Külföld

Nincs remény az iráni változásra – interjú a volt iráni nagykövettel

admin
admin

2007. 10. 25. 06:41

Az 1979-es iszlám forradalom előtt Irán az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese volt a Közel-Keleten, most azonban egyre nagyobb esélye van egy háborúnak kettejük között. Irán is változik: a lakosság egyre kevésbé támogatja már a jelenlegi politikát. Míg az ország egyre közelebb jut a nukleáris fegyverekhez, nem egyértelmű, hogy ez mekkora veszélyt jelent. A FigyelőNet interjúja Venczel Istvánnal, a közelmúltban hazatért nyugalmazott iráni nagykövettel.

A terror elleni háborúban Iránnak és az Egyesült Államoknak hasonló érdekeik vannak Irakban, Afganisztánban. Ilyek a béketeremtés, a stabilizáció és a szélsőségesekkel szemben való fellépés szükségessége. Miért nem állnak kapcsolatban ezt rendezni?

Ehhez más felfogásra lenne szükség. Egyes vélemények szerint annyira nagy a keserűség a két halmozódott fel mindkét országban, hogy egy egész generációnak el kell múlnia ahhoz, hogy újra aktivizálni lehessen a kapcsolatokat. A közös érdekek remélhetően előbb-utóbb háttérbe fogják szorítani a kölcsönös gyanakvást és ellenségeskedést. Valószínűleg nem vagyunk már nagyon messze ettől. Korábban, 2001-2002 között Afganisztán, a közelmúltban pedig Irak kapcsán már láthattunk bizonyos kapcsolatfelvételt a két fél között. Való igaz, néhányan, akik problémát jelentenek Amerika számára, Iránnak is gondot okoznak. Konkrétan a tálib rendszerről és az al-Kaidáról van szó. Velük hagyományosan Irán sem volt jóban. Inkább a Hezbollahhal és a Hamasszal ápol szoros baráti viszonyt, és valószínűleg vannak más csoportok is, amelyekkel együttműködik. Hogy pontosan kiket támogat Irán, azt homály fedi.

Irán azt állítja, hogy a nukleáris tevékenysége jogi keretek között zajlik. Ennek ellenére a nemzetközi közösség bünteti az iszlám államot. Irán nem vásárolhat fegyvert, nem kaphat kölcsönt és pénzügyi segítséget, kereskedelmi korlátozásokat vezettek be. A nukleáris program miatt kivetett ENSZ-szankcióknak van bármilyen hatásuk?

A szankciókat nem lehet alábecsülni. Irán nem rokkant bele, de maga a tény, hogy szankciókat fogadtak el ellene, kedvezőtlen következménnyel járt üzleti körökben. A nemzetközi ügyletekhez nehezebben kapnak hiteleket, hitelekhez garanciát. A további szankcióknak még érezhetőbb hatásuk lenne. Irán nem olyan erős ország, hogy az egész nemzetközi közösséggel sikerrel szembe tudjon szállni. Azt viszont nehéz megjósolni, hogy egy sarokba szorított pozícióban iráni részről hogyan reagálnának. Természetesen egyetlen opció sem hasonlítható össze a tárgyalásokkal. Az lenne a legjobb. Igaz, az irániak nem könnyű partnerek, de a diplomácia eszközeit még távolról sem használták ki.



Venczel István évekig volt nagykövet Iránban



Mi változna, ha Irán szert tenne nukleáris fegyverre? Jelent-e veszélyt egy nukleáris Irán?

Iránnak a nukleáris technológia terén az elmúlt években elért sikere figyelemre méltó, s tükrözi azt az iráni törekvést, hogy az országot egyfajta középhatalomként ismerjék el. Ehhez elég lenne a békés célú technológia birtoklása. Az előző iráni kormány még az azt igényt fogalmazta meg, hogy az urándúsítást kutatás- és fejlesztési céllal végezhessék. Ezt akkor a legfontosabb nemzetközi tényezők elutasították, mondván, már egy kismértékű dúsítás is veszélyes lehet, hisz nem lehet garantálni, hogy ez a tevékenység megmarad az említett szinten.


