Nagyvilág

Tilos a twitterezés Törökországban

A török hatóságok leállították a hozzáférést a közösségi portálhoz pénteken.

A felhasználók jelentős része belépéskor csak a távközlési hatóság üzenetét láthatta, amely szerint bírósági döntések alapján a hozzáférést megtagadják.

Erdogan kormányfő – egy kampányrendezvényen – azt követően intézett kirohanásokat egyebek között a Twitter, a Facebook és a YouTube működtetése ellen, hogy azokon olyan információk jelentek meg lehallgatott telefonbeszélgetésekről, amelyek őt személyesen is érintetté tették egy korrupciós botrányban. A miniszterelnök szerint a felvételek nem valódiak.

Törökországban a jövő hét végén helyhatósági választásokat tartanak, és a kormány szerint a közösségi portálokat ellenzéki csoportok a lejáratására használják.

Erdogan hivatala közleményt adott ki, amelyben azt emelte ki, hogy a Twitter nem tett eleget azoknak a kéréseknek, hogy távolítson el bizonyos linkeket.

Gyökerestül tépik ki

A Twitter azt közölte török használóival, hogy mobiltelefonon, sms formájában továbbra is tudnak üzeneteket küldeni. Hivatalos nyilatkozatot mindazonáltal a San Franciscó-i székhelyű cég nem adott ki, és csupán annyit közölt, hogy egyelőre vizsgálja a helyzetet.

Az Európai Bizottság távközlési felelőse, Neelie Kroes szinte azonnal reagált a török tilalomra, mégpedig stílusosan Twitter-oldalán. A holland biztos “alaptalan, értelmetlen és gyáva” lépésnek minősítette a közösségi oldal blokkolását, amelyet szerinte a török nép és a nemzetközi közösség cenzúraként értelmez.

Török közösségi fórumokon éjszaka számos olyan üzenet jelent meg, amelyekben a vezetést az internet szigorú ellenőrzése miatt az iránihoz vagy az észak-koreaihoz hasonlították.

Recep Tayyip Erdogan csütörtök este azt is kijelentette, hogy a közösségi oldalak betiltásával kapcsolatban nem érdekli a nemzetközi közösség véleménye. “A Twittert és a hasonló dolgokat gyökerestül fogjuk kitépni. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit szól hozzá a nemzetközi közösség. Mindenki meglátja majd, hogy milyen erős a török köztársaság” – idézte a miniszterelnök szavait korábban az Anadolu hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik