FN
Drágább kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) számíthatnak az idei kampányban azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek. Sokan viszont jobban járhatnak.
A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát – mondta Varga Mihály, aki szerint november elején az Országgyűlés elé terjesztik saját javaslataikat.
2013. 10. 28. 11:58
A boltot mégsem kell bezárni. Pedig a csempészcigi nemcsak az adóbevételt csökkenti, de az egészségre is károsabb lehet.
2013. 10. 28. 11:53
A folyamatosan változó szabályozás ellehetetleníti a kisebb vállalkozásokat, amelyek a feketegazdaságba kényszerülhetnek.
Az Országgyűlés elé került a szerencsejátékról szóló törvényt módosító javaslat.
2013. 10. 26. 19:22
A 2011-es szinthez képest 7,5 milliárd forinttal csökkent a magyar lakosság gyógyszerkiadása. Az egészségügyi államtitkár úgy véli, ennél még nagyobb megtakarítást is el lehet érni.
2013. 10. 26. 15:47
Benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó új mentőcsomagját. Az átfogó tervezetben külön foglalkoztak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem.
2013. 10. 26. 14:45
Bosszantó, ha valakit nem hívnak vissza az első állásinterjú után. De van egy jó hírünk Ennek alapvetően öt oka lehet, és egy kis odafigyeléssel mind az ötöt ki lehet küszöbölni.
Harmadával kevesebb húst eszünk, mint 1989-ben. Az elszegényedés jele lenne? - tesszük fel a kérdést e heti bevásárlókosarunkban.
2013. 10. 26. 09:32
19 szál több mint ezer forintért. A dohánytermékek adójából több folyt be az államhoz, közben csökkent az eladott mennyiség.
- 13:22 Zsiday: még egy egyetemista is össze tudna rakni 3 százalék körüli növekedést Magyarországon
- 13:15 11 év után azonosították a golfütős gyilkost: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Bordás Renátó ellen
- 13:11 Megtépett és elvert három nő egy anyát az óvodában
- 12:43 Rendkívüli ülés a parlamentben a rendkívüli hideg miatt
- 12:39 Schóbert Norbi baltával verte szét a gyerekei játékkonzoljait: „Réka azt mondta, egy állat vagyok, beadja a válást”
- 12:29 Válasz Online: A választásokig blokkolhatja az EU Orbánék ezermilliárdos hitelkérelmét
- 12:20 Pálfi György tyúkos filmjével indul a Magyar Filmszemle
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 11:58 Elfogtak egy toplistás magyar bűnözőt Németországban
- 11:56 Megnyerte első Grammy-díját a dalai láma
- 11:52 Fordulat az időjárásban: tavaszi meleg jön két napon belül
- 11:47 Így mentették ki a fogságból a katonáikat az ukránok
- 11:45 Rástartolt az Auchan a 13. és 14. havi nyugdíjjal gazdagodókra, mit lépnek a többiek?
- 11:28 171 drónt eresztett Ukrajnára Moszkva, vészhelyzeti áramkimaradások vannak az országban
- 11:17 Tom Cruise kiköltözött 16 milliárd forintot érő londoni lakásából, miután machetés tolvajok garázdálkodnak a környéken
- 07:40 Van a villantós szett, és van az, amit Chappell Roan fölvett a Grammy-gálára
- 06:44 Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 10:36 A csokornyakkendős Bad Bunnytól a tollkosztümös Lady Gagáig – a Grammy-gála képekben
- 10:30 Szakadnak a tőzsdék, zuhan az arany és az ezüst ára Trump bejelentése után
- 07:25 Orbán Viktor neve is feltűnik Steve Bannon és Jeffrey Epstein SMS-váltásában
- 08:49 Trump viccei olyan rosszul sültek el egy zárt körű elitvacsorán, hogy többször is síri csend lett a teremben
- 11:00 Gyulay Zsolt: A sportban dolgozókat nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne
- 10:45 Kormányzati különadókra hivatkozva zár be az oroszlányi SPAR, a fideszes országgyűlési képviselő mostantól nem jár a multihoz vásárolni
- 11:16 Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