Az irániak mégis folytatták a nukleáris fejlesztést, és ma már közelednek a polgári célra alkalmas ipari méretű dúsítás felé. Az idő múlásával tehát Teherán egyre közelebb kerül a teljes nukleáris ciklus birtoklásához szükséges kapacitás kiépítéséhez.
Ha Irán ezt a képességét nukleáris fegyver létrehozására használná (amit egyébként ők minden alkalommal tagadnak), arra számos állam a hivatalos iráni külpolitika egyes szélsőséges megnyilatkozásai tükrében is tekintene, és részükről komoly aggodalmat váltana ki. Nem kizárt, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tennének. Más országok pedig követnék az iráni példát és ők is felgyorsítanák nukleáris fejlesztéseiket. Mindez nemcsak egy újabb fegyverkezési versenyhez vezethet, hanem a nemzetközi helyzet is egyre feszültebbé és veszélyesebbé válna.

És ha már a szervezeteknél tartunk, az amerikai képviselőház által terrorszervezetnek nyilvánított Forradalmi Gárdával mi a helyzet?

A Gárda az iráni fegyveres erők legjobban szervezett és felszerelt része. Különböző fegyvernemekkel rendelkezik, van légierejük, ők biztosítják a nukleáris programot, gazdasági tevékenységet folytatnak, behálózzák az egész országot. Iránban állítólag van olyan törekvés, hogy az Iszlám Gárda, annak hívei közvetlenebb beleszólást kapjanak az ország irányításába. Ahmadinezsád elnök kormányában például majdnem mindenki szoros kapcsolatban állt korábban a Gárdával, amely nem áll szemben a papsággal, hisz a vallási vezető felügyelete alatt működik.


Iránban lesz a következő háború?

A múlt század második felében egészen 1979-ig Amerika legfőbb szövetségese Irán volt a Közel-Keleten. Az országot Reza Pahlavi sah vezette, és Törökországéhoz hasonló szekuláris rendet és modernizációt képzelt el országa számára. Ennek ellenére népe szegényedett és megszenvedte a sah terrorját. 1979-ben az iszlám köntösében jelent meg az ellenállás, amely a forradalomhoz vezetett. Teheráni diákok megtámadták az amerikai követséget és annak dolgozóit 444 napig tartották fogva. Khomeini ajatollah beszédeiben elítélte a nyugati befolyást és az Egyesült Államoknak a „Nagy Sátán” nevet adta. Az 1980-ban kitört iraki-iráni háborúban az USA hivatalosan Szaddam Husszeint támogatta. Iránban közben papi hatalmon alapuló rendszer, teokrácia alakult ki, amelynek vezetője egyszerre a vallási és a világi élet (például a hadsereg) irányítója is egyben. A konfliktus másik forrása Irán ’50-es évek óta tartó atomprogramja. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy atomfegyver kifejlesztésére törekszik, míg Irán tagadja ezt, és azzal vádolja Washingtont, hogy egy Irán elleni támadás a végső célja, az olaj miatt. Teherán joggal érzi az amerikai fenyegetést: a szomszédos Irakban és Afganisztánban százezres nagyságrendben állomásoznak amerikai katonák, Törökország NATO-tag amerikai bázisokkal, Pakisztán és a Perzsa-öböl túlpartján lévő Szaúd-Arábia pedig az amerikaiak szövetségese, vagyis Irán teljesen be van kerítve.


—-Marad a rendszer—-

Mit szeretne Irán Irakban? Teokráciát, Irán-barát kormányt, vagy megfelel neki a jelenlegi instabil helyzet?

Irán nem ismeri el, hogy teokráciát akarna létrehozni Irakban. Az államforma megválasztása az iraki nép joga. Irán nyilvánvalóan egy vele jó kapcsolatban lévő szomszédot szeretne. De nagy kérdés, hogy milyen erős legyen Irak. Amióta létrejött a független Irak, nem jellemző a nagy barátság a két országra. Irak mindig egyfajta ellenpólus volt Iránnal szemben, ami természetesen tükrözte a hagyományos arab-iráni rivalizálást is. Naivitás azt gondolni, hogy az iraki síiták az irániak alá akarnak tartozni és aszerint cselekedni, ahogy Teheránban szeretnék. Az más kérdés, hogy Iránnak nagy támogatottsága van Irakon belül, és erre tudatosan épít. De hogy a síita szolidaritás mire elég, azt nem lehet tudni. Arra valószínűleg nem, hogy kiszolgálják Iránt. Iránnak ettől függetlenül komoly adui vannak a térségben, de az nem sejthető, melyiket mire használja majd fel. Félni vagy megijedni nem kell tőlük, de lebecsülni sem szabad őket.

Az országban, de elsősorban a városokban az elmúlt 25 év alatt sok minden fejlődött, de egyes adatok szerint a szegénységi küszöb alatt él az ország 40 százaléka, míg a munkanélküliség az irániak becslése szerint 15 százalékos. Mi lesz ennek a hatása?

