani, hogy újabb kísérletet hajtanak végre, rohamtempóban a hétvégi tanácskozás előtt.

Új irány

A jövő hétvégi kongresszusra vonatkozó „optimista” forgatókönyv szerint Kim Dzsong Un politikája a működőképes nukleáris elrettentő erő birtokában új irányt vehet, és a gazdasági fejlődésre koncentrálhat. A „bölcs vezér” még 2012-ben, az első nyilvános beszédében arra tett ígéretet, hogy az észak-koreaiaknak soha többé nem kell meghúzniuk a nadrágszíjat, és újévi beszédeinek is központi eleme az életszínvonal emelése, bár az elemzők hangsúlyozzák: az ennek érdekében tett konkrét intézkedésekről soha nem beszél.

A jövő heti kongresszusra egészen biztosan oda fog figyelni Kína is, mint Észak-Korea legközelebbi szövetségese. Adam Cathcart, aki a kínai-észak-koreai viszony kutatója, arra számít, hogy ha a retorika átterelődik az életszínvonal-növelésre, és a nukleáris kardcsörtetés helyett békésebb hangot ütnek meg, azt Kína enyhülésnek fogja fel, és nagyobb együttműködési hajlandóságot mutat az újonnan kinevezett, feltehetően fiatalabb és pragmatikusabb észak-koreai tisztségviselőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik