A gazdaság, a társadalom és az állami intézményrendszer korrupciós fertőzöttsége alapján állított fel rangsort a Transparency International (TI). A vizsgálat pontszámokat rendelt az eredmények mellé: az egyáltalán nem korrupt ország 100, míg a teljesen korrupt 0 pontot kapott – tájékoztat az MTI.
Dánia a legtisztább
A TI infografikájából egyértelműen kiderül: Dánia számít a legkevésbé korrupt országnak, míg a legrosszabb pontszámokat Afganisztán, Észak-Korea és Szomália kapták, az átlag 43 pont. Magyarország a maga 54 pontjával a rangsor 47. helyén végzett. A 177 ország 70 százaléka ért el 50 pont alatti értéket.
A korrupcióellenes harc fokozását ígéri az új elnök
Vasárnap választották a TI új elnökévé José Ugaz perui jogászt, aki hazája miniszterelnöke, Alberto Fujimorival szemben az emberi jogok megsértése, vesztegetés és hatalommal való visszaélés miatt folytatott eljárás vezetőjeként vált széles körben ismertté – jelentette az MTI ma reggel. A berlinben megválasztott perui szakember, a TI perui szervezetének volt vezetője saját hazájában is keményebb fellépést sürgetett – nemcsak azok felelősségre vonásában, akik országuk kárára gyarapítják vagyonukat, hanem azon mechanizmusok ellen is, amelyek lehetővé teszik mindezt. Pályafutása során José Ugaz több korrupcióellenes ügyet is sikerrel zárt le.
A szervezet által sürgetett irányváltást mutatja az is, hogy alelnökké választották Jelena Panfilovát, a politikai jogok kérlelhetetlen harcosát, a TI orosz képviseletének vezetőjét.
A TI idei közgyűlésen a résztvevők határozatban szólították fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy hozza nyilvánosságra a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölésével kapcsolatos korrupciós vizsgálat anyagát. A FIFA megtagadta a kérést.
Itthon tavaly váltottak
Ahogyan korábban hírt adtunk róla: 2013. június 1-től Martin József Péter vezeti a korrupcióellenes civilszervezet magyarországi tagozatát. Akkor így fogalmazott a magyar vezető: „Fontos, hogy folytassuk azt az alapos és szerteágazó munkát, amit a Transparency International elkezdett, a korrupciónak ugyanis óriási gazdasági és társadalmi költségei vannak. A méltányosabb és versenyképesebb Magyarországhoz átláthatóbb viszonyokra van szükség.”