Megdöbbentő adatok. Sajnos nehéz pontos képet alkotni az ország valódi helyzetéről. A városokban sok minden fejlődik, de a vidékről nem lehet tudni igazán, pedig ott él a népesség nagyja. Az azért látszik, hogy Iránnak még mindig jelentős bevétele van az emelkedő olajárak miatt, amivel működtetni tudják az országot. Ahhoz, hogy függetleníteni lehessen a gazdaságot a kőolajbevételektől, és hatékonyabban funkcionáljon, az eddigieknél radikálisabb reformokat kell véghezvinni, ami megszorítást is jelent. Nagy kérdés, hogy ki és hogyan vállalja ezt és tudja befolyásolni a vidéki lakosságot. A városi lakosság, a fiatalok és a nők nagy része ellenzi a jelenlegi politikát. Hiába vannak például a nők beszorítva a csador mögé, nem lehet tudni, mi van a fejükben. Ha elmennek szavazni, a szavazófülkében egyedül vannak. Meglátásom szerint Ahmadinezsád elnököt nem választják meg még egyszer, ami persze nem jelenti a rendszer változását is.

A politika felől közelítve a kérdést, Iránt jelenleg egyetlen, választott vallási vezető irányítja. A gazdaságot tekintve a fő bevételi forrás az olaj, amit azonban nem osztanak el igazságosan. Nő az infláció, a szegénység és az egyenlőtlenség. Eljön-e az az idő, amikor akkora lesz az elégedetlenség, hogy mindenképpen reformokra lesz szükség? Ennek hiányában legitim tud-e maradni a rendszer?

Egyelőre a változások, köztük lényegesek is, a rendszeren belül történhetnek, amit különböző színezetű politikusok váltakozó előtérbe helyezésével valósít meg a rendszer. Például akik a Khatami-kormányzatban jelenős szerepet játszottak, azokat nem tüntették el, hanem kaptak vezető pozíciókat például kutatóintézetekben, különböző állami szervezetekben. Magát a volt elnököt is folyamatosan mozgatják, külföldi missziókat teljesít. Itt mindenki ugyanannak a drámának a szereplője.

Tehát ennek az iszlám rendszernek sem – eleve esélytelen – forradalommal, sem alkotmányosan nem lehet véget vetni?

Amíg a „velajet-e fakíh” intézménye, azaz a legfelső vallási vezetés uralma működik, addig nem. Ez teljesen egyedi, iráni megoldás, amely például a szunnitáknál nem létezik, de az iraki síitáknál sem. Hogy meddig tudják fenntartani a rendszert, azt nem lehet megjósolni, de a rendszer megdöntésének nem látom esélyét, a reformok és a változások azonban nemcsak lehetségesek, de szükségesek is. A rendszer gyorsan közelgő végében hinni nem lenne reális.

De a fiataloknak az alapvetésekkel van bajuk, az iszlám szigorával.

A fiatalok jelentős részéről beszélhetünk ebben a vonatkozásban, de másokról is. A rendszer keretein belüli túlélésnek a technikáját már kitalálták, például Kelet-Közép-Európában, mert hiába voltak itt ideológiák meghirdetve, ez valahogy nem csorgott le az emberek szintjére. A társadalom fölülírta a hitvallásokat. Khatami idején például Iránban is megvoltak törvények, a korlátozások, de a megvalósításuk rugalmas volt. Az is erjesztően hat, ha a tömegek megérzik, hogy enged a szorítás, és enyhülés következik.

Van-e annak esélye, hogy egy külföldi beavatkozás radikalizálja a fiatalokat és a rendszer ellen fordítja őket?

Ezt pontosan nem lehet előre látni. Az irániak vannak annyira nacionalisták, hogy egy ilyen lépés talán pont az ellenkezőjét érné el. Egy fellépésnek nem lehet az a célja, hogy Iránon belül bármit is katalizáljon, még akkor sem, ha nyilvánvalóan lennének olyan erők, akik megmozdulnának a rendszer ellen.

Egy esetleges támadás magában hordozza azt a lehetőséget, hogy utána Irakban, Afganisztánban, Libanonban erőteljesebb lesz a nyugatellenes tevékenység?

Remélhetőleg ilyen akcióra nem kerül sor. Annak nemzetközi következményeit is nehéz pontosan felmérni. Az iráni katonai stratégiából következik azonban, hogy támadás esetén különböző helyeken kell visszavágni az ellenségnek ott, ahol az esetleg egyébként is nehézségekkel küszködik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.