Az amerikai diplomáciában bevett szokás, hogy a mandátuma vége felé járó elnök egy nagy nemzetközi dobással akarja magát „emlékezetessé” tenni. Ez George W. Bush számára különösen fontos, hiszen az Egyesült Államok elnöke ritkán volt nemzetközileg annyira népszerűtlen, mint ő, köszönhetően az iraki konfliktust övező kommunikációnak. Bár a Fehér Ház az iraki helyzet javulásáról beszél, tartós békéről még sokáig szó sem lehet. A biztonsági helyzet Afganisztánban is rosszabbodik. Ezek után egy újabb terepet kellett keresni az „eredményhez”, és ez lett a Közel-Kelet. Az elnök így meglátogatta Izraelt, a Palesztin Hatóságot, Kuvaitot, Bahreint, az Egyesült Arab Emirátusokat, Szaúd-Arábiát és Egyiptomot.
Izrael: egy „belpolitikai” cél
Ráadásul a békefolyamat előmozdításával az elnök jó pontokat tudna szerezni a demokratákkal szemben hátrányban lévő republikánus elnökjelölt párttársaknak is. Ugyanis az Egyesült Államok lakosságának két százalékát kitevő, ám a magasabb szavazási kedvnek köszönhetően általában a választópolgárok 4-5 százalékát alkotó és Izrael iránt érzékeny amerikai zsidóság szavazatai különösen sokat számítanak olyan kulcs államokban, mint Kalifornia, Florida, vagy New York. (Bush újraválasztását többek között annak is köszönhette, hogy a tradicionálisan demokrata zsidóság a 2000-es 19 helyett 2004-ben 35 százalékban támogatta).
Az elnök útjának legfontosabb újdonsága az volt, hogy hangsúlyosan beszélt az életképes palesztin állam létrehozásának szükségességéről, az 1967-es Hatnapos háború következményeit megszállásnak nevezte, továbbá szükségesnek tartotta a ciszjordániai ellenőrzőpontok és illegális zsidó telepek felszámolását. Mindezek hangoztatása egy amerikai elnöktől fontosnak hat, de a palesztin államra azért is szükség van, hogy garantálva legyen az igazi szövetséges, vagyis Izrael biztonsága és zsidó jellege, ahogyan ezt az amerikai elnök egyértelművé tette a holokauszt áldozatainak emléket állító Yad Vashem emlékmúzeum előtti beszédében.
Nem Bush-hoz igazodik a béke
Bizonyára sok elemző elgondolkodik azon, hogy alighogy Bush továbbutazott, Izrael palesztin rakétatámadásokat megtorló katonai akciókba kezdett Gázában. Szintén Izrael az, mely az általa is aláírt Annapolisi Egyezményt áthágva újabb zsidó telepek építésére írt ki tendert Jeruzsálem körül. Mindezt teszi arra hivatkozva, hogy egyes palesztinok folytatják Izrael-ellenes terrorista akcióikat, ami szintén tény.
Bush amerikai és Mubarak egyiptomi elnök – közös célok? (Fotó: MTI)
Vagyis a helyi mókuskerék forog tovább, előrevetítve: kétséges, hogy a két fél a béke megteremtésével figyelembe veszi-e Bush mandátuma lejártának időpontját. Ugyanakkor ne zárjuk ki: ha egy olyan folyamat indul el, mely valóban egy palesztin állam létrehozásával hozzájárul egy biztonságos Izraelhez, és mindezt egy következő amerikai elnök továbbviszi, akkor a vizit nem nevezhető feleslegesnek.
—-A „gonosz” Irán—-
Körútjának második felében Bush Irán-ellenes koalícióba akarta tömöríteni a Perzsa-öböl térségének királyságait. Az amerikai képlet egyszerű: Teherán atombombát akar és ezzel hegemóniára tör a térségben, ráadásul meg akarja semmisíteni Izraelt. Csakhogy az elnöknek szembesülnie kellett azzal, hogy a térség államai számára – melyek valóban aggódnak az iráni befolyás növekedésétől – a kérdés összetettebb. Erre utal a szaúdi külügyminiszternek közvetlenül az elnök elutazása után tett kijelentése: ők nem akarnak háborút Iránnal.
Ráadásul Bush azt sem tudta elérni, hogy az arab királyságok a kőolaj-kitermelés növelésével csökkentsék az árat, amivel komoly bevételi forrásoktól lehetne megfosztani olyan, az Egyesült Államok számára rivális államokat, mint Irán, Oroszország és Venezuela.
Nem mindenki örült a körútnak – tüntetõk kísérték (Fotó: MTI)
Az amerikai elnök látogatásával párhuzamosan Nicolas Sarkozy francia elnök az Iránnal szemben fekvő Egyesült Arab Emirátusokban egy francia katonai bázis létrehozásáról kötött megállapodást, ami arra utal: a teheráni kormányzattal kapcsolatos aggodalmak ügyében Washington sokkal inkább egyeztet európai szövetségeseivel, mint az iraki konfliktus idején.
Irán belülről is megdőlhet
Mindezek ellenére közismert: Európa mással is kalkulál. Ahmedinezsád iráni elnök belülről is megbukhat. Ennek legfőbb oka, hogy a kőolaj magas árának köszönhető évi 60 milliárd dolláros bevétel ellenére az iráni gazdaság kaotikus állapotban van, az infláció elérte a 19 százalékot, a munkanélküliség a 20-at. Mindez belső elégedetlenséget okoz, ami előrevetítheti, hogy a márciusi törvényhozási választásokon többségbe kerülhet a szintén vallási alapon álló, ám nemzetközileg pragmatikusabb ellenzék.
A jelenlegi iráni vezetés egyetlen „aduja”, hogy az iráni atomprogram és az amerikai fellépés elutasítása a nemzeti büszkeség tárgyává lett. Vagyis nem biztos, hogy célravezető most Irán-ellenes nemzetközi körutat tenni. Arról nem is beszélve, hogy Teherán ügyesen kihasználja azt az amerikai hírszerzési értesülést, amely szerint az ország 2003-ban felhagyott a katonai atom-programjával. Az iraki háború idején tapasztalt visszaélés a titkosszolgálati értesülésekkel azonban óva inti a közvéleményt, amely immár óvatosabban bánik a CIA-tól jövő hírekkel. Mindezeket figyelembe véve, talán megállapítható: az iráni ügyeket sokkal inkább befolyásolni fogják a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése és az iráni választások, mint Bush útja. Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a Fehér Ház következő gazdájának.